A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-23 / 52. szám
HÉTELŐ MULT karácsonyi újév: Ipolyság környékén a karácsonyi ünnepkör népszokásai tulajdonképpen már a főünnepektől sokkal korábban, december 5-én, a Mikulás-estével kezdődtek. A Miklós-napi vagy Mikulás-esti népszokás, melyben főleg a gyerekeket lepték meg ajándékokkal, napjainkig megmaradt. Este a gyerekek kitették cipőiket az ablakba, s mire reggelre felébredtek, megtalálták bennük az ajándékokat, a rosszul viselkedök pedig a virgácsot. Kevésbé maradt fenn az a népszokás, hogy a felöltözött Miklós püspök a krampusszal járta a házakat, és osztották az ajándékokat. Egy hétre rá következtek a Luca-napi népszokások, amelyekről külön írásban szóltunk. A következő népszokás a Betlehemesek falujárása volt. Nálunk főleg a szegényebb családok gyermekei járták be a környező falvakat a Betlehemmel. Általában öt fiú alkotott egy kántáló csoportot. Az első volt az angyal. Fehér ruhába öltözve, mellére akasztott fából vagy papírból készült csillogó, templom alakú Betlehemmel. Benne a szent család, a jászolban a kis Jézus. A további három fiú — betlehemi jámbor pásztornak öltözött. Fehér ruhában, csörgős botokkal vonultak. Az ötödik a Gubo volt, a kifordított báránybör ruhában s ugyanilyen sapkában, kezében nagy pásztorboltal. Bekopogtak a házakba, s megkérdezték: Szabad-e behozni a Betlehemet? A felelet mindenütt igen volt. Benn, a szoba közepén kis népi játékot adtak elő, szöveggel, karácsonyi énekekkel, s táncoltak a Betlehem körül. A Gubo mint együgyű pásztor, téves feleleteket adván, mindig, mindent elrontott. A játék végén megajándékozták őket élelemmel, esetleg kevés pénzzel is. A karácsony előtti napokban volt az ostyahordás. Ezt a mindenkori tanító készítette elő. Szokása még abból az időkből származik, amikor a falusi tanítók nem kaptak fizetést, hanem a szülőktől kaptak természetbeli juttatást. A tanítóéknál napokig sütötték az ostyákat. Szalaggal átkötötték, s ráírták a család nevét, hogy senki ne maradjon ki. Az iskolás gyerekek örömmel hordták szét a faluban, akármilyen nagy volt a hó és a hideg. A gyerekek pénzt, gyümölcsöt, édességet kaptak. A tanítónak pedig minden család küldött lisztet, babot, tojást, vajat, kolbászt stb. Minden házhoz egy gyerek ment, kis verset mondott, s átadta az ostyát. Nálunk a vers így kezdődött: Kivirágzott immár Áronnak vesszeje, ki a pásztorokat útba igazítja, hogy menjenek gyorsan Betlehem városba... Ez a népszokás a D. világháborúig maradt fenn. Ablakok alá járás... December 24-én este, vagyis karácsony előestéjén zajlott az ablakok alá járás. Ennek környékünkön az volt az érdekessége, amit több népszokásnál is tapasztaltunk, hogy az esemény bár azonos volt, a kántáló gyerekek éneke néhány faluval odébb már változott. E szokást már a múlt századból ismerjük, aztán az 1930-as években kezdett elmaradozni, s 1950 táján teljesen megszűnt. Ipolyságon, Bemecebarátiban, Gyerken és még néhány községben "ómegboldogoznyi" jártak, a Gyerkhez közeli Tompán, és a további községekben meg már "mennyből az angyaloznyi". Tóth Imre Ipoly Menti Palóc Tájszótárában palóc nyelven írja le a bemecebaráti ének szövegét. íme: Amen boldog éccaka és óra, / Menyben született a kis Jézuska; / Betlehemnek varosaba, rongyos ■ istállóba. / Gyenge testyét takargattya / Őszencsíges annya. / Bar csak hamar fölébrettem vóna, / hogy az angyalt melláthattam vóna. Latod, pajtás, latod pajtas /Most ugrottam talpra./ Most csendöt meg a fiilembe / Az angyal szálasa... Szúdy Géza költő, aki Ipolyságon született 1921-ben, s az idén halt meg, így emlékezik az ipolysági szövegre: Omegboldog éccakai sóra, Mennyben született... stb. Itt is "mennyben" van a melyben helyett. A kántálás módja azonos volt a Gyerktől két kilométerre lévő Tompán s a további községekben, de ezekben már az ének a következő volt: Mennyből az angyal, legyütt hozzátok pásztorok, pásztorok, hogy Betlehembe, sijetve menvén lássátok, lássátok: Istennek fija, ki ma született jászolyba, jászolyba, ö leszen nektek üdvözítőtök valóba, valóba. Kicsoda ez, micsoda ez, ki áll fölöttünk ? Mind azt mongyák Betlehembe sijetve menjünk. Sijessünk, nekéssünk, hogy még ezen éjjel oda érhessünk s mi Urunknak tiszteletet tehessünk. Dicsértessik a Jézus Krisztus. Megjegyezzük, hogy ezen szövegnek csak a kezdete azonos a templomokban énekelt énekkel. A Dicsértessik után kijött a gazdasszony, s megkérdezte: Hányán vattok? A gyerekek megmondták, hogy hányán, mire ő: Akkor annyi felé szalaggyatok... Persze, nem futottak el, s a gazdasszony mindnek adott diót, almát, később kevés pénzt is. A gyerekek egy házzal tovább mentek, ahol újra rázendítettek az "ablakok alatt" az énekre. Régi népszokás volt még az is, hogy karácsony estéjén az asztal alá szénát, baltát stb. tettek. A széna a betlehemi jászolt, a balta talán Szent József ács szerszámait szimbolizálta. A vacsorához minden ételt az asztalra kellett készíteni, a gazdasszonynak is le kellett ülni, s nem volt szabad felkelnie a vacsora végéig. A vacsora után a "karácsonyi morzsát" összesepergették az asztalterítőről, s eltették. Ez gyógyszer volt egyes betegségek ellen a következő évben. Pl. Szent Antal tüze — gyulladás az arcon, kelés stb. A karácsonyi morzsát parázsra szórták, s azzal megfüstölték a gyulladásos arcot, hogy a betegség elmúljon. Karácsony estéjéhez minden háznál karácsonyfát állítottak. Sokszor kisebbet, esetleg csak borókafenyőből vagy csak egy fenyőágból, attól függően, ha szegényebb volt a család. A szegényeknél, ha xvfim.ív /íí ... ... 10
