A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-02 / 49. szám
GONDOLKODÓ A Szlovákiai Magyar Tudományos Társaság és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében 1994. november 12-én Pozsonyban szakmai tanácskozásra került sor, ahol az egybegyűltek — a szlovákiai magyar középiskolák igazgatói, a felsőoktatási intézmények magyar nemzetiségű előadói, a magyar parlamenti képviselők, az egyes szlovákiai magyar társadalmi szervezetek vezetői — megvitatták a szlovákiai magyar szakemberképzés és értelmiségünk helyzetét, a jövő kilátásait és a negatív tendenciák visszafordításának lehetőségeit. Az alábbi szöveg a szakmai tanácskozás bevezető előadásának rövidített változata. Minden közösség, társadalmi csoport veszélyeztetett helyzetbe kerül, ha megbomlik természetes egyensúlya, rétegződése és belső szerkezete. E negatív folyamatok a mikroközösség szintjén a legmarkánsabbak, s ott is tanulmányozhatók a legegzaktabb módon. Minél nagyobb egy csoport, minél bonyolultabb a struktúrája, annál nehezebb benne nyomon követni a negatív jelenségeket és változásokat, s gyakran megtörténik, hogy mire felismerhetővé válnak, már nem lehet őket visszafordítani. A helyzetet súlyosbíthatja, ha bizonyos társadalmi csoportok vizsgálatát elhanyagolják, esetleg hibásan értelmezik a hozzáférhető információkat. Ez a megállapítás évtizedeken át érvényes volt a szlovákiai nemzeti kisebbségekre, s noha az utóbbi években történt előrelépés e téren, sem a tényfeltárással, sem a problémakezeléssel nem lehetünk elégedettek. Szakmai tanácskozásunk témájául azért is választottuk a szlovákiai magyar szakemberképzés helyzetét és értelmiségünk jövőjét, mert nemzeti közösségünk fennmaradása szempontjából nagyon fontos problémának véljük, s ez az a terület, ahol önerőből a legtöbbet tehetjük. Az etnikailag vegyes lakosságú országokban a többségi nemzet —- illetve politikai képviselete — számára kényelmetlen a kisebbség jelenléte, de ha már különböző okokból kénytelen elviselni, akkor igyekszik gátolni vagy fékezni önszerveződését, a folyamatos létezéshez szükséges feltételek kialakítását. Ez még a szlovákiainál jóval régebbi hagyományokra visszatekintő és fejlettebb demokráciákban is így van, ezért teljesen fölösleges arra várni, hogy a helyzet magától jobbra fordul, és alkalmasabbá válik t> problémák megoldására. A kedvezőbb feltételeket a mi közreműködésünk nélkül senki nem teremti meg, de a mi erőfeszítésünk és igyekezetünk is elégtelennek bizonyulhat, ha nem koncentráljuk energiáinkat, és nem hangoljuk össze lépéseinket. Mielőtt azonban a stratégia kidolgozásába fognánk, előbb szembesülnünk kell a tényekkel és a negatív tendenciákkal. Nemzeti közösségünk demográfiai struktúrája — ezt az 1970-es, 1980-as és 1991 -es népszámlálás adatai egyértelművé teszik — nem "egészséges"; elegendő figyelmesen áttanulmányozni Gyurgyík László Magyar mérleg című munkáját, hogy megértsük, miről SZAKEMBERKÉPZÉS, van szó. Itt csak a legfontosabb konklúzióját emelném ki: a szlovákiai magyarság rohamosan "elöregszik", s néhány évtized leforgása alatt akár százezres nagyságrendű lélekszámcsökkenés állhat elő pusztán demográfiai okok miatt, amelyet csak tetézhet az egyre erőteljesebb asszimiláció. E folyamat lefékezése, illetve visszafordítása óriási feladat, amelyre a szlovákiai magyarság ma még képtelen, s talán azért is, mert nem rendelkezik olyan értelmiséggel, amely irányítani tudná ezt a bonyolult és rendkívül sokrétű mentési munkát. Az utóbbi évek felsőoktatási statisztikái azt mutatják, hogy ismét csökken a szlovákiai magyarok számaránya a felsőoktatási intézményekben tovább tanulni szándékozók, illetve az oda felvettek között. Már régen magunk mögött hagytuk a hetvenes évek második felének zenitjét, amikor voltak esztendők, hogy több mint 3200 magyar főiskolai vagy egyetemi hallgató tanult valahol. Ez sem volt kielégítő arány, de lényegesen jobb volt a mainál, hiszen jelenleg a hallgatók száma még a 2500-t sem éri el, s alig fele a szlovákok számarányának. A hivatalos szlovák politika hozzáállását jól tükrözi, ahogy ezt a tényt kezeli, illetve magyarázza. Kizárólag a magyarok gyenge szlovák nyelvtudására vezeti vissza (amit ugyanakkor nem tart szükségesnek bizonyítani), és a "megoldást" is ehhez igazítja: a kétnyelvű — az ún. alternatív — iskolák bevezetését erőlteti. Aki viszont alaposabban megvizsgálja a kérdést, figyelmét nem kerülheti el sok egyéb körülmény és tényező, amely sokkal