A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-25 / 48. szám
HETLÁTOGATÓBAN Egy este Palotás Zoltánnal A múlt nyáron ismertem meg dr. Palotás Zoltánt, a nyitrai születésű politológust. A Csemadok Nyitrai Területi Választmányának irodájában találkoztunk, az akkori benyomásaimról és Palotás Zoltán munkásságáról ismertettem lapunk olvasóit is. Az idén úgy terveztük, hogy Palotás Zoltán a nyárutón ismét ellátogat szülőföldjére, a Zoboraljára. Már tervezgettük, hogy mely községeket látogatjuk meg, amikor jött a hír balesetéről, ami ágyhoz kötötte, illetve csak segítséggel tud közlekedni lakásában is. Közben jött a meghívás, hogy látogassam meg a beteget gazdagréti otthonában. Hogyha nem utazhatott, akkor legalább a Zoboralja egy darabja jusson el hozzá, az általam előadott történetek formájában. Október elején elfogadtam a meghívást, és egy napsütéses délutánon kopogtattam lakásának ajtaján. A találkozás öröme kölcsönös volt, legalábbis úgy éreztem, hogy szívesen látott vendég vagyok, és a több mint egyesztendős távoliét sem okozott szakadást, hiszen levélben, telefonon tartottuk a kapcsolatot. Ám ezúttal szokatlan helyzetbe kerültem, mert nem én voltam a kérdező, hanem a válaszadó. Mindjárt az első kérdés: — Hogyan végződtek a választások? — Aránylag jól szerepelt a magyar koalíció, 10,18 százalékot kaptunk. — Azt tudom, de hogyan szavaztak a nyitraiak? — Nyitráról nincsenek pontos adataim, de a járás alig tizenötezer magyarja 6,08 százalékban adta le szavazatait, természetesen a szavazásra jogosultak száma jóval kisebb a magyar lakosság számánál. De egy más adattal is szolgálhatok, Verebélyen (hozzátartozik Felsőaha is) 5,36 százalék volt a magyar koalícióra szavazók száma. Ezek az adatok az országos átlaghoz mérten, számszerűen alacsonynak tűnnek, de peremvidékről van szó, és akkor mindjárt VISSZHANG Amikor megláttam a színpadon, egyik olvasmányom hőse jutott eszembe — a szemüveges parancsnok, akit katonái a háta mögött "kukkernek" becéztek. Kappanos hangjával, esetlen, kamaszos mozdulataival, amint csetlett-botlott a színpadon, őszintén a szívembe fogadtam. Csak később jegyeztem meg a nevét, hogy Ivan Krajíčeknek hívják, de akkor már Hlaváček úrral a "gazda" paródiákat játszották, amolyan szlovák miliőbe adoptált Gőre Gábor-os figurákat alakítottak. Arra a bizonyos "juj cicás", Latabárral bemutatott showra is emlékszem, de nem az öreggel, a közkedvelt Latyival mókáztak, hanem a fiával, Kálmánkával. Nono! — az öreg Latyi, az egy egészen más műfaj volt, a kettőt összekeverni pedig illetlenség. Igaz, Kálmánka, mintha az apja szeméből pottyant volna ki, küllemre nagyon hasonlítottak, de a színpadon összekeverni őket lehetetlen lett volna. Az a bizonyos alma kissé távolabbra gurult fájától. Ám ezúttal másról van szó. Krajíček úrról világos, hogy a magyar szavazók megőrizték méltóságukat és bölcsességüket — válaszoltam. — El tudod képzelni leírásaimból, hogy hol volt Nyitrán a régi házunk? — Nagyon pontos a leírás, szemben van a ferencesek templomával. Ráadásul vagy tíz esztendeje, amikor a tetőt javították, kaptam ott a kocsim gumijába egy berozsdásodott szeget. Egyébként szeptember végén jártam arra a Budapesti Kamara Színház tagjaival, élükön Dunai Tamással. — Még mielőtt az Archeológiái Intézet költözött volna a lakásba, egy magyar család lakott benne, róluk tudsz valamit? — A Jarosek család lakott benne, akik Nagycétényből kerültek Nyitrára. Ilonka néni, a család legidősebb tagja nagycétényi volt, Etuska, a menye pedig Somorjáról került Nagycéténybe, illetve Nyitrára, valamikor a hetvenes