A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-02 / 49. szám
HETINTERJÚ En csak egy magyar vagyok... (Beszélgetés SZÖRÉNYI LEVENTÉVEL) — Mit jelent számodra magyarnak lenni? — Olyan kérdésre, hogy mit jelent magyarnak lenni, nagyon nehéz válaszolni, hiszen nekem mindig is ugyanazt jelentette. Az, hogy hogyan érzem magam a bőrömben, az egy másik dolog. Természetesen, én csak akkor vettem észre, hogy magyar volnék, amikor az eddigi pályafutásomnak a közepe táján figyelmeztettek erre indirekt módon, hogy én csak egy magyar vagyok. S akkor persze az ember érdeklődéssel kapja fel a fejét, hogy most akkor mi az a minőség, ami esetleg másoknak nem tetszik, vagy irritálja őket, és hát én a magam módján eldöntöttem, hogyan válaszolok erre. Remélem, hogy a működésemből és a pályámból kiderül, miféle válaszokat adok erre és az ehhez hasonló kérdésekre. Természetesen nem könnyű magyarnak lenni sehol a világon, de hogy az ember saját hazájában sem lehet nyilvánosan büszke magyarságára, ez tény. Nagyon furcsa ezt így kimondani. Mintha a magyar szellem, a magyar gondolkodásmód és minden amit ezalatt értünk, és hangsúlyozom nem arról van szó, hogy valaki fajtiszta magyar-e vagy sem, hiszen már régen nem erről van szó, tehát aki vállalja mindazt a kulturális és politikai örökséget, ami a Kárpát-medencében most már hovatovább 1100 éve jelen van, alázuhanásaival is és megpróbáltatásaival is, de azért jelen van, és ennek alapján gondolkodni és élni tud, és ha ezt valaki képes valamilyen mértékben magáévá tenni, akkor általában azt nevezhetjük magyarnak. Aki ezt felvállalja, az az illető kisebbségbe szorult saját hazájában ez idő tájt. Tehát, hogyha a kérdés úgy hangzik el a hosszú körgondolat után, hogy én, aki ezt következetesen felvállalom, ezeket az értékeket és gondolatokat a műveimen és a produktumaimon keresztül is, hogy hogyan érzem magam, akkor azt mondom: rosszul. — Szerinted milyen a magyarság jövőképe? — Nem biztos, hogy ezt tőlem kellene megkérdezni, inkább valami közvéleménykutatótól, mindenesetre úgy látom, hogy elsősorban nem ez a társadalom hibás azért, ahogyan él és ahogyan rendezi a dolgait mostanság. Nagyon sok okos ember megszólalt már az elmúlt hónapokban, és próbált választ keresni ezekre a kérdésekre, hogy mi is történik velünk, és egyáltalán a világ mozgásaihoz és történéseihez viszonyítva, hogyan alakulnak a magyarság dolgai, és azt kell mondani, hogy nem igazán lehet csodálkozni azon, ahogyan a magyar tömegek gondolkodnak, viselkednek. Nem lehet igazán megróni őket, de nem is akarom felmenteni természetesen, de az emberek általában először is hétköznapi emberként próbálnak élni, és próbálják megvalósítani azokat a lehetőségeket, amelyekre vágynak. Próbálnak a családjuknak valami elfogadható életlehetőséget biztosítani. Én valami kábítószeres beteghez hasonlítanám a mai magyar társadalmat, de ez egész Kelet- Európára érvényes. Ha valakit hosszú időn keresztül injekcióznak, akárhogy is tiltakozik ellene, végül is megtalálja abban a jót, és utána, amikor jön egy másik ember, és azt találja mondani — te, ez neked káros, te ebbe bele fogsz dögleni —, akkor hülyének nézi, és azt mondja neki, hogy te nem tudod, hogy, nekem mi a jó. Ez sajnos látszik most. És anélkül, hogy erre megpróbálnék felmentést adni, megpróbálom megérteni, hogy miért történik az, ami történik. Iszonyatos