A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-16 / 51. szám
ÉVFORDULÓ HÉT szerint a félprofi-profi együtteseké a jövő, akik az eddiginél nagyobb anyagi támogatásban is részesülnének, hiszen évről évre drágulnak a kellékeink, a ruházatunk stb. Minderre egy műkedvelő együttesnek egyre kevesebb telik... Ezt a videokamerát a Márai Alapítványtól kaptuk, és a segítségével felvett próbákból, hibáinkból tanulunk, ami elengedhetetlen a további fejlődéshez. Természetesen a fellépéseinket is megörökítjük. Szerencsére, akadnak támogatóink, akik segítik a munkánkat. Fő támaszunk Dunaszerdahely városa, illetve a kulturális alapítvány, besegítenek a szülők, rendszeresen különféle alapítványokhoz fordulok, ahonnan időnként csurran-csöppen valami. Sok időt vesz igénybe a számunkra legjobb alapítványok felkutatása, mert csak kevesen közük a pályázati feltételeiket a sajtóban. — Gondolom, minden szempontból előnyös az együttes számára a saját zenekar léte... — ... három zenekar léte! Az Istiglincet a ZÖLD PÁNTLIKA, a Kistiglincet a GYEPLŐ, a Kistiglinc előkészítő osztályának táncosait pedig a harmadik (egyelőre név nélküli) zenekarunk kíséri. Ezenkívül vannak pacsirtáink-énekes lányaink is: Hunčlk Kata és Sebők Stella, akik a tavalyi celldömölki népdalversenyen első, illetve negyedik helyezést értek el. — Bizonyára sok feledhetetlen emlék van a tarsolyodban. Kapásból melyiket osztanád meg az olvasóinkkal? — Jaj, nemrég majdnem rendőrökkel kellett kerestetni a lányainkat, ugyanis a prágai Vencel téri TV-forgatás előtt elvesztek. Tévedésből egy ellentétes irányba tartó villamosra szálltak fel, de végül is rájöttek, és másfél órás késéssel szerencsésen megérkeztek a megadott helyszínre. Hát ilyen is akad! Gyermekkoruk óta igyekszem önállóságra nevelni őket, mert egyedül nem tudom mindnyájuknak "fogni a kezét". Azonban mindig tanácsokkal látom el őket, mielőtt elvegyülnének a tömegben, hogy mi a teendő, ha eltévednének... — Végül egy aktuális kérdés: az Istiglinc milyen karácsonyi ajándéknak örülne leginkább? — Sok-sok pénznek, ami segítene megoldani az anyagi gondjainkat! Hiszen kitűnő próbatermünk, műszaki felszerelésünk van, viszont égető gondot jelent például az új csizmák, népviseletek vásárlása, ami állandóan kopik-szakad. Emellett nagyon örülnénk, ha teljesülnének a vágyaink — például szeretnénk helytállni a hamarosan sorra kerülő országos felnőtt néptáncversenyen, majd a gyermekversenyeken bel- és külföldön egyaránt... — Sok sikert és teli erszényeket a "koldustánchoz", Istiglinc—Kistiglinc! MISKÓ ILDIKÓ Fotó: a szerző Zrínyi Miklós költő különös halála Zrínyi Miklós költőt, hadvezért és államférfit, a szigetvári hős dédunokáját nemcsak a magyar történelem tartja számon, hanem az irodalom is kiváló képviselőjének vallja. Ugyanígy tiszteli a horvát nemzet is. Művelt, széles látókörű, bátor és erkölcsös személyiség volt, akit a kortárs Bethlen Miklós, a későbbi erdélyi államférfi és író így jellemez: "Igen tudós, vitéz, nagy tanácsú, nemzetéhez buzgó, vallásban nem babonás, képmutató és üldöző, mindent igen megbecsülő, nemes, adakozó, józan életű, az olyanokat és az igazmondókat szerető, részegest, hazugot, félénket gyűlölő, nagy és széptermetű, lelkű és ábrázatú, in summa: akkor magyar virtusos és híres ember hozzá hasonló nem volt, sőt az én vékony ítéletem szerint Bethlen Gábortól fogva máig sem — ha oly országot és szerencsét nem bírt is — sőt talán ezután sem lészen." Vitézsége, jelleme, műveltsége miatt sok ellensége támadt még a magyarok körében is. Titokban a Habsburg-ház is acsarkodik rá, hiszen Zrínyi végső soron nemcsak a töröktől, de a Habsburgoktól is meg akarja tisztítani az országot. II. Lipót császár és hadvezére, Montecuccoli főgenerális gyakran becsmérlőleg nyilatkoznak róla. Zrínyi 1664-es sikeres téli hadjáratát, amelyben több várat, erődítést és Pécs városát is elfoglalja, és tetemes hadizsákmánnyal, valamint fogollyal tér vissza, Montecuccoli sétalovaglásnak nevezi. Takáts Sándor szerint "Zrínyinek magyar irigyei pedig azt hirdették, hogy csupán néhány juhaklot foglalt el, s a török megfizetvén őt, Pécs várának ostromával felhagyott." Zrínyi művei közül a legtöbben híres eposzát, a Szigeti veszedelmet és jeles röpiratát A török áfium ellen való orvosságot ismerik. Az évszázadok folyamán tragikus és fölötte furcsa haláláról is sok írás