A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-28 / 44. szám
GRIMM A szalmaszál, a parázs meg a babszem Élt egyszer egy faluban egy öregaszszony. Szerzett egy tál babot, meg akarta főzni. Tüzet rakott hát a kis kemencéjébe, és hogy hamarabb föllobbanjon a láng, fogott egy marok szalmát, azzal gyújtott be. Ahogy a babot beletöltötte a fazékba, véletlenül kipottyantott egy szemet, nem is vette észre. Odaesett a babszem a földre egy szalmaszál mellé. Aztán kipattant egy darabka parázs a tűzhelyből, az is melléjük hullott. így hát hárman voltak: a szalmaszál, a parázs meg a babszem. — Jó napot, kedves barátaim, honnét kerültök ide? — kérdezte az udvarias szalmaszál. — Én szerencsémre kiugrottam a tűzből — felelte a parázs. — Ha ezt erőnek erejével meg nem teszem, halál fia vagyok: hamuvá hamvadok. — Én is ép bőrrel menekültem meg — mondta a babszem —, de ha az öregasszony bedug a fazékba, irgalmatlanul kásává fövök én is, mint a pajtásaim. — Nekem talán jobb sors jutott volna? — szólt a szalmaszál. — Valahány testvérem volt, ez a vénasszony mind a tűzbe vetette, hatvanunkat markolt össze egy szuszra, hatvanunkat akart füstté emészteni. De én szerencsére kisiklottam az ujjai közt. — Most aztán mitévők legyünk? — kérdezte a parázs. — Én azt mondom — szólt a bab —, hogy ha már ilyen szerencsésen megmenekültünk a halál torkából, maradjunk is együtt, legyünk jó pajtások. És nehogy még egyszer ilyen halálos veszedelembe kerüljünk itt, nosza, oldjunk kereket, vágjunk neki hármasban a nagyvilágnak. A másik kettőnek tetszett az ajánlat. Tüstént útnak indultak, s mentek, mendegéltek, míg egy kis patakhoz nem értek. Hanem a patakon nem volt se híd, se palló; nem tudták, hogyan kelhetnének át a túlsó partra. Egy ideig tanakodtak, aztán a szalmaszálnak jó ötlete támadt. — Tudjátok mit? — mondta. — Én majd keresztbe fekszem a vízen, ti meg átsétáltok rajtam, akár egy hídon. Azzal szolgálatkészen kinyújtózott a két part közt. A parázs világéletében tüzes természetű volt. Most se sokat teketóriázott, hanem nagy kevélyen föítipegett az újdonsült hídra. Éppen a közepére ért, amikor meghallotta odalent a víz zubogását. Akármilyen nagy legény volt, erre azért mégis inába szállt a bátorsága — mert a víz elől tudvalevőleg a legvitézebb parázs is meghátrál —, megtorpant, egy tapodtat sem mert továbbmenni. A szalmaszál érezte ugyan, hogy süti a tűz a hátát, de olyan jól nevelt volt, nemhogy kiabálni restellt volna, de még csak meg se zizzent. Egyszerre láng lobbant belőle; dereka beroppant, kettévált, s elhamvadt. — Szszsz! — mondta a parázs, de többet egy mukkot se tudott szólni; belepottyant a vízbe, és sisteregve kiadta a lelkét. Az óvatos babszem még mindig ott várakozott a parton. Mikor látta, mi történt, elkezdett kacagni. Akkorát kacagott, hogy menten megpukkadt. Épp egy vándorszabó ment arra az úton. Észrevette a babszemet, megesett a szíve rajta, tűt-cérnát kerített, s egykettőre összevarrta. A babszem szépen megköszönte a szabó szíves jóságát, azzal elváltak, az egyik ment jobbra, a másik meg balra. De mert a szabónak nem volt csak fekete cérnája, máig is ott látni minden babszemen a fekete fércet. Játék Színezd ki azokat a formákat, ahol a pontok vannak — és előbukkan valaki. Varga Erzsébet FOGÓCSKA (Kiszámoló) Megy a gőzös, háta szőrös, sáros a bakancsa. Megy a füles, lába tüzes, ég a csizmatalpa. Szőrös gőzös, tüzes füles — szaladj csak utánuk: lassan mennek, kergesd őket, hadd szedjék a lábuk! 19
