A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-23 / 52. szám
VÁNDORLÁSOK AMERIKÁBAN JÁRTAM (V.)________________ Az ünnepek és a kereskedelem Washingtonban már október végén több áruház karácsonyi díszbe burkolódzott. Hatalmas fenyőfák csillogtak-villogtak, ágaikat szinte lehúzták a színes selyempapírba bújtatott aranyszínű masnikkal átkötött csomagok. A fenyőfák között ajándékokkal fölpakolt télapók mosolyogtak a vásárlókra. Ilyen előkészületek után el tudom képzelni, milyen nagy "felhajtással" ünnepük az amerikaiak a szeretet ünnepét. — Nálunk a karácsony inkább a kereskedelem ünnepe — világosít fel amerikai ismerősöm. — Itt július 4-e, a függetlenség napja a nemzeti ünnep. A másik jelentős ünnepnapunk a november végi hálaadás napja. Ez talán az amerikaiak legbensőségesebb ünnepnapja. Ilyenkor összejön az egész család, s szinte mindenütt asztalra kerül a sült pulyka. Ezt a napot a Mayflowerrel érkezett egykori telepesek tiszteletére tartják. Ők a partraszállás után az első sikeres termést betakarítva, november utolsó napján köszönték meg istenüknek, hogy megsegítette őket, és túlélték a megpróbáltatásokat, s amerikaiakká váltak. Ezt az ünnepet nagy csinnadratta kíséri országszerte. Látványos felvonulásokat, utcai bálokat tartanak. Érdekes, hogy Amerikában a karácsonyt is nagyon látványosan ünnepük meg. A karácsonyi vásár idején télapók osztogatnak ajándékokat a kicsiknek, jótékonysági szervezetek pénzt, ruhaneműt gyűjtenek az árvaházak és a menhelyek számára. Amerikai ismerősöm Lázár Júlia ehhez még hozzáteszi, hogy Amerikában december 24-én — ha az nem szombat vagy vasárnap — a munkaidő végéig dolgoznak, és karácsony másnapja, december 26-a már ugyanolyan munkanap, mint az év többi hétköznapja. Az amerikaiak azért nevezik a kereskedelem ünnepének a karácsonyt, mert ilyenkor minden élelmes kereskedő kiárusítást rendez. Ilyenkor aztán kedvező áron vásárolhatnak csizmát, kabátot, de a téli holmik mellett a nagyobb áruházakban nagy a választék a tavaszi-nyári és az őszi ruhaneműkből is. Az amerikaiak a szokásosnál is óvatosabban járkálnak az utcán karácsony tájékán. Ilyenkor ugyanis a télapóruhába bújt alakok között nem egy zsebtolvaj húzódik meg, aki egy óvatlan pillanatban kirabolja a gyanútlan járókelőket. Vagy az is előfordult, hogy "valódi" télapót fosztottak ki. De hát az ilyen esetek bárhol a világon megeshetnek. Amikor Amerikából hazajöttem, szinte valamennyi ismerősöm arról faggatott: milyen Amerika? Milyenek az üzletek, az iskolák, milyen a tévéműsor? Mindannyiszor megpróbáltam válaszolni a kérdésekre, már amennyire tudtam, és mindig hozzátettem: általánosítani nem lehet. Amerikában mindenki valahonnan jött, és magával hozta annak a népnek a kultúráját, szokásait. Éppen az ünnepek kapcsán jutott eszembe, hogy Amerikában szinte mindennap van valamilyen ünnep. Van Főnökök Napja, de ugyanakkor van Alkalmazottak Napja is. Az írek is nagy parádéval ünnepük meg saját nemzeti ünnepeiket, és ugyanezt teszik az Amerikában élő magyarok is. Nyitrai János és felesége még az ötvenes évek végén Magyarországról vándorolt ki az Újvilágba. A kezdeti nehézségek után mindketten egy tervező irodában helyezkedtek el. Mára már otthonuknak vallják az Egyesült Államokat. Őket faggatom, mondják már el, hogy mi az, ami csak Amerikában van, egyáltalán létezik valami, ami csak az Atlanti- és a Csendes-óceán között elterülő országra jellemző. — A hatalmas épületek, sugárutak, a sok park — mondja nevetve Erzsébet asszony, aztán gyorsan hozzáteszi: — Ezeket rögtön észreveszi az idegen. Én inkább arról beszélnék, ami itt nincs. Ez pedig az irigység. Amerikában még nem láttam volna, hogy valaki valakit irigyelt volna. Fiatalkoromban Magyarországon éltem, rokonaim is vannak ott, járunk is Magyarországra, úgyhogy tudom mi van ott, milyen a magyar emberek mentalitása. Egy ismerősöm, aki magyar ember, szokta mondogatni: a kapitalista országokat a tőke viszi előbbre, a posztkommunista államokat meg az irigység teszi tönkre. Én azt gondolom, hogy ez azért van, mert Amerikában és Nyugat-Európában a cégek, az újságok, az üzletek, tehát szinte minden magánkézben van. A tulajdonosnak az az érdeke, hogy a cége ne menjen tönkre, mert akkor saját maga is tönkre megy, a saját pénze úszik el. Tehát saját érdeke, hogy jó munkaerőkkel jó minőségű munkát végezzen. Az állami vállalatoknál, ahol az igazgatónak nem a saját pénze forog kockán, azonkívül, hogy más munkahelyet kell keresnie, ha a rossz munkája következtében tönkremegy a cég, más kára nemigen származik belőle. Ilyenkor karácsony táján nem igazán kellemes dolog a munkáról és a munkával kapcsolatos dolgokkal foglalkozni, mégis ha nekem röviden meg kellene fogalmaznom, hogy milyen is az amerikai ember, csak azt tudnám mondani: előzékeny, pontos, nem mászik bele a másik magánéletébe, és tud különbséget tenni a munkahely és az otthon között. Valamennyi szerkesztőségben, ahol látogatást tettünk, mindenütt csinos, jól öltözött, elegáns titkárnő fogadott, bemutatott a főnökének, és kedves mosoly kíséretében távozott. Az volt az érzésem, hogy ott mindenki tudja, mi a dolga, nem üti bele az orrát a másik ügyeibe, maximálisan kihasználják a munkaidőt, pontosan fél ötkor (általában addig tart a munkaidő) távoznak. Nem tolakodóak, nem tesznek fel kellemetlen kérdéseket, és mindig mosolyognak. Keep smiling! Azaz: mosolyogj! — tartja az amerikai. Ezt mi is megfogadhatnánk, ha máskor nem, hát legalább az ünnepek alatt. KAMONCZA MÁRTA (A szerző felvétele) U.i. Azért, hogy ez az amerikai tanulmányút létrejött, hálás köszönet a Márai Sándor Alapítványnak. Téli hangulat a New York-i Rockefeller Központban 4
