A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-14 / 42. szám
HITTEL, REMÉNYKEDVE Egyházgellén jártam a minap, s csaknem véletlenül vitt el a lábam Ritterék takaros portájára. Azért "csaknem véletlenül", mert ha a helybéli szövetkezet elnöke nem kelti fel kíváncsiságomat a család iránt, valószínűleg sohasem találkozom az édesanyával, Ritter Gabriellával, fiával Józseffel és lányával Anitával. Úgy döntöttem, hogy a "család éve" ürügyén készítendő beszélgetésben külön-külön szólaltatom meg a család három tagját, hadd beszéljenek kötetlenül életük egy-egy szeletéről, arról, ami mostanában leginkább foglalkoztatta, foglalkoztatja őket. Az édesanya szívélyes invitálására szép házuk mini ifjúsági presszójában ültünk le beszélgetni, először Anitával, a vékony kamaszlánnyal, a Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Gimnázium harmadikos növendékével, aki — miután megkérdeztem tőle, jó-e tiszta egyes tanulónak lenni — nagy szemüvege mögül okos szemével rám tekintett, s mosolyogva, némi öniróniával a hangjában válaszolta: — Bizony nem jó tiszta egyes tanulónak lenni, mert (gy örökké várnak az embertől valamit, állandóan teljesíteni kell. — S nem nyomják rád a bélyeget azok, akik nem ismernek, amiért eminens tanuló vagy? — Mindig tartottam attól, hogy ez történik velem, de úgy hiszem, a barátaim ismernek, s tudják, nem vagyok magolós típus. Egyébként az a véleményem, hogy aki gimnáziumba jár, s valamilyen célja van önmagával, csak úgy juthat tovább egyetemre, főiskolára, ha tanul is. A jó eredményhez nemcsak egyfajta tehetség kell, hanem nagyfokú szorgalom is. — Sokan talán azt gondolnák, hogy kedvenc tantárgyaid a matematika, fizika és a kémia. Valószínűleg ezeket is szereted, vagy legalábbis igyekszel nem hadilábon állni velük, a tanulmányi eredményeid ezt igazolják. A kedvenc tantárgyad mégis a történelem. — Szerintem az egyik legszebb tantárgy. Sok érdekeset megtudhat az ember a múltról, az emberiség és nemzete múltjáról. Ezen a nyáron a honfoglalás kora és a magyarok eredetének a tanulmányozása ragadott meg a leginkább. — Miért éppen ezen a nyáron? Most érkeztél el ehhez a korszakhoz? — Részben igen, ugyanis most vehettem részt egy olyan történelmi-honismereti táborozáson, amelynek ez a korszak volt a témája. Tavaly ott voltam — csapatunk tagjaként — az Emese álma című történelmi vetélkedőben, s már akkor megfogott e tárgykör. Sajnos a döntőbe nem jutottunk be. Én akkor elhatároztam, hogy megpróbálkozom valamivel... A Hét Vezér Alapítvány pályázatot hirdetett, amelynek lényege az volt, hogy aki egy rövid történelmihonismereti dolgozattal megfelel a kívánalmaknak, eljuthat ebbