A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-02 / 49. szám
HETÉLŐ MÓLT A pestis az emberiség átka NAGY LÁSZLÓ RAJZA Az utóbbi időben sokat írtak, beszéltek a kelet felől fenyegető koleráról és pestisről. Legújabban azonban megnyugtató hírek érkeztek, mégsem fenyeget bennünket ilyen tömegszerencsétlenség, mert lassan a keleti országokban is likvidálják e rosszhírű járványos betegségeket. A pestisről az átlag európai keveset tud, hiszen jó másfél század óta alig fordult elő. Csak néhány szórványos megbetegedésről tudósítottak a lapok. Pedig egykor Európa lakosságának több, mint egyharmadát ragadta el a bubó- és tüdőpestis. E rettegett betegséget fekete halálnak vagy döghalálnak is nevezték az emberek. Ralph H. Major angol tudós könyve szerint, már Krisztus születése előtt 430-ban aratott a fekete halál Görögországban. Ez Periklész idejében volt, amikor Athén harmincéves háborút viselt Spárta ellen. A spártai seregek elől az Athén körül lakó parasztok a városba menekültek, s így nagyon megszaporodott a lakosság. A javait elhagyó rongyos, piszkos, elcsigázott parasztság között hamarosan fölütötte fejét a betegség, amelyet akkoriban így jellemeztek: "két súlyos csapás egyszerre talál: kinn a dór hadak — benn a döghalál." Thuküdidész görög történetíró A peloponnészoszi háború története című könyvében adott hírt a járványról, s elmondotta, hogy "az emberek úgy hullottak, mint a legyek, házaikban, az utcákon, a templomokban, s a nyilvános kutak körül, ahová elvonszolták magukat, hogy égő szomjúságukat oltsák. A halottak egymás hegyén-hátán hevertek, holttestek és haldoklók egy rakáson. A gazdagok kriptáit megrohanták a szegények, s a gazdagok temetetlenül hevertek az utcákon. Mindennap óriási halomban égették el a hullákat, s minden ilyen halottégetésnél zavargások törtek ki, mert sokan elfoglalták mások máglyáit és a maguk halottait égették el rajtuk." Periklész is belehalt a betegségbe, s pusztulásával befejeződött Athén aranykora. Európát keletről sokszor megrohanta a fekete halál. Egy-egy járvány után a megmaradtak templomokat, katedrálisokat emeltek hálából Istennek. A pestis elleni védőszentek egyikében Szent Rókust, másikában Szent Sebestyént tisztelték. Mindketten sokat tettek a betegek ápolásában, megmentésében. A fekete halált állítólag egy génuai hajó hozta be Kis-Ázsiából, s a járvány hamarosan elterjedt. Guy de Chauliac, korának kiváló orvosa és sebésze Nagy Sebészet című munkájában írja le először a pestis ismérveit. Az orvos elmondta, hogy a betegség annyira ragályos volt, hogy "ha valaki csak rápillantott a másikra, elkapta a ragályt, s ennek következtében az emberek segítő kéz nélkül haltak meg, és pap nélkül kerültek sírba. Az atya nem merte megtekinteni fiát, sem a fiú az atyját." A francia Avignonban és környékén a népesség háromnegyed része belepusztult a pestisbe. A betegség Firenzét is elérte, s az ott élő Boccaccio Dekameronjában adott számot róla. Az író Dekameronja is úgy keletkezett, hogy Boccaccio egy csoport fiatalemberrel és lánnyal elmenekült a járványdúlta Firenzéből vidékre, s egy kastélyba zárkózva minden ifjú elmesélt egy történetet, ebből állt össze a könyv. "Isten igaz haragja sújtott le az emberiségre, hogy megjavuljanak" — írta egyhelyütt. Másutt leírja a pestises daganatokat, s megállapítja, még a beteg és egészséges között folytatott beszéd is terjesztheti a betegséget. Elmondja, hogy "egy pestisben elhaft szegény ember rongyait kidobták az útra; két disznó jött arra, és szokásuk szerint elkezdtek a rongyok között turkálni, aztán a szájukba vették és ide-oda ráncigálták a rongyokat; kis idő múlva elkezdtek körbe forogni, mintha mérget ettek volna, s ott döglöttek meg a rongyokon..." A járványt hamarosan széthurcolták egész Európában. Persze meggyógyítani nem lehetett a betegeket, csak ha valamilyen csoda folytán maguktól meggyógyultak. A pestisjárvány nagy hatással volt az emberiség fejlődésére. A járvány elmúltával sokan azt remélték, hogy az emberek magukba szállnak, és jobbak lesznek, ám még nagyobb bűnöket követtek el, mint a járvány idején. Angliában, különösen a fővárosban, is bőven aratott a fekete halál. 1603-tól 1665-ig, a nagy londoni pestis kitöréséig szinte minden évben megjelent e szörnyű betegség. Daniel Defoe a Robinson Crusoe szerzője, A londoni pestis című munkájában aprólékosan megírta London szörnyű napjait, amikor ezerszámra szedte áldozatait a döghalál. Igaz, hogy a nagy londoni pestis idején Dafoe még kisgyermek volt, s a könyvet 60 éves korában vetette papírra, a gyermekkori emlékek és a megmenekültek vallomásai alapján azonban olyan élethűen rekonstruálta a pestis dühöngéseinek idejét, hogy ma is elborzadva olvassuk. íme, egy részlet a könyvből: "A temetőbe úgy jutottam be, hogy ismertem az ottani temetőőrt... Az első pillanatban senkit sem láttam ott, és nem is jött senki a halottvivőkön meg a kocsison kívül... amikor azonban a gödörhöz értek, észrevették, hogy egy barna köpenybe burkolózott férfi járkál ott fel-alá, s köpenye alatt olyan mozdulatokat tesz 10
