A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-11 / 46. szám
EGTAJAK MT volt, apám is. Egy nagybátyám cukorbajban halt meg. — Ez öröklődik — avatkozott Perla a társalgásba. "Nem értem, miért kell ennek belebeszélnie mindenbe; sose láttam ilyen pimaszságot; holnap rendre utasítom és kirúgom. Ha kidobom, elmeséli a szomszédoknak a robbanást. Na és, mit számít most már? A díványra ül, és játszik a macskával!" — Szóval öröklődik? — kérdezte Elena. — Mi minden van a te családodban, Félix. — A tiedben pedig, drágám, nincs semmi. Annyi biztos, hogy nem tudunk róla. Mindig rendkívül titokzatos voltál. "Már megint ezzel hozakodik elő, hogy én titokzatos vagyok; nem vagyok titokzatos, csak utálom őket mind, a vénasszonyt, Perlát, de Ana Mariát jobban, mint mindnyájatokat együttvéve. Ezek legalább mindenben segítettek, amit akartam; ezért viselem el őket; ha nem járnának kedvemben, kinyírtam volna őket." — Az én családomban nem lehet semmi, mert már nem létezik. Te, sajnos, nem mondhatod el ugyanezt magadról, pedig ezen a téren én is segítek neked. Mit akartál mondani, Perla? "Perla folyton közbeszól, most a tejesemberről fog beszólni és a szatócsról, valamint a testvéreiről." — Mit akarsz mondani? — Tessék nézni, nagysága, ne tessék haragudni, hogy bent maradtam, de biztos, hogy a szomszédok hallották a robbanást, és persze mind pletykásak, és most szeretnék tudni, hogy mi történt itt, meg aztán, tetszik tudni... — ? — Ana Mariáról kérdeztek, a szegény kislányról, aki most meg van halva. "Hát ez az egész, ezzel a halott kislánnyal; ezt nem kellett volna a nagyságának; szegényke senkinek nem vétett, mindig csak a könyveit bújta meg irkáit." — Ki kérdezte? A barátai? Hát csak mondd meg mindenkinek, hogy ő nincs többé, vagy egyszerűen, hogy ma délután négykor felrobbant. — Köszönöm, nagysága, ezt mondom, ha kérdezik; "Ma október 18-án, délután négy órakor hamuesővel kísért robbanás hallatszott a ház szalonjában. A robbanás nagyon jól volt időzítve, és még csak egy kép sem esett le a falról. Ana Maria az anyjával, apjával és nagyanyjával tartózkodott a helyiségben. Az utolsó pillanatig nem tudta, hogy mi vár rá, míg a mamája, papája és nagymamája el nem kezdte a faggatást. Csak akkor jött rá, hogy mi fog történni, de akkor már késő volt. A rémülettől halt meg. Szörnyű fájdalmai voltak. Egész addig, amíg fel nem robbant." — Helyes, Perla, jól mondod. Most elmehetsz, és te, Félix, kísérd anyádat a szobájába, úgy látom, fázik; te meg, Perla, el ne felejtsd, hogy a tejes nem adott vissza; mindig ilyen mamlasz leszel, semmivel se törődsz, csak a magadéval? Tóth Éva fordítása HATÁR GYŐZŐ* Bávaság bávának neveztek — már hiába bánom bebizonyosodott az én bávaságom ujjal mutogatnak — ott megy a bávácska! — s ilyenkor kinyílik zsebemben a bicska hol mék? ki mer engem nevezni bávának?! Ripők! — Hát nem báva?! Jaj uram: bocsánat de azért csak folyik ez a lebávázás elébem-vihogás útból-elugrálvást sarkon előlesnek — jól kibánnak velem idült bávaságom nehezen viselem púpos? bicebóca? tán kacska a lábam? bávaság dolgával nem vagyok tisztában bazsalygok megjátszom Szürkék Hegedűsét arcomra kiül a mulatságos blődség kirakatba tettem lelkem bávaságát pukkad kofa kispap nevetnek nagyságák milyen a nem-báva ? figyelem másokon miközben sunyitok s bőszen báváskodom nem kell cédulázni ráböködni külön meglátszik magától forgó szamárfülön el se gágintottam s már akár a kacsán: belső kancsalságán járás belső gacsán — jó ég tudja miért hogy annak látnak hisznek bélyegeznek s ugratnak sajátlag bávának születtem holtig az maradtam billog a bőrömön radírozhatatlan *\z 1957 óta Londonban éló költő november 13-án lesz 80 éves 17 FOTÓ: J. DUBEŇ