súly nehezedett a kelet-európai társadalmak vállára, és iszonyatos súly nehezedett a magyarság vállára. És mégis, 11 évvel a II. világháború után még volt annyi ereje, hogy fegyveresen szembeszálljon egy betonfallal, és megtette ezt, nekirohant. Ez egy világraszóló tette volt a magyarságnak. Azóta pedig bekábítószerezték, és valójában nem tesz mást, mint kér egy újabb adagot. Ez történt most nemrég a választásokon. — A 60-as évek végétől figyelemmel kísérjük a zenédet. Valami csodálatosat műveltél, ami eredeti, ami magyar. Úgy érzem, hogy a zenén túlléptél már régen. Példa erre az István, a király vagy az Attila, az Isten kardja. Bizonyára vannak terveid. Mi lesz a folytatás? — Hát megmondom őszintén, hacsak nem történik velem valami, amit vagy az Isten rendel úgy, vagy pedig alantos erők rendelnek úgy, akkor világos, hogy nem tehetek mást, mint azt, amit eddig tettem, és azon az úton haladok tovább. Miért tennék mást? Őrült lennék, ha mást tennék, és legfőképpen azért, mert én ebben nagyon is jól érzem magam. Nagyon a sajátomnak érzem ezt az utat, és minden fáradság ellenére, teszem, amit kell. Igazán fáradt csak akkor tud lenni az ember, ha valami olyasmit csinál, amihez nincs igazán köze vagy kedve. Ennek következtében a munkám következő állomása, nem vékony fa ez sajnos, de hát megpróbáljuk belevágni a fejszénket, s ez nem más, mint a honfoglalás témájában készülő kosztümös játékfilm 1996-ra. Kevés már az időnk, nagyon nagy lázban égünk a szervezéssel kapcsolatban. Természetesen én zenét is írnék, de benne vagyok a szejlemi háttér kialakításában is. És ha Isten tényleg segít a továbbiakban is, akkor nagyon érdekesnek találnám István, a király folytatásának lehetőségét. Ez azonban a honfoglalási filmmel ellentétben, még valóban csak terv. Az érett és az idős István történetét, aki szembeszegül az őt körülvevő udvar konspirációival, és minden egyébbel, aminek végeredményeképp egyetlen szem ifjú gyermeke életét veszti. Ezt ugyan úgy tudjuk, hogy egy vadászat során történt, és egy vadkan által, de hát akkor azt kell mondjam, hogy a magyar történelemben ez volt az első vadkan. Gyanús mindenesetre az, hogy István halála után rögtön egy idegen uralkodó kerül a trónra. Érdemes ezen elgondolkodni, engem is elgondolkodtatott. Úgy érzem, hogy rendkívüli drámai lehetőség feszül ebben, ezért érdemes egy második részt, egy befejező részt megcsinálni az István, a királyból. — Véleményed szerint az új magyar kormány kiegyezik-e rövid időn belül azokkal a szomszédos országokkal, ahol számottevő magyar kisebbség él? — Nem tudom, hogy jó-e, ha politikai kérdésekbe beleártom magam, és nem is látom azt, hogy az én véleményemet egyáltalán fontosnak tartanák, vagy meghallgatnák. Nagyon sok komoly embernek, nemcsak művésznek a véleményére nem kíváncsiak, most már hovatovább Tőkés László vagy Duray Miklós véleménye is falra hányt borsó. Mindazonáltal az az érzésem, talán egy művésznek ezt elnézik, hogy azon az úton, amelyen szinte az egész világ halad, és ezen belül Európa is, teljesen érdektelen, hogy milyen szerződéseket írnak alá most. Teljesen érdektelen. Arról, hogy a határainkon túl élő magyaroknak így alakult a sorsuk, arról ők a legkevésbé sem tehetnek, de éreznünk kell az összetartozás erejét, és talán a fájdalmaink is, amilyeneket a sors reánk mért, így sokkal elviselhetőbbek lesznek. Hrubík Béla 6