évek elején. Állítólag örökség útján jutottak a lakáshoz, az örökösödés szálai az utóbbi években nagyon keveset hallottam, de talán úgy is mondhatnám, hogy ízlésem fejlődésével, csinosodásával — későn érő gyerek voltam mindig — nem érdekelt már a kedves kukker mókázása. Faviccei annyira átlátszóak voltak, hogy már nem tudtam rajtuk derülni. Nem hiányzott, mint ahogyan nem hiányzott az Új Színpad rendezőinek A kukker... sem, mert mondjuk a "Mária evengéliuma" színpadra vitelénél nem a kedves kukkerben gondolkodtak... Node, hősünk újra megjelent a képernyőn — most persze nem a nagymamáknak és nagyapáknak szánt zenés műsorára gondolok —, és berobbant az életembe. Ez a választási kampány idején történt. De hová lett a régi kedves, kamaszos színész? Egy kalap nélküli, vaskalapos figura tolakodott be az otthonomba. A szemüveges figura egészen Ausztráliába nyúlnak, mert két Jarosek fiú a háború után Ausztráliába emigrált. — Igaz, hogy Mečiart úgy szeretik a szlovákok, mint Kossuthot szerették a magyarok? — Az, hogy Mečiart vagy pártját szeretik, tény és valóság, a szavazatok tükrében. De inkább Jánošíkhoz hasonlítanám. — Mi bajod van Jánošíkkal, az egy rendes ember volt, már rég rehabilitálni kellett volna. — Igen, de nálunk a rehabilitáció igen lassan járható út. Nagyon időszerű napjainkban Esterházy János perfelújításának menete. Wiesenthal szerint csak egyetlen bűne volt: arisztokrata származása. Mások szerint sem férhet kétség bűntelenségéhez, de a szlovák történészek Ladislav Deák és Ivan Kamenec mást mondanak. Deák szerint Esterházy irredenta volt, a magyarok faji felsőbbrendűségét hirdette, Magyarország kémje volt, és a szlovák állam integritása ellen harcolt. De főbűne Csehszlovákia szétverése. Ivan Kamenec is azonosul Deák véleményével, talán zsidó származásának tudható, hogy Esterházyt nem tartja fasisztának és nácinak. Szóval ezek azok a tények, amikor a történészek a kisebbséggel szemben hazugságokra építenek. Sajnálatos, hogy manapság a hazugságok, a szemtelen hazudozások belopták magukat a politikába is, sőt kormányszintre emelkedtek... Szóval beszélgettünk, vitatkoztunk, és észre sem vettük, hogy Palotás Zoltán ablakából látható Sváb-hegy homályba borult, és a szobában is félhomály derengett. Eljött az ideje a lámpagyújtásnak. Az asztalon fekvő "A trianoni határok" című könyvének záró fejezetében ezeket olvastam: "A nacionalizmus leírt begyökerezettsége olyan hétfejű sárkány, amit nagyon nehéz lesz legyőzni. Ezenkívül azonban nincs belépés Európába!" Sajnos akadnak tájainkon is nemzeti színeket lobogtató politikusok, akik Európa helyett az elszigeteltséget választanák. Bízunk benne, hogy vannak más megoldások, amelyeket a megfontolt, józan ész diktál. MOTESIKY ÁRPÁD Slota úr stílusában szidta a magyarokat, szórta ránk magyarellenes dörgedelmeit. Annyira megdöbbentem, hogy szavaira nem emlékszem, nem tudnám felidézni, mert váratlanul jöttek az övön aluli ütések, csak annyi maradt meg bennem, hogy lekezelőek, gyűlölködőek voltak. — Mi történhetett ezzel az emberrel, hogyan vehették rá erre a szerepre? — gondolkodtam megdöbbenve. Aztán rájöttem, hogy lényegében ilyen volt mindig, a régi rezsimben is, csak ütéseit apróbb viccek formájában küldözgette felénk. Most azonban megnyíltak az egek és poklok kapui, ki-ki a maga módján és posztján próbál betartani, ártani nekünk. Lám, a kedves kukkerem is idejutott. Végezetül, nem ártott volna, ha tanult kérdezőnk, Beke István megkérdezi: Apropó, Ön miért gyűlöli a magyarokat? Az egykoron nosztalgiashowman, átváltott törpe nacionalistába. (vidéki) 10