jelenik meg. Leginkább azért, mert sehogyan sem tudják elfogadni véletlenszerű pusztulását. Hogyan hal meg tulajdonképpen 330 éve a 44 éves Zrínyi? Bethlen Miklós 1664 novemberében meglátogatja, részt vesz 18-án a vadászaton, s a szemtanú hitelességével beszéli el Zrínyi szerencsétlenségét: "No, elmenénk vadászni. Ő maga levetvén a nagy bő csizmát, melyeket a telekes bocskorra is felvonhatott, puskával beméne, és szokása szerint csak egyedül búkálván, lőve egy nagy erdei disznót, a gyalogok is lövőnek egyet a szállónál s vége lön a vadászatnak. Kiseregiének a hintóhoz, az úr is, hogy immár hazamenjünk; estefelé is vala. Azonban oda hoza a fátum egy Paka nevű jágert, ki mondá horvátul: ón egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána mennénk, elveszthetnők. Az úr mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván hogy el akarunk menni véle, öcsém uraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: csak beszélgessen itt kegyelmetek, öcsém uramékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kap, stuc kezében, Paka utána nyargala; egy sabaudus, Majláni nevű ifjú gavallér, Guzics öccse inasa, meg egy Angelo nevű kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána; mi ott a hintónál beszélgeténk. Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: hamar a hintót, oda az úr. Menénk a mint a hintó nyargalhat és osztán gyalog a sűrűbe befutnék én, hát ott fekszik, még a balkezében, a mint tetszett, a pulsus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Majláni így beszélte: hogy amint Paka után bement a disznó vérin az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözék, csak hallják a jaj-szót; Paka szava volt. Majláni legelőbb érkezék, hát Paka egy horgos fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán: ő hozzá lő, elfut a kan, érkezik Guzics és Angelo, az úr felkél és mondja: rútúl bánék velem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott zsebében) állítsátok a sebemnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de híjába, csak elfolyt a vére, először ülni, aztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni, mert a fején három seb volt: egy balfelől fülén felül a feje csontján ment csak, és a kannak agyara a homloka felé szakasztottá rútul a feje borit; más ugyan a bal fülén alul az orcáján, a szeme felé, rút szakasztás; de ez a kettő semmi, hanem harmadik jobbfelől a fülén alól a nyaka csigájánál ment be s elé a torka felé ment, és a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta; az ölte meg, a vére elmenvén; volt a kezén valami kis körmöcslés, de az semmi sem volt. Rettenetes sírás lön az erdőben, a legalábbvaló, csak a gyermek is siratta... így lön vége Zríni Miklósnak; csuda, olyan vitéz sem lőtt, sem vágott a kanhoz, stuc, spádély lévén nála." Akkoriban (később is) kevesen hiszik, hogy Zrínyit a vadkan ölte meg. Bécs kezét, a Habsburgok praktikáját sejtik a dologban, orgyilkosokról suttognak. Ezt vallják a tübingiai egyetem professzorai és a magyar diákok s velük együtt annyian, sőt ezt a mendemondát később még Kossuth is elhiszi, és egyik levelében arról a puskáról ír, amellyel Zrínyit állítólag megölték. Tény az, hogy a bécsi udvari körök megelégedéssel nyugtázzák a gyászhírt. Ezt tanúsítja Cavalieri Giovanni Sagredo Velence bécsi követének urához, a dogéhoz küldött jelentése, amelyben Zrínyi haláláról szólva többek között megjegyzi: "Az udvar színleléssel is alig tudta takargatni örömét, hogy elveszett az az ember, kit botránkozás kövének és a törökkel való szakítás élesztőjének hitt a szikra miatt, mely újra fellobbanthatta a tüzet." Takáts Sándor írja: "Leslie grófnak és másoknak leveléből tudjuk, hogy Zrínyi Miklósnak halála Bécsben nem keltett nagyobb feltűnést, mint egy közönséges ember halála." Nemzete is elfeledi, s csak a kései utókor szolgáltat igazságot annak az embernek, aki mindennél jobban szerette hazáját, s karddal, tollal küzdött szabadságáért. A Török áfium ellen való orvosság című röpiratában írja a török veszedelem elleni harcra buzdítva: "Látok egy rettenetes sárkánt, mely méreggel, dühösséggel teli, kapóul és ölében viseli a magyar koronát; én csaknem mint egy néma, kinek semmi professióm a mesterséges szólásra nincsen, felkiáltok mindazonáltal, ha kiáltásommal elijeszteném azt a dühös sárkánt, kiáltván: Ne bántsd a magyart!..." D. GY. 13
