A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-11 / 46. szám
LÁTOGATÓBAN Dr. Filakovsky János sebész főorvos 1962-től dolgozik az újvári kórházban. A vele készült beszélgetésben szó lesz a kezdetekről, egy-egy maradandó élményéről, s természetesen az egészségügyben uralkodó állapotokról. MEDDIG TARTANAK Kezdjük a legelején: hogyan került az újvári kórházba? — Párkányban születtem, a feleségem pedig Magyarbélen. Az egyetemen ismerkedtünk meg, és úgy döntöttünk, hogy olyan kórházba megyünk dolgozni, amely mindkettőnk szülőhelyéhez viszonylag közel van. így esett a választásunk az újvári kórházra. Én először a TBC-osztályra kerültem. Három hónapig dolgoztam ott, aztán bevonultam katonának. A leszerelésem után kerültem a sebészetre, ahol akkor egy kitűnő sebész főorvos működött, dr. Csiliagy Jenő. Őt a tanítómesteremnek tekintettem, és nagyon sokat köszönhetek neki. Milyen körülmények voltak akkor egy kisvárosi kórház sebészeti osztályán? — Abban az időben az újvári kórházban kezelték a Galántai járásban fekvő néhány község betegeit is, s a sebészeti osztályon mindössze hárman-négyen dolgoztunk. Voltak olyan napok, hogy reggel nyolckor bementünk a műtőbe, és este hatkor jöttünk ki onnan. "Ennek köszönhetően" viszonylag gyorsan nagy gyakorlatra lehetett szert tenni. Műszerezettség szempontjából milyen volt a sebészeti osztály? — Ebből a szempontból a sebészeti osztály meglehetősen igénytelen. Itt a legfontosabb eszköz a szike, néhány ércsipesz, birkabél, szükség esetén akár a lencérnát is lehet használni. A sebészetben nem a műszerezettségen, hanem az orvos munkamódszerén van a hangsúly. Nagyon lényeges, hogy minden steril legyen. A sebésznek fokozottan kell ügyelnie arra, nehogy fertőzést vigyen a sebbe, ezt aszeptikus munkamódszernek nevezzük. Pályafutása alatt hány műtétet végzett? — Az apróbb műtéteket leszámítva körülbelül tizenegy—tizenkét ezerre tehető a műtétjeim száma. Ezek mind olyan sebészi beavatkozások voltak, amelyek során fel kellett nyitnunk a hasüreget. A több, mint tízezer eset között bizonyára vannak olyanok is, melyek emlékezetesek voltak az ön számára... — Van egy kellemetlen emlékem. Olyan kisfiúnak kellett volna eltávolítanom a vakbelét, akinek — mint később kiderült — már nem is volt meg a vakbele. Másfél óráig kerestük a vakbelet, aztán bevarrtuk a sebet. A műtét után közöltem a fiú édesanyjával, hogy nem találtuk meg a vakbelet. Erre ő azt mondja: most jut eszembe, hogy a gyereknek még Nyitrán kivették a vakbelét, akkor, amikor sérvvel műtötték. Természetesen vannak kellemesebb élményeim is. Még kezdő orvosként éppen ügyeltem, amikor behoztak egy önkívületi állapotban lévő hölgyet. A külső jelek arra mutattak, hogy bevérzés van a koponyaüregben. Műtétre került sor és a beteg már a műtőasztalon rögtön a sebészi beavatkozást követően megszólalt. Aztán van még egy esetem szintén kezdő koromból. Egy kismama feküdt a műtőasztalon, akinek annyira bedagadt az alsó állkapcsa, hogy szinte elnyomta a légzőutakat. A kollégám gégemetszést alkalmazott, s közben a genny beömlött a légutakba. Másodpercek alatt cselekedni kell, különben a beteg megfullad. A lélegeztetésre gyártott műanyagcső segítségével juttattam levegőt a tüdőbe. Csak a műtét után tudatosítottam, hogy a lélekjelenlétemnek köszönhetően sikerült megmentenem egy fiatal nő életét. Ezek olyan emlékek, amelyeket az ember nem tud elfelejteni. Ön több, mint három évtizedet töltött el az egészségügyben, hogyan jellemezné azokat az állapotokat, melyek jelenleg uralkodnak ezen a területen? — 1962 óta történt fejlődés az egészségügyben. Ha viszont 1993-at veszem alapul, azt kell mondanom, hogy sajnos, visszalépés észlelhető. Úgy látom, hogy jelenleg az egészségügy a tartalékjaiból él. A minap volt bent nálam egy anyuka, aki elmondta, hogy a fia olyan ágyon fekszik, amelyről hiányzik a lepedő és a párnára nem huzat, hanem egy női hálóing van húzva. Ennek az oka egyértelműen a pénzhiány. 1994 első félévét az egészségügy 9,7 millió koronás hiánnyal zárta. Félő, ha nem jut anyagi forráshoz a közeljövőben az egészségügy, kénytelen lesz alacsonyabb elvárások mellett dolgozni. Ez konkrétan mit jelent? — Mondok egy példát. Az újvári kórházban van egy körülbelül másfél millió szlovák koronát érő felszerelés, amellyel laparoszkópiás műtéteket lehet végezni. Ezeknek a műtéteknek a lényege, hogy egy—másfél centis pontszerű vágásokkal jutunk be a hasüregbe, tehát a hasgyűrűt nem sértjük meg, ennek következtében a beteg már egy nappal a sebészi beavatkozás után fájdalommentesen tud mozogni. A jövőben amennyiben a kórháznak nem lesz pénze arra, hogy ezen a felszerelésen cserélni tudja az alkatrészeket, akkor kénytelenek leszünk a hagyományos módszerrel végezni a műtéteket. S ez már egyértelműen visszalépést jelent. Véleménye szerint az egészségügy hogyan jutott a jelenlegi helyzetbe? — Nagy hibának tartom, hogy az egészségügyi biztosítót közösen hozták létre a nyugdíj- és a táppénzbiztosítóval. Ennek külön kellett volna működnie, és Így az egészségügyi alapba gyűlt volna össze az a pénz, amelyet a munkavállalók egészségügyi biztosításként fizetnek. További nagy hiba volt, hogy a költségvetési terv jóváhagyásához olyan módosításokat is csatoltak, melyek értelmében felmentették az államot bizonyos kötelezettségei alól. Gondolok itt arra, hogy az állami vállalatok az alkalmazottak után nem az alapbér 36 százalékát fizetik az egészségügyi biztosítónak, hanem a minimálbér 10 százalékából fizetik a biztosítást. A munkavállaló fizetéséből ugyan levonják a minimálbér 36 százalékát, de a vállalat csak 36 koronát, tehát a minimálbér 10 százalékából fizeti az egészségügyi biztosítást. Nem beszélve arról, hogy az a kormány, amely kidolgozta a nemzeti biztosítóra vonatkozó jogszabályt, mindent megtett annak érdekében, hogy ez a törvény ne működjék a gyakorlatban. Tudatosan gátolta, hogy létrejöjjön a nemzeti biztosító önkormányzati szerve, mely nélkül az egész nemzeti biztosító működésképtelen. Ezenkívül hibák történtek az egészségügyi vezetésben is. Hogyan lehetne kijutni a jelenlegi kátyúból? — Az lenne a legfontosabb, hogy az állam teljesítse az egészségügyi biztosítóval szembeni kötelezettségeit. Az egészségügy Amerikában és Szlovákiában Az előzőek során dr. Filakovsky János arról beszélt, hogy milyen körülmények között kez-12
