A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-21 / 43. szám
FIGYELŐ HÉI Akiknek hercegek tapsoltak... Rivaldafényben a ROCKY ÉS RITMUS Szlnpompás ruhaköltemények, váltakozó vérpezsdítő és andalító melódiák, tapsvihart kiváltó produkciók. íme, a párkányi Rocky és Ritmus tánccsoport — Szlovákiában, Magyarországon, Olaszországban...! Legutóbb a búcsi szüreti ünnepségen — valcert, rock and rollt, tangót... lejtve — ropva teljes "harci díszben". Még néhány megszívlelendő jó tanács a lelkes gárdát oktató-irányító Gergely Jolán és férje, Ferenc részéről, azután kezdődhet a parádés táncbemutató. Miközben a színpadon suhannak a párok, Gergely úrral az együttes megalakításáról és eddigi sikereikről, gondjaikról beszélgetek: — Először mutassa be a feleségét és önmagát az olvasóinknak! Honnan ered a tánc iránti szeretőtök? — A feleségem párkányi, én pedig udvardi születésű vagyok, és már évek óta e Duna-parti kisvárosban élünk. Amikor odakerültünk, több tánckört is alapítottunk, amelyek idővel összeolvadtak, és hat évvel ezelőtt létrejött a Rocky és Ritmus együttes. Diákéveinkben mindketten versenyszerűen is táncoltunk, de jelenleg már nincs időnk önmagunk edzésére, inkább az utánpótlással foglalkozunk. A feleségem a hajdani Népművelési Intézetben dzsessztánc szakon, jómagam pedig társastánc szakon szereztem diplomát. Fontosnak tartom megemlíteni szeretett tanárom, Keller Gábor nevét, aki elindított ezen a pályán, csiszolta a tánctudásomat. Ezúton is köszönet mindenért! Bár a tánc iránti szeretetünket az évek folyamán megőriztük, emellett "civilben" én angol nyelvet tanítok a párkányi gimnáziumban, és a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán e téren is továbbképzem magam, a feleségem pedig gyermekgondozási szabadságon van. — Térjünk vissza a csoporthoz! Kik léphetnek fel a Rocky és Ritmus színeiben? — Tagjaink zöme a párkányi gimnázium diákja, de ez nem feltétel. Szívesen foglalkozunk bármelyik iskola ügyes, táncszerető, illemtudó tanulóival, akik vállalják a rendszeres próbákat, és közénk vágynak. Mivel alig hogy kineveljük a táncosainkat, leérettségiznek, és távoznak a sorainkból, így állandóan cserélődik a tagságunk. Sokszor vérző szívvel válunk meg tőlük, ami kölcsönös, de hát az ifik java része továbbtanul más városokban. Sajnos, egyelőre nincs módunk egy felnőtt csoport létrehozására... — Milyen az együttesen belüli munkamegosztás — a megfelelő zene kiválasztása, a repertoár összeállítása, a gyakran bonyolult ruhák elkészítése stb. ? — Valójában én vagyok a csoport művészeti vezetője, így a zenét, illetve a repertoárt is többnyire én állítom össze, ám mind a feleségemmel, mind a tagokkal megbeszélem, és vevő vagyok minden jó ötletre. A ruhatárunk tagokról tagokra öröklődik, és mindig akadnak ügyes kezű lányaink, akik — esetleg szülői segítséggel — vállalják a szabás-varrást. — Látom, hogy színes a repertoárjuk, de talán mégis van kedvenc táncfajtája, -stílusa... — Én mindenféle mozgást és táncot egyformán szeretek, ezért latin-amerikai, standard tánc vagy rock egyaránt jöhet. A gyerekekkel is mindenféle táncot megtanítunk, bár ennek van egy csapdája. Nagyon nehéz megfelelő szinten tartani a széles repertoárt, rengeteget kell gyakorolni, és hátrányban vagyunk az olyan csoporttal szemben, amelynek a tagjai csak egy stíluson belül tökéletesítik a tudásukat. No, de igyekszünk állandóan továbbfejlődni, és a közönség visszajelzéseiből Ítélve sikeresek a fellépéseink. — Tavaly a "Ki mit tud?" budapesti elődöntőjében is szerepeltek. Az utóbbi időben még hol mindenütt léptek, vagyis inkább "repültek" színpadra? — Visszatérve az említett elődöntőhöz: a feleségem ötlete volt a benevezés, mivel én nem rajongok túlságosan a versenyekért... Eljutottunk az elődöntőig, amiről inkább nem kívánok részletesen nyilatkozni. Még csak annyit: nem biztos, hogy másutt ugyanaz az eredmény született volna, mint tavaly a "Ki mit tud?"-on... A fő célunk az, hogy Dél-Szlovákiaszerte egyre több helyen bemutatkozhassunk. Szerencsére, sok helyre meghívják a csoportot. Selmecbányán is szerepeltünk, és mivel a városban nem működik tánccsoport, viszont a Polgármesteri Hivatal olaszországi kapcsolatokat ápol — például meghívás érkezett egy tánccsoport részére, így nekik köszönhetően kiutazhattunk a Pármától tizenöt kilométerre található Sorannába. A helybeli herceg vendégségét élvezhettük, és tizenötezer (!) ember előtt nyújthattuk tudásunk legjavát. Csodálatos érzés volt hallani a felzúgó tapsot! — Őn szerint napjainkban milyenek a társastánc-mozgalom kilátásai? — A jelenlegi helyzet nem túl kecsegtető. Úgy tapasztalom, hogy miközben a páros tánc a menő, a működő csoportokról valamiképp megfeledkeznek. Régebben több seregszemlét, versenyt szerveztek. (Nekünk is voltak kerületi bajnokaink, bár már említettem, hogy nem a versengés a lényeg.) A még létező versenyeken egy-egy csoporttól nagy rajtpénzt kérnek, ami a szállás-, úti- és kosztköltségek mellett számunkra nem megfizethető. Bár érezzük a környékbeli intézmények erkölcsianyagi támogatását (például felváltva próbálunk a gimnázium tornatermében, a kultúrházban és az ifjúsági házban; némi anyagiakat is kapunk az önkormányzatoktól stb.), örülnénk egy állandó szponzor felbukkanásának, aki felkarolná a csoportot. Ám egy kisvárosban, a jelenlegi gazdasági viszonyok között egy ilyen mecénás támogatása megvalósíthatatlannak tűnő álom... MISKÓ ILDIKÓ Fotó: a szerző 15