nagyobb súllyal esik latba, sőt, elsősorban ezek okolhatók a kedvezőtlen helyzetért. Látni kell, hogy már a szlovákiai magyar középiskolások számaránya is csak fele a szlovákokénak, hiszen 1000 lakosra fele annyi magyar középiskola jut mint szlovák, sőt bizonyos régiókban még ettől is rosszabb az arány. Ebből nem nehéz levonni a következtetést: fele annyi iskolából, ahol fele annyi diák tanul, a tovább tanulni akarók száma is csak fele annyi lehet! Ez azonban csupán egyik vetülete a problémának, hiszen pusztán a számok összevetésén alapul. Meg kell vizsgálnunk azt a közeget is, ahol a folyamatok reálisan végbemennek, s akkor további összefüggésekre is rávilágíthatunk. Mindenekelőtt azt kell tudatosítani, hogy a szlovákiai magyarok jelentős hányada (kb. 60 százaléka) 5000 kisebb lélekszámú — falusias jellegű — településen él, további 20 százaléka 5—20 ezres helységekben, amelyek többsége provinciális városka, és csak a maradék 20 százalék az, amely 20 ezernél nagyobb lélekszámú városokban lakik (ez kb. 85 ezer fő). Ez a körülmény társadalomlélektani szempontból egyáltalán nem lebecsülendő, s ismerve a szlovákiai magyar falvak helyzetét, természeti és gazdasági adottságait, illetve azokat a vonzáskörzeteket és központokat, ahova tartoznak, könnyen belátható, hogy azok a régiók, ahol a szlovákiai magyarok zöme él, jellegzetesen mezőgazdasági területek. Itt a gazdaság dinamikáját kizárólag az agrárágazat szabja meg, mivel az ipar nem számottevő és fejlesztését az elmúlt évtizedekben egyébként is elhanyagolták. Tekintettel a mezőgazdaság nagy mértékű stagnálására, illetve válságára, a szlovákiai magyarság gazdasági helyzete jelentősen megrendült, s ma már a tartalékaiból él, illetve a túlélésre rendezkedett be, mert a tőkefelhalmozáshoz nincs gazdasági kapacitása, de kellő szellemi háttere sem. A konzervatívabb falusi közösségekben az értelmiségi pályák iránt jóval kisebb az érdeklődés, mint a modernebb szemléletű városi kommunitásokban; ez statisztikailag és szociológiailag is alátámasztott tény, így nem nehéz belátni, hogy jobbára falusi jellegű társadalmunkban a végelszámolásnál kedvezőtlen számsorokat kapunk. Egy további ellentmondás, hogy a szlovákiai magyar értelmiség összetétele, rétegződése nem követi nemzeti közösségünk társadalmi szerkezetét. Jelentős (bár relatív) túlsúlyban vannak a műszaki szakemberek, számukra azonban a magyar vidék csak korlátozott mértékben kínál munkalehetőséget, így rendszerint szülőföldjüktől távol kénytelenek egzisztenciát és családot alapítani. Hiány mutatkozik viszont azokból a szakemberekből, akik a mindennapi élet ügyeinek intézésében, a problémák megoldásában segítenék embertársaikat. Itt mindenekelőtt az orvosokra, jogászokra, közgazdászokra, menedzserekre gondolok, de említhetnék egy szakmailag nehezen meghatározható csoportot is, amely a közigazgatásban és a közösségszervezésben fejt ki tevékenységet. Amikor tehát a szakemberképzés gondjai kerülnek terítékre, ne csak a kedvezőtlen statisztikai adatok lebegjenek a szemünk előtt, hanem az a cél is, hogy egy sokkal "egészségesebb összetételű" értelmiségre van szükségünk. Első helyen említeném a pedagógusképzést, hiszen iskolák nélkül értelmét veszti minden további okoskodás. Sajnos e téren a helyzet lehangoló (az okok és a várható következmények jól ismertek), s valljuk meg őszintén, nem csak a szlovák politikát terheli ezért a felelősség, a mi megosztottságunk és belviszályáink is közrejátszottak a kialakulásában. Cáfolhatatlan tény persze, hogy szlovák részről mindent elkövetnek azért, hogy erőinket ne az építkezésre, hanem az önvédelemre kelljen koncentrálnunk, mert amíg az "alternatív" iskolák elleni harccal vagyunk elfoglalva, nem marad időnk és energiánk a pedagógusképzés átszervezésére, az egyetemalapításra stb. Sok szó esik az ún. nyitrai helyzetről, s közben talán észre sem vesszük, hogy a pozsonyi magyar tanszék is az összeomlás szélén áll. Azt is meg kellene vizsgálni, miért olyan kiábrándítóak a felvételi vizsgaeredmények a magyar tanszéken, hogy a tervezett 30 hallgatóból csak 14-et tudtak felvenni az idén? Tisztában vannak-e a felkészítő tanárok és a felvételire jelentkező diákok a követelményekkel? Ezt persze más tantárgyak vonatkozásában is megkérdezhetjük, de mégis érthetetlennek tartom, hogy a főiskola és az egyetem magyar tanszéke és középiskoláink magyar szakos tanárai között jóformán semmiféle szakmai kommunikáció nincs. A Szlovákiai 2
