A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-25 / 48. szám
GONDOLKODÓ mi zések ezért sokszor túlságosan is szubjektívakra sikeredtek, amit az előadóknak nem is lehet felróni, hiszen sokan közülük egész életüket a Csemadoknak szentelték. Csakhogy más a visszaemlékezés és más a tudományos igényű elemzés. Kiss József történész, aki éveken keresztül kutatta a levéltárakat, és rengeteg érdekes adat birtokában van, jogosan háborodott fel, amikor kiderült, hogy a vitára szánt időt is "elanekdotázták". A végül mégis kiprovokált vitában — amely idő hiányában függőben maradt — Köteles László parlamenti képviselő kifogásolta, hogy az előadásokban nem esett szó az elmúlt négy év Csemadok-munkájáról, egyben megkérdőjelezte a Csemadok tevékenységét az említett időszakban. Szerinte a Csemadoknak mindennapi érdekvédelmünkkel kellene foglalkoznia. Bauer Győző, a Csemadok elnöke válaszában helyesen fogalmazta meg, hogy az itteni magyarok érdekképviselete elsősorban a három magyar párt dolga, a Csemadok már így is rengeteg feladatot vállal magára. Kár, hogy az idő rövidsége miatt nem bontakozhatott ki igazi vita, s így csak jelzésszerűen vetődött fel a rengeteg probléma, érdek- és személyi ellentét, nézetkülönbség. Mindenesetre ez is előrevetítette annak a válságnak az árnyékát, amely a megoldatlan társadalmi problémákból eredően mindjobban elhatalmasodik politikai pártjainkban, intézményrendszerünkben és nem utolsósorban bennünk, emberekben, akik egyre bizonytalanabbaknak és kiszolgáltatottabbaknak érezzük magunkat minden egyes új jelenséggel szemben. A helytörténeti és regionális kutatásokról szóló délutáni előadások igen terjengősek voltak, de a közönség körében biztosan akadtak olyanok, akik szívesen hallottak saját régiójukról. Itt is azt kifogásoljuk, hogy az előadások zöme meg sem közelítette a korábbi Fábry Napokon megszokott "országos" színvonalat. Elvégre országos rendezvényről van szó. Érdemi vita ezúttal sem bontakozhatott ki, mert ez az előadás-sorozat is túlságosan hosszúra nyúlt. * * * Október 28-án, a Fábry Napok első napján nyitották meg a Magyar Művészet Hetét a kassai premontrei rendházban, ahol a kassai magyar képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás. Október 30-án a Fábry Napok résztvevői szentmisét hallgattak a jászói apátság templomában, és megtekintették az apátság épületét. Stószon meglátogatták Fábry Zoltán szülőházát, majd megkoszorúzták európai rangú írónk emléktábláját és a közeli temetőben levő sírját. A rendezvény befejezése tehát méltó volt a Fábry Napok szelleméhez. Melaj Erzsébet A BOSSZÚ ÉJSZAKÁJA 1994. november 4-e hajnalán bekövetkezett az, amitől sokan tartottak ebben az országban: a márciusban leváltott és bosszúra szomjazó Vladimír Mečiar puccsal magához ragadta a hatalmat. így volt ez még annak ellenére is, hogy formálisan minden a parlamenti demokrácia játékszabályai szerint történt azon az ominózus éjszakán. Jelen volt a megválasztott képviselők többsége, s többségi szavazással elfogadták a sebtiben beterjesztett indítványokat és törvényjavaslatokat; szinte futószalagon gyártották a leváltásokról és kinevezésekről rendelkező határozatokat. Vége immár a hetek óta folyó találgatásoknak, Mečiar kiterítette a lapjait. A választások óta eltelt időben sikerült megdolgoznia a Munkásszövetség demagóg vezérét, aki néhány zsíros parlamenti tisztség fejében hajlandó volt pártja szavazatait rendelkezésre bocsátani ahhoz a tragikomédiához, amelynek bemutatóját előre kitervelten az éjszakai órákra időzítették. Gašparovič, az újonnan megválasztott házelnök az alakuló ülésen még azt a látszatot keltette, hogy pártja a tisztességes politizálás útján haladva betartja az Alkotmány előírásait. Meghívta a pótképviselőket is, akik annak rendje és módja szerint letették az esküt, s akkor még csak kevesen tudták, hogy a továbbiakban egy előre kidolgozott forgatókönyv szerint folynak tovább az események. A parlamenti alelnökök megválasztásakor vált egyértelművé, hogy a DSZM, az SZNP és a Munkásszövetség képviselői ugyanúgy szavaznak, tehát Mečiar legalább 83 vokssal rendelkezik, ami a sima többséghez bőven elegendő. Egy évtizedek óta működő parlamenti demokráciában valóban a többség dönt, de annak tudatában, hogy ha rossz döntéseket hoz, akkor a legközelebbi megmérettetéskor alul marad. Szlovákiában egyelőre nemigen volt mód rá, hogy az így működő pluralista demokráciát megtapasztaljuk, ezért még a hivatásos politikusok