A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-11-25 / 48. szám

HETHÍRMONDÓ IPOLYVARBÓN — Balassi-vetélkedőn... Már több alkalommal Is szó esett róla — le is írtuk —, hogy az idei Balassi Bálint megemlé­kezések, emléknapok egyik kezdeményezője a Palóc Társaság és a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya volt. A hibbei, zólyomi és kékkői emléknapok, táblaavatások és ko­szorúzások mellett a XII. Madách Imre Irodalmi és Kulturális Napok keretében egész sor tartalmas rendezvény zajlott, amelyekre érde­mes volt odafigyelnünk. Örvendetes, hogy különösen az ifjúságot vonták be a rendezvényekbe, és az iskolák igazgatói is érdeklődést tanúsítottak például a Balassi Bálint-emlékkiállítások iránt. Már szep­temberben Balassi-emlékkiállítás nyílt a Bussai Alapiskolában, nem sokkal később Ipolybalo­­gon, majd októberben Ipolynyéken, Csábon és Ipolyvarbón. A kékkői Balassi-emléknapon, emlékszoba­megnyitón és domborműavatáson járván meg­hívást kaptunk az "Ó én édes hazám" című vetélkedőre, amelyet október 20-ra jeleztek. A meghívást melegen fogadtuk, és annak tuda-Varbói öregek az orvosra várakoznak Kút Varbó főterén tában indultunk el egy nappal előtte Pozsonyból, hogy a Balassival kapcsolatos művelődéstör­téneti vetélkedőt Kékkő várában, a Balassiak sasfészkében tartják. Ám Csábra érkezvén az alapiskolában Horváth Éva tanítónő — a csábi csapat felkészítője — úgy tájékoztatott, hogy a vetélkedőt nem Kékkőn, hanem Ipolyvarbón tartják. Az intézkedés, illetve a vetélkedő helyének megváltoztatása egy nappal a ren­dezvény előtt történt, a kékkőiek arra hivatkoz­tak, hogy nincs fűtött helyiségük a várban. így hát maradt Ipolyvarbó, noha szerény véleményem szerint a gyerekek szempontjából talán a kékkői vár vonzóbb, ünnepélyesebb lett volna, és a frissen avatott dombormű, valamint emlékszobák látványa is hozzájárult volna a vetélkedő rangjához... Mindezeket nem annak okán vetettem pa­pírra, mintha Ipolyvarbó, az Ipoly menti falu nem lenne kedves számunkra, csupán arról van szó, hogy a gyerekek és egy picit az őket felkészítő, kísérő pedagógusok is csalódtak. De leszögeztük, hogy remélhetőleg nem szándé­kosság rejlik az intézkedés mögött. "Ipolyvarbó — írja Csáky Károly — a magyarországi Őrhalommal szemben az Ipoly menti katlan keleti részén, közvetlen a folyó jobb partján fekszik. Szép fekvésű magyar falu — írta róla Geographiai szótárában Fényes Elek. Igaza volt, hiszen a nógrádi táj megannyi jellegzetessége felfedezhető itt. Varbónak egya­ránt van rétje, erdeje, szőlője meg szántóföld­je..." A fenti szép sorokat Csáky Károly Nógrádi tájakon című könyvében olvashatjuk, de ragad­junk ki még egy idézetet: "A Csemadok Ipolyvarbói Alapszervezete Urbán Aladár pe­dagógus vezetésével sokoldalú tevékenységet fejt ki, bizonyítva, hogy egy kis közösség is véghezvihet nagy dolgokat. Jól működő Palóc Klubjában például jeles művészek, írók és kutatók egész sora lépett már fel, illetve tartott előadást. De nem egy képzőművészeti kiállítást szerveztek, irodalmi vetélkedőt, színházi bemu­tatót és felejthetetlen honismereti kirándulást is." A fentiek tudatában érkeztünk Ipolyvarbóra a vetélkedő