A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-15 / 29. szám
Giufá és a gipszszobor Volt egyszer egy asszony, volt annak egy semmirekellő, lusta, szófogadatlan fia. Giufának hívták. A szegény aszszonynak volt egy vég vászna, és azt mondta Giufának: — Fogd ezt a vásznak, menj, és add el, de ha egy szószátyárba botiasz, ne add neki, add inkább egy szűkszavúnak. Giufá fogta a vásznat, és kiabálni kezdett a környéken: — Vásznat vegyenek! Vásznat vegyenek! Megállítja egy asszony, és azt mondja neki: — Mutasd, hadd nézzem. Megnézi a vásznat, aztán az kérdi: Mennyit kérsz érte? — Túl sokat fecsegsz — szólt Giufá —, az anyám meghagyta, ne adjam szószátyárnak — és ezzel elment. Találkozott egy paraszttal: — Mennyit kérsz érte? — Tíz tallért. — Az túl sok. — Fecseg, fecseg; nem adom magának. így aztán bárki hívta, vagy csak közeledett hozzá, túlságosan szószátyárnak találta, és nem adta senkinek se a vásznat. Járt-kelt, erre-arra, betoppant az udvarra. Az udvar közepén volt egy gipszszobor, s Giufá megszólította: — Akarsz vásznat venni? — Várt egy kicsit, aztán megismételte: — Megveszed ezt a vásznat? — Választ nem kapott. No, lám végre találtam egy szűkszavút! Akkor neki adom el a vásznat. — És a szoborra tekerte. — Tíz tallér. Megegyeztünk? Akkor holnap jövök a pénzért — és ezzel elment. Amikor az anyja meglátta, a vászon iránt érdeklődött. — Eladtam. — És a pénz? — Holnap megyek érte. — De megbízható az a személy? — Éppen olyan asszony, amilyet te akartál, képzeld egyetlen szót se szólt. Másnap reggel elment a pénzért. A szobrot megtalálta, de a vászon eltűnt. Giufá azt mondta: — Fizesd meg. — És válasz híján dühbe gurult. — A vászon kellett, mi?! És a pénzt nem akarod ideadni? Majd ellátom én a bajodat! — Fogott egy furkósbotot, s akkorát ütött a szoborra, hogy az darabokra hullott szét, A szobor belsejében egy fazék volt, tele aranypénzzel. A tarisznyájába tette, és ment az anyjához. — Anyám! Nem akarta ideadni a pénzt, megvertem, és akkor ezt adta nekem. Az anyja, aki okosabb volt, mint a fia, átlátott a szitán, s azt mondta neki: No, jól van, de ne mondd el senkinek. (Ángyéi János fordítása) (olasz népmese) Flamm János: Ha én... Ha én újra születnék, csak kertes ház lennék, kerítetlen kertembe száz gyereket hívnék. Száz gyereknek táncától kivirulna kertem, búval bélelt, bánatos nem lehetne egy sem. Ha én újra születnék csak kertes ház lennék, kerítetlen kertembe csak jókedvet vetnék.
