A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-02 / 49. szám
EGTAJAK HÉT BAUDELAIRE A szépség Rátaláltam a szépség — az én szépségem — meghatározására. A szépség izzó és szomorú valami, kissé bizonytalan, tág teret ad a találgatásra. Ha úgy tetszik, alkalmazhatom gondolatomat valami érzékletes tárgyra; vegyük, mondjuk a társadalom egyik legérdekesebbjét, egy női arcot. Egy elragadó és szép fej, egy női fej egyszerre enged gondolkodni — elmosódottan és határozatlanul — a gyönyörűségre és a szomorúságra; magában hordja a bánat, a fásultság, sőt a beteltség eszméjét, ugyanakkor, mikor éppen ellenkezőleg maga csupa izzás, élnivágyás; melléje társul valami keserűség, mely mintha kifosztottságból vagy kétségbeesésből áradna vissza. Titok és szánalom szintén jellemzői a szépségnek. Egy szép férfifejnek nem kell tartalmaznia, kivéve talán ha női szemek számára nem — jól értsük meg, emberi szemek számára — a gyönyörűségnek ezt az eszméjét, mely egy női arcban annál vonzóbb és ingerlőbb, mennél bánatosabb egészében maga az arc. De lesz ebben a fejben még valami izzó és szomorú is — szellemi szükségletek, sötéten elfojtott becsvágyak — egy morajló, de hasztalan hatalom — némelykor valami bosszuló érzéketlenség (mert ennél a tárgynál nem szabad elfeledkezni a Dandy ideális típusáról) — némelykor még — és ez a szépség egyik legérdekesebb jellemzője — a titokzatosság, és legvégül (hogy végre legyen bátorságom teljesen bevallani, milyen modernnek tartom magam esztétikában) — a Boldogtalanság. Nem állítom, hogy az Öröm nem társulhat a szépséggel, de azt kell mondanom, hogy csak a legközönségesebb díszítménye neki; míg a bánat, hogy úgy mondjam, a legelőkelőbb társa, olyan mértékben, hogy el sem tudok képzelni (talán elvarázsolt tükör lenne az én agyam?) olyan fajta szépséget, amelyben ne volna boldogtalanság. Ragaszkodva ezekhez a gondolatokhoz — mások azt mondanák: megkísértetve tőlük —, belátható, hogy nehéz volna számomra nem arra a következtetésre jutni, hogy a férfiúi Szépség legtökéletesebb megtestesítője a Sátán — Milton modorában. Hamvas Béla fordítása Z. NÉMETH ISTVÁN Lélegzeted — mint gesztenye — kimérve. Megolvadt réz csak a tekinteted. A korán kelt kénkövek ma ellened sorakoztak Isten legszebb egére. Őrtüzek Bár lehettem volna magamban veled! Árnyékunk Éjhalász hálójában rekedt, és azóta gyilkos nyár van: égnek Napvadász gyújtotta őrtüzek. Fekszel emlékeim közt kiterítve, gyertyák árnyéka a homlokodon. Felzokog, ki veled lélekben rokon. Hideg ajkadon felszáradt csöpp. íme! Az Ember, ha nem a barikádokon pusztul, szerelemből áll meg a szíve. IMRE FLÓRA Zsoltár nem vigasztal meg senki engem ha te uram meg nem vigasztalsz nincs itt már többé mit keresnem hogyha te uram nem marasztalsz tiéd uram minden ítélet pernek haragnak véget vetned engedd hogy már tovább ne éljek ha nincs értelme életemnek engedj uram elmennem innen engedj végtére hazatérnem ronggyá foszlott reményeimben hol kegyelem van és nem érdem hol se büszkeség se alázat csak irgalom van és csak béke nyisd meg uram örökös házad hadd lépek immár küszöbére 17
