A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-23 / 52. szám
RIVALDA mi A nosztalgia „Kovácsa” Életének nem kis részét jótékony, bár nem Önként vállalt homály fedte még a közelmúltban is. Könyvének címe is ehhez igazodik, és egy rejtéllyel kevesebb van ma már. Kovács Erzsi arcán még mindig ott ül az alázat, a közönség iránti megadó tisztelet, a szakma iránti feltétlen elkötelezettség. A szemekben konok öröm, az itt vagyok és itt is maradok büszkesége. Hangja összetéveszthetetlen, szívekben búgó, lelkeket simogató. — Emlékszem, Ön volt az első "igazi" táncdalénekesnő... — Igen, táncdalokkal kezdtem, és úgy tűnik, azokkal is fejezem be. A többi, az más világ. — Remélem ez a befejezés még sokáig várat magára. Tudja, eddig hány dalt énekelt el? — Nem tudom, fogalmam sincs róla. — Melyik volt a legkedvesebb? — Nekem mindig az a legkedvesebb, amelyik a legújabb. És ezekből ma sincs hiány. Az egészségem nagyon jó, boldog és nyugodt vagyok. — Egyedül él a művésznő? — A férjemmel, gyermekem nincs. Szerettem volna, de a körülmények úgy hozták, hogy nem lett. — A könyvéből tudom, hogy volt egy mélypontja az életének. Beszélne erről? — Nem szívesen beszélek róla. Aki olvasta a könyvemet, az tudja, mi történt. Az ember ezt a szomorú időszakot szeretné elfelejteni. Sokáig ültem börtönben, a szerelmemet kivégezték. — Úgy tudom, ki akartak szökni az országból... — Az más kérdés, hogy Szűcs Sándorral ki akartunk szökni. Ez inkább provokáció volt, minden elő volt készítve. Akkor kezdtem a pályámat, és még egyáltalán nem voltam népszerű. A szerelmem az Újpest hátvédje, válogatott focista volt, és példát akartak statuálni, hogy a focisták ne szökjenek ki. 1954-ben ki is végezték. — Nagy szerelem lehetett, ha képes volt érte ennyit kockáztatni. Utána is voltak ilyen nagy fellángolásai? — Az embernek vannak kisebb-nagyobb szerelmei, melyek nélkül nem lenne színes az élet. — Nem csoda, hiszen kitűnően tartja magát. Minek köszönheti ezt? — Békesség van a lelkemben. Az egyik író mondta, hogy ötvenen felül az embernek nagyon kell vigyázni a lelki világára, mert kihűl az arca. Én vigyázok rá, hogy ne hűljön ki az arcom. — Nemrég még egyik régi haragosával, Záray Mártával is kibékült az ország szeme láttára. Később nem estek újra egymásnak? — Nem estünk egymásnak, de azt hiszem, a gyűlölet még inkább föllángolt. Több, mint harminc év után békülni nagyon nehéz dolog. — Ez látszott is. Ön valóban el akarta csábítani a Vámosit? — Á, dehogy, szó sem volt ilyesmiről. — Emlékszik még az első dalára? — Hivatalosan az első slágeremet 1957-ben vettük fel, ez volt a Régi óra halkan jár. — A Tűzpiros virágon egy generáció nőtt fel, miközben Ön eltűnt. Hogyan viselte a hallgatás éveit? — Bármit énekeltem, sláger lett, aztán 1964- ben, most már hivatalosan, külföldre mentem. Az egy évből tíz lett. Ez a tíz év viszont egy énekesnő pályafutásából nagyon hiányzik. Közben persze gyakran hazajöttem egy kis magyar levegőt szívni. Mikor végleg hazatértem, nagyon nehéz volt újrakezdeni, bezáródott előttem minden kapu. Nem segített más, csak a közönség szeretete. — Az a kapu, amelyen a kitüntetettek mehettek be, viszont csak most nemrég nyűt ki Ön előtt. Hogy lépett be rajta? — Majdnem elsírtam magam az örömtől, mikor megkaptam a köztársaság érdemrendjének kiskeresztjét Göncz Árpádtól. Először ismerték el a munkámat és azt, hogy negyven éve énekelek, ha nem több. — Mit jelent Önnek a karácsony? — A legkedvesebb ünnepem, hiszen a szeretet számomra a legfontosabb. Nincs ilyenkor semmi különös szokásom, úgy ünnepelek, mint a legtöbb ember, mint a közönség, amellyel viszontszeretjük egymást. Találkozunk is, mert karácsony másnapján az idén is föllépek a Pesti Vigadóban. A szenteste nekem is családi ünnep. — Emlékszik még, milyen volt a karácsony a börtönben? — Hogyne, erről van egy nagyon szép emlékem. A mai napig őrzök egy olyan zsebkendőt, amelyet 1951 karácsonyán kaptam egy másik rabtól. Cérnával körül volt hímezve, bele volt varrva egy L betű, és beletett egy kis fenyőgallyat is — a mai napig nem tudom, honnan szerezte. Ezt az ajándékot minden karácsonykor odateszem a karácsonyfa alá. Már megsárgult egy kicsit, de ez a legkedvesebb emlékem. BEKE ISTVÁN 5