egy jelentős hányada is úgy képzeli, hogy a társadalom Intézményrendszerének irányítását a pillanatnyi erőviszonyok alapján kell megszervezni. Még a négyéves választási ciklusban sem lehet teljes értékű munkát végezni igy, kivált, ha a szakmai rátermettséget igénylő posztok betöltésénél kizárólag politikai szempontok érvényesülnek. Mečiarnak már 1994 márciusa előtt sem volt elegendő szakembere, hiszen miniszterelnöksége alatt sohasem volt az összes miniszteri szék elfoglalva, ráadásul több miniszteréről bebizonyosodott, hogy funkciójára alkalmatlan. Sajnos ugyanilyen módon töltöttek be számos államigazgatási posztot, s a kellő szakértelem hiánya fokozatosan kaotikus állapotokat teremtett. De akkor legalább még megvolt az az illúzió, hogy a törvényhozásban a józan véleményeknek is érvényt lehet szerezni, elvégre az egyes parlamenti bizottságokban — különösen az ellenzéknek köszönhetően — szakemberek is ülnek. Ma már ez nem érvényes, hiszen az ellenzék összes szakemberét — Olga Keltoáová koreográfiája alapján — olyan bizottságokba rakták át, ahol szakértelmüknek vajmi kevés hasznát vehetik. A házszabály erre ugyan elvben lehetőséget ad, de minden országban íratlan szabály, hogy a parlamenti bizottságok felállításánál — már csak a törvénykezés színvonalának a biztosítása érdekében is — figyelembe veszik az egyes pártok javaslatait és a képviselők szakképzettségét. Egy olyan országban, mint Szlovákia, ahol sem kellő számú szakember nincs, sem elegendő tapasztalattal nem rendelkeznek, egy ilyen döntés végzetes lehet, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük kikből is áll a most körvonalazódó kormánykoalíció. Közismert, hogy a DSZM-nek nincs erős bázisa az értelmiség soraiban, bár elképzelhető, hogy 61 képviselője között (ez a szlovák törvényhozás tagjainak több mint kétötöde!) felkészült szakemberek is akadnak. Azért a feltételes mód, mert jó néhány DSZM-es szakértőről utólag kiderült, hogy közönséges karrierista, vagy szakmai tekintélyét még a kommunista rendszerben alapozta meg. A Szlovák Nemzeti Párt hívei sem a józanul gondolkodó emberek soraiból kerülnek ki, s a parlamentben ismételten helyet foglaló hangadóit volt alkalmunk már megismerni, hiszen évek óta rontják itt a levegőt. A neokommunista Munkásszövetség bázisa a sorsával joggal elégedetlen és ezért mindenből kiábrándult munkanélküliek serege. Lupták pártvezér sokuk számára a becsületes és megvesztegethetetlen politikust jelenti, aki mindig bátran megmondja az igazat és a kellemetlen dolgokat. A baj csak az, hogy sem neki, sem pártjának nincs konstruktív programja, s képviselőik lehet, hogy őszintén együttéreznek a munkásokkal, de naivak és befolyásolhatók, egy olyan dörzsölt politikus, mint Mečiar könnyen elkábithatja őket mindenféle ígéretekkel. Mindezt persze úgy kell elfogadni, ahogy van, elvégre a nép ezeket az embereket is megválasztotta. Arra viszont senki sem kapott meghatalmazást, hogy a társadalom jelentős részének véleményét figyelmen kívül hagyva egyedül határozza meg, mi a jó és hasznos ennek az országnak. A parlamenti demokráciákban és a jogállamokban mindig konszenzuskeresés előzi meg a döntéshozatalt, tehát a parlament is arra van, hogy a politikai ellenfelek előbb kifejtsék álláspontjukat, majd a felsorakoztatott érvek és ellenérvek ismeretében a képviselők a belátásuk szerint döntsenek. A magyar kisebbség már ízelítőt kapott abból, hogyan lehet a véleményét teljesen figyelmen kivül hagyni; sovány vigasz a számunkra, hogy most a szlovák társadalom számottevő része is megtapasztalhatja ugyanezt. Sajnos az ország gazgasági helyzete nagyon zilált, ezért is lenne szükség a minél szélesebb körű összefogásra és együttműködésre. A DSZM vezetői azonban nem hajlandók sem az összefogásra, sem a párbeszédre. Azt képzelik, hogy ha a kulcspozíciókba a saját embereiket ültetik, akkor a dolgok az ő elképzeléseik szerint alakulnak majd. A rádiót és a televíziót is rögtön birtokba vették, mert a közvéleményt "kellőképpen" akarják tájékoztatni, de a főügyészt is leváltották, mert esetleg gátolná őket a koncepciós perek lefolytatásában. Nem kétséges, az aranyidai gőzhenger beindult. Amíg üzemanyaga lesz, letapos mindent, ami az útjába kerül, legyen az személy vagy intézmény. Csupán egy vigaszunk van, hogy a másként gondolkodók nélkül ezt az országot nem lehet újjáépíteni, a Vezérnek előbb vagy utóbb be kell látnia, hogy politikája romlásba dönti Szlovákiát. LACZA TIHAMÉR 3
