A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-25 / 48. szám
HÍRMONDÓ mi Új kultúrház ZSITVABESENYŐN Zsitvabesenyő mintegy kétezres lélekszámú magyar község az Érsekújvári járásban, a szlovák—magyar nyelvhatár közelében. A faluban még ma is élnek a népi hagyományok, és aktívan működik a Csemadok alapszervezete is. A különböző rendezvényeken és seregszemléken gyakran találkozunk a besenyői citerásokkal, a menyecskekórussal, de a környékbeliek jól ismerik a besenyői színjátszókat és nóptáncosokat is, akik szívesen fellépnek egy-egy regionális fesztiválon. Bízvást elmondható tehát, hogy a kultúrát őszintén tisztelő és megbecsülő emberek lakják a községet, ahol november 4-től immár új kultúrház is működik. Ezen a napon avatták fel ugyanis azt a modern létesítményt, amelynek az alapjait még az előző rendszerben rakták le, s amelyet jobbára társadalmi munkában, a község anyagi forrásaiból maguk a besenyőiek építettek fel. Ez a csaknem húszmilliós beruházás nem csekély anyagi áldozatot kívánt a helyiektől, akik annak ellenére ragaszkodtak a kultúrház mihamarabbi átadásához, hogy tudatában voltak: a falunak nem kielégítő a telefonhálózata, szüksége lenne vezetékes ívóvízre és gázra is. Ahogy a helyieket ismerem, ezekre is előteremtik a szükséges pénzt, de abban is bizonyos vagyok, hogy a kultúrház sem fog kihasználatlanul tátongani az ürességtől. Az ünnepélyes kultúrházavatáson annyian voltak, hogy el sem fértek a színházteremben. Nyilván a szervezők is gyanították ezt, mert eleve háromnapos rendezvényt szerveztek, hogy minden érdeklődő megtekinthesse a helybéli csoportok műsorát. Az is sokat sejtető, hogy mindennap másfajta műsor került bemutatásra, de volt diszkó, bál és gyermekzsúr is. Az új épületben kapott otthont a falusi könyvtár, és hamarosan beköltözik a falai közé a községi hivatal is.-lamór-VISSZHANG Tisztelt Szerkesztőnő! Engedje meg, hogy a magam és több nőtársam nevében véleményt nyilvánítsak a szentpéteri magányosok találkozójáról írt cikkéről. Elszomorító, hogy Ön, aki egy olyan hetilapnak a munkatársa, amely társrendezőként működik közre ezeknek a találkozóknak a létrehozásában, így vélekedik azokról a magányos emberekről, akik ott részt vesznek. Szerintem ezek az emberek talán éppen azért nem találnak társra, mert vagy túl zárkózottak, érzékenyek, vagy esetleg a sors kissé több rosszat mért rájuk a kelleténél, mint amennyivel képesek megbirkózni. S nem úgy, ahogyan Ön látja a dolgokat, miszerint az itt jelenlévő hölgyek lelkivilága szegény. Vajon az Ön lelkivilága milyen, ha nem Timoránsky Gábor polgármester felavatja a kultúrházat Sok besenyői eljött az ünnepélyes megnyitóra A kultúrház épülete (Fotó: a szerző) képes megérteni ezeknek az embereknek a problémáit? Az effajta véleménynyilvánításnak nincs helye az újságban; ezt megtárgyalhatja a barátnőjével odahaza. Arra, hogy Ön kivel szórakozott, a nagyközönség a legkevésbé sem kíváncsi. Mi, olvasók, .egy tárgyilagos, objektív cikket vártunk Öntől. Sajnos az írása mindennek az ellenkezőjét „bizonyítja. Remélem az Ön cikke nem szegi kedvét azoknak a magányos embereknek, akik rendszeresen látogatják ezeket a rendezvényeket, hiszen talán ez az egyetlen hely, ahol bátran vállalhatják önmagukat. Nem félve attól, hogy az Önhöz hasonló gondolkodású emberek ujjal mutogatnak rájuk. Azt tanácsolom, messzire kerülje el ezeket a rendezvényeket, bár azt hiszem, Önnek nincs is rá szüksége, hogy "efféle népek közé keveredjen". Olyan gazdag lelkivilággal rendelkezik, hogy az élete bizonyára sikeres, tele szerelemmel, boldogsággal, és gondtalanul élvezheti a családi fészek melegét. Vagy talán tévedek, és éppen ebből ered a pesszimizmusa? Kérem a szerkesztőséget, hogy közöljék írásomat lapjukban, talán ez bizonyos elégtételt nyújt azok számára, akik úgy érezték, jogtalanul lettek megbántva. En, aki részt vettem több rendezvényen, állítom: szükség van rá, hogy törődjünk magányos embertársainkkal, és nagyra becsülöm azokat, akik részt vállalnak abban, hogy ezek a találkozók létrejöhessenek. Tisztelettel: Bárkái Mária Pozsony 9
