A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-12-16 / 51. szám

HÉT

EGTAJAK

ARNOLD ZWEIG

Kong a tengerparton

Kong az öböl ívében fehéren elterülő, homokos partról pillantotta meg először a tengert, és megindító, lelkes csaholással üdvözölte. Itt van előtte ez a kékesfehér habos valami, és újra meg újra odafut hozzá, és ő még csak bele sem vetheti magát? Ez túl sok egy barna bundájú, drótszőrű, hoszzúnadrágos airedale terriernek. Csakhogy Willie, imádott kis gazdája megtiltotta neki, be kell hát érnie azzal, hogy ujjongó boldogsággal ott száguld, még nedvesen a fröcskölő hullámoktól, Willie mögött a fehér homokon. Groll mérnök lassú, kényelmes

léptekkel követi őket, és látja, hogy a fonott strandkosarak és tarka fürdőkabinok lakói körében némi feltűnést kelt a lelkendezve száguldó kutya és karcsú, barna bőrű, szőke hajú nyolcéves gazdája. A kosár- és kabinsor végén, ott ahol az ég — amely üdítő, friss kékséggel árasztotta el a pihenő, szórakozó városi embereket — már beleolvad a sápadt végtelenségbe, mintha valami kis keveredés támadt volna, talán valakinek megzavarták a nyugalmát.

Willie ott állt, karcsún és tartózkodóan,

kezében fogta a kutya nyakörvét. Groll odasietett. így, fürdőruhában, alig különböztek egymástól az emberek, a különböző kasztok és osztályok összekeveredtek. Igazán kifejezőek csak a fejek voltak — a testek még ernyedtek, sápadtak, a hosszú téli hónapokban, a vastag ruhák alatt elszoktak attól, hogy mutogassák magukat. Az egyik sátor árnyékában — tartórúdjai kékek, vászna narancsvörös csíkozású — kövérkés férfi ül, félig előrehajolva, ujjai közt cigarettát tart.

— A magáé ez a kutya? — kérdi higgadtan.

A mellette lévő, tíz év körüli kislány indulatosan ajkába harap, könnybe lábadt szeméből csak úgy szikrázik a gyűlölet a fiú és a kutya iránt.

— Nem — mondja Groll nyugodtan, mély zengésú hangján —, a kutya a fiúé. A fiú viszont az enyém.

— Itt tilos kutyákkal futkározni, ezt tudja. Alaposan ráijesztett a kislányomra, szétrombolta a homokvárát, és most is rajta áll a lapátján

— jelentette ki a szenvtelen hangú férfiú.

— Húzd vissza, Willie! — nevetett Groll. — Igaza van, uram, de a kutya kiszakította magát a fiam kezéből, és végeredményben nem történt semmi baj.

Willie néhány lépésnyire elhúzta Kongot, felemelte a lapátot, és könnyed meghajlás kíséretében átnyújtotta az uraságnak. Egy harmadik személy is tartozott hozzájuk, egy karcsú, fiatal, feltűnően szép nő ült a sátorban. Groll mérlegelte a helyzetet, és úgy döntött, hogy túl fiatal ahhoz, hogy a kislány anyja lehessen, nevelőnőnek meg túlságosan is vonzó. "Csuda jóképű — gondolta Groll —, olyan, mint valami ír szépség ezzel a barnásvörös szemöldökével."

Egyikük se vette el a fiútól a lapátot. Willie várt egy ideig, aztán dühösen összeráncolta homlokát, és a kis lapátot végül a lány elé, a homokba szúrta.

— Azt hiszem, ezzel el is intéztük a dolgot

— mosolygott Groll — ebben a gyönyörű időben... — És ezzel leheveredett a homokba, a hasára fordult, lábát kinyújtotta, arcát könyökben meghajlított kezére támasztotta, úgy mustrálta nagy figyelmesen az ellenséges hármast. Udvariasan, rendesen viselkedett a fiú, és milyen csinos, ahogy ott áll a kutyával. Kong nyilván nem hajlott olyan gyorsan a békekötésre, halkan morgott, nyakát előreszegezte, aztán leült a homokba.

— Le akarom lőni ezt a kutyát, papa — jelentette ki hirtelen elhatározással a kislány —, úgy megijesztett. — Groll most megpillantott egy háromszoros csavarású kígyót a kislány csuklóján, értékes régi ötvösmunka volt. — Meg kell leckéztetnünk ezeket az embereket. Én magam akarom elintézni.

Groll intett a fiának, aki döbbenten húzta magához a kutyáját. A pocakas férfin és a szép fiatal nőn látszott, hogy megszokták már a lány uralkodását, vagy amint Groll gondolatban kifejezte, tudják, hogy minden kívánsága parancs. Nyugodtan várta ennek a kellemes társalgásnak a folytatását, hiszen végtére még ő is itt van, és ha kell, majd rendreutasítja ezt a pimasz kis békát, ha ez a szivarozó úr nem merné megtenni, ha félne a bájos fiatal hölgy haragjától.

— Nem engedem lelőni a kutyámat — mondta Willie fenyegető hangon, s kezét ökölbe szorította, de a kislány ügyet sem vetett rá.

— Vedd meg tőlük, papa — mondta —, itt a csekk-könyvem. — És csakugyan kihozta a

16