reggelén, és az iskolában érdek­lődtünk a vetélkedő színhelyéről. A kultúrházba irányítottak, ahol már gyülekeztek a vetélkedő résztvevői és a gyerekek kísérői, a pedagógu­sok. Akadt közöttük ismerős is, Vámos Géza például Nagycétényben, szülőfalumban kezdte pályáját: "Csak három napig tanítottam ott, mert gyorsan behívtak katonának, de nagyon szép emlék maradt azóta is a Zoboralja" — mondta a tapasztalt pedagógus. Urbán Aladár a művelődéstörténeti vetélkedő szervezője és vezetője kért szót, üdvözölte a vendégeket, bemutatta a versenyzőket és a három tagból álló zsűrit: Belák Rózsát, Hrubík Bélát és Tóth Elemért, a Tábortűz főszerkesz­tőjét, egyben a zsűri elnökét. Mit mondjak, nagyon jó hangulatban kezdő­dött a vetélkedő, a gyerekek alaposan felké­szültek, sorra válaszoltak Urbán Aladár kérdé­seire. "Itt aztán nem lesz sok dolga a zsűrinek" — jegyezte meg valaki... Közben csendben kiosontam a teremből — no, nem mintha a vetélkedő nem érdekelt volna Urbán Aladár eligazítást tart —, mivel látni akartam a falut, és találkozni akartam az emberekkel is. A kultúrház előtt idősek várakoztak az orvosra, mert az orvosi rendelő is ott kapott helyet. Szóba elegyedtem velük, a vérnyomásra panaszkodtak, meg sajgó, öreg csontjaikra. — Hallottak az öregek csodaszeréről, a "yaccáról", és mi a véleményük róla? — kérdeztem. — Keveset hallottunk, de már hozatott valaki Magyarországról, talán segít neki, igaz, azt mondják, egy kicsit drága — válaszolta moso­lyogva a beszédesebb asszony. A polgármesterrel, Pálfy Józseffel is sikerült beszélgetnünk, elmondta a falu gondját-baját, de aztán a könyvekre terelődött a szó; szenvedélyes olvasó, csaknem kétezer kötetes könyvtára van. Sajnos most már lassabban gyarapodnak könyvei, hiszen a könyvek igen megdrágultak. Vannak még a faluban érdekes emberek, néphagyomány és néprajzi emlékeket gyűjtők, valamint fafaragók is, ám az idő szűke miatt a velük való találkozástól eltekintettünk, hiszen a vetélkedő kimenetelére kellett gondol­nunk... Nos, a történeti vetélkedő bizonyította, hogy Nógrádban a Balassi Bálint iránti érdeklődés és tisztelet kiapadhatatlan. Már kezdetén láthattuk, hogy a zsűrinek nehéz dolga lesz majd eldönteni a sorrendet. A három tanulóból álló csapatok bizonyítottak. Az első helyen a Csábi Alapiskola tanulói végeztek. A második­harmadik helyért még küzdelmet kellett folytatni, mert az állás a megszabott kérdések után az ipalybalogi és ipolyvarbói tanulók között egy­forma volt. Végül a feltett pótkérdések döntöt­tek, és a sorrend így alakult: I. Csábi Alapiskola, II. Ipolyvarbói Alapiskola, III. Ipolybalogi Alap­iskola... A Balassi Bálint nevével fémjelzett iroda­lomtörténeti vetélkedő a költő születésének és halálának évfordulóján a maga nemében — terjedelmében, sokrétűségében és mondandó­jában — talán az első volt a palócföldön, sőt, mondthatnám Szlovákia magyarlakta vidékein is. Nem ártana anyagát feldolgozni, és a magyar iskolákba — a Pedagógus Szövetség, vagy a Csemadok által — eljuttatni. Balassi Bálint értékeit megőrizni és továbbadni köteles­ségünk. Mint mondotta: "Jusson eszetekbe jótétemrül nevem!" MOTESIKY ARPÁD 8

Next

/
Thumbnails
Contents