A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-25 / 48. szám
HÉT FIGYELŐ Fábry Napok ’94 Az idei Fábry-dijasok: (balról) Szőke József es Zalabai Zsigmond Sima Éva, a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó Magyar Szerkesztőségének vezetője A Fábry Napokra az utóbbi években kétféle dolog volt jellemző: egyrészt az, hogy a maguk szakterületén kiváló és elismert külföldi és hazai szakemberek — főleg irodalmárok — adták elő színvonalas és egyúttal aktuális témákat feszegető előadásaikat, másrészt pedig, hogy ezeknek az előadásoknak nem igazán volt visszhangjuk. Az előadásokat követő ún. vita — amely olykor bizony már-már parodisztikus jellegű volt — a legtöbbször nem kötődött az előadásokban felvetett problémákhoz, s ha igen, nagyon érintőlegesen, vagy a felszólalók nem éppen a leglényegesebb dolgokhoz szóltak hozzá. A "vitázó" felekre is! már szinte előre lehetett fogadni, mint a lóversenyen. És a tippek általában "bejöttek". Mielőtt egy-egy vitázó kedvű résztvevő kinyitotta volna a száját, a termen kuncogás futott végig, s mindenki előre tudta, hogy az illető mibe fog belekötni, mi a vesszőparipája. A vitára szánt idő így aztán általában kitöltetlen maradt, s mindig valamiféle hiányérzettel búcsúztunk az éppen aktuális Fábry Napoktól. Amikor szétküldték az idei Fábry Napok meghívóját és programját, a meghívottak nagy része megdöbbent. Az előző éviektől merőben eltérő, új koncepciót dolgoztak ki a szervezők, rengeteg előadással, korreferátummal számolva. Talán éppen az előző évek gyakorlatából kiindulva gondolták úgy, hogy a vitára szánt időt is előadásokkal kell kitölteni. A három témakört felölelő programmal sokat akartak markolni, s ez megbosszulta magát. Mindegyik témakör ugyanis — ha jól belegondolunk — olyan problémákat, ok-okozati összefüggéseket rejtett magában, hogy éppen ezekből adódóan lett volna A résztvevők egy csoportja Fotó: Balajti Arpád szükség élő vitára, véleménycserére, a nézetek konfrontációjára. Az egyetlen dolog, ami ellen senkinek sem lehetett kifogása, az volt, hogy a Fábry-díjat (amelyet egyébként ez évtől már nemcsak mint irodalmi díjat ítélnek oda, hanem egyéb szempontokat is figyelembe vesznek) két olyan ember — Szőke József és Zalabai Zsigmond — kapta, akik az elmúlt esztendőkben rengeteg kulturális és szervezőmunkát vállaltak, s a díj munkásságuk valóban méltó erkölcsi elismerése. Szőke József a díjjal járó pénzösszeget a könyvkultúránkban szükséges kutatásokra ajánlotta fel, Zalabai Zsigmond pedig a Szencen felállítandó Szenczi Molnár Albert-szobor, valamint Baróti Szabó Dávid kassai emléktáblájának az elkészítésére. Az első napon könyvkiadásunkról volt szó. Koncsol László keresztmetszetet adott a könyvkiadás legfontosabb problémáiról Trianontól egészen napjainkig, Rédli Margit az 1989-től kiadott szlovákiai magyar könyvekről adott áttekintést. Megrendítő volt hallgatni a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó Magyar Szerkesztőségének vezetőjét, Sima Évát. Elgondolkodtató és megdöbbentő, hogy az itteni magyar pártok és intézmények, amelyek a magyar iskolák létéért harcolnak, teljesen elhanyagolják és szinte semmibe veszik annak a szellemi műhelynek a problémáit, ahol a magyar tankönyvek nagy része készül. Sima Éva emocionálisan is aláfestett beszámolójában mint magánember is kérte a szülőket és pedagógusokat, hogy ne legyenek közömbösek, hiszen rajtuk is múlik, mi lesz a magyar tankönyvek sorsa. Flodossy Gyula a Lilium Aurum könyveiről, Liszka József a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság kiadványairól, Tóth László pedig a Nap Kiadó könyveiről beszélt. Koncsol Lászlót a Kalligramm Kiadó bízta meg, hogy ismertesse a kiadó eddigi tevékenységét és nagyszabású terveit. Sokan kifogásolták, hogy egyik legnagyobb kiadónk, a Madách—Posonium távol maradt a rendezvénytől. Az első napi programról összegzésképpen azt lehetne mondani, hogy a főleg tényfelsorolásból álló beszámolókat inkább sokszorosított példányban a résztvevők kezébe kellett volna adni, hogy mindenki átnézhesse, s utána kezdődhetett volna az igazi vita. Ilyen formában ez a programpont elég unalmasnak tűnt. A második napra meghirdetett előadások két tematikai egységet öleltek fel: az idén 45 éves Csemadok tevékenységét és szülőföldünk regionális irodalmi hagyományait. Tulajdonképpen az itt elhangzott előadásoknak sem sok közük volt a Fábry Napokon megszokott színvonalas előadásokhoz. A Csemadok eddigi kulturális tevékenységéről természetesen azok beszéltek, akik az elmúlt 45 év alatt részt vettek a munkájában, ébren tartották a magyar nemzeti tudatot, szerveztek, "népműveltek". Ezek a visszaemléke-2
