A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-09 / 50. szám
TÖRÖK SÁNDOR: A szem telen léggöm b Ideje már, hogy elmondjam nektek a szemtelen léggömb históriáját. A léggömböt egy kisfiú kapta az Ötkrajcáros Áruházban. A léggömb piros volt — s már erre is nagyon büszke —, hasán nagybetűs felírást viselt: Ötkrajcáros Áruház! f. Minden darab öt krajcár! A léggömb madzagvégével a kisfiú ujjába kapaszkodott, és előkelőén kivonult az áruházból. Odakint a téren alighogy körülnézett a nyüzsgő sokaság, a robogó villamosok és autók között, egy huncut szellő nekirontott, lekapta a kisfiú kezéről, és elindult vele. A kisfiú mamája utána kapott, de már későn. A léggömb nagy büszkén illegette magát felfelé a levegőben. Egy rakott teherautóra le is szólt hetykeségében: — Gyere utánam, ha tudsz! A teherautó visszamorgott: — Szamár! Nem látod, hogy megraktak szénnel? Levegővel töltve, elhiszem, hogy könnyen fickándozol. Ám a szemtelen léggömb ezt a sértést már nem is hallotta; elhagyta az áruház első emeletét, majd a másodikat, s egy szökkenéssel a negyediket is. A kisfiú először pityeregni kezdett, majd mikor látta, hogy milyen szépen száll a léggömb, s mennyi ember bámulja — sokan rá is mutattak: az a kisfiú engedte el! —, elnevette magát. Nagyon sokan nézték. Előbb csak az áruház előtt forgatták a nyakukat az emberek, majd végig a téren, még a túlsó oldalon is; amikor a léggömb kezdett eltűnni, az emberek kiállottak az úttestre — a villamosokból is sokan kihajoltak —, forgatták a nyakukat utána, és ujjongva mutogatták: "Ni! Ott megy! Amott! Na! Na! Na! Most ott... ott..." — s hadonásztak a karjukkal és az aktatáskájukkal, s más lótó-futó emberek mind, nők és férfiak, még katonák is. Mert az emberek mind szeretnek játszani és az utcán bámészkodni, csak azt tagadják, azt hiszik, hogy ez nem való. Egy suszterinas éljent rikkantott, és sokan azt kiabálták: "Szerencsés utat!" A léggömb pedig igen gőgösen szállott egyre feljebb, s azt hitte, hogy az emberek őt ünnepük, pedig csak örültek, hogy nevethetnek, kiabálhatnak, és szólhatnak egymáshoz valamiért. Szállt, szállt a nagy ujjongások közepette, már nem is látszott, már a legmagasabb torony is fogpiszkálóvá vált alatta. Jó ideig ugrált már egyik szél hátáról a másikra, egyre feljebb, egyre magasabbra, s hasán büszkén villogtatta a felírást: Ötkrajcáros áruház! Minden darab öt krajcár! Bárányfelhők fogócskát játszottak erre, s hozzákapkodtak fehér karjukkal: — Nini, egy új fiú! Fogd meg! Csípd meg! Ám a léggömb rátarti volt nagyon, s csak szállott tovább. — Hagyjatok — fontoskodott —, sietős a dolgom! — és ment felfelé. A bárányfelhők — tudjátok, milyen játékosak — kinevették, s szamárfület mutattak, ám ezt nem látta a léggömb, mert a világ semmi kincséért sem fordult volna hátra. Elhagyta a játszadozó bárányfelhőket, két-három sor nehéz, fekete, rojtos szélű viharfellegen is átevickélt, és szállott, szállott egyre csak feljebb, egyre magasabbra, a hatalmas égitestek felé. Odafent, a felmérhetetlen magasságban, szembejött vele az első bolygócsillag, s a szemtelen léggömb rákiáltott: — Szervusz, komám! Nincs válasz. — Itt vagyok, hé! A csillag hallgatott. — Hé, testvér, megérkeztem! A csillag nem is válaszolt, észre sem vette, csak rohant tovább a maga útján. A szemtelen léggömb még méltóságteljesebb pofát vágott, és szállott tovább. Erre már sűrűbben jártak-keltek a csillagok, s ő mindenkinek odafitogtatta, hogy minden darab öt krajcár, de nem is hederítettek rá. Tyű, méregbe gurult a léggömb! Öcsém — kiáltotta oda a teliholdnak —, a Föld követe vagyok! Együtt fogunk dolgozni! Szervusz! Ám a Hold éppen Amerikát világította, s nem válaszolt — Gyerekek! — ordította a szemtelen léggömb. — Ide figyeljetek rám, én is olyan csillag vagyok, mint ti! Ám a Saturnus, a Mercur, a Mars, a Neptun, a Venus és más égitestek észre sem vették a szemtelen léggömböt, méltóságteljesen vonultak örökkévaló pályájukon. — Ostoba banda — dühöngött a szemtelen léggömb — neveletlen pimaszok! Majd adok én nektek! — és egyenesen a Naphoz fordult. — Hallja, kolléga, miféle fogadtatás ez! Mit gondolnak, kivel van dolguk? A Nap mosolygott, és nem válaszolt. A léggömb már tajtékzott dühében. Egyenesen a Tejút közepére rontott: — Mindenki álljon meg! — kiáltotta. — Mindenki álljon meg, és figyeljen reám! A Tejút legpirinkóbb csillaga hallotta csak meg a hangját, és méltatta válaszra, de csak azért, hogy ennyit mondjon neki: — Taknyos! Eredj innen! A léggömb vak dühében nekirontott a csillagnak, és — kipukkant. Elsötétült előtte minden, és zuhant, zuhant lefelé. Virágos réten, vadrózsabokor aljába esett, és elterült. Gyerekek jártak arra, virágot szedtek, és rátaláltak. Az egyik kislány megpiszkálta egy pálcikával. Valami szemét — mondta, s rózsát szakított, a hajába tűzte, és vidáman énekelve továbbment. WEÖRES SÁNDOR A birka-iskola Egyszer volt egy nagy csoda, neve: birka-iskola. Ki nem szólt, csak bégetett, az kapott dicséretet. Ki oda se ballagott, még jutalmat is kapott, így hát egy se ment oda, meg is szűnt az iskola. 19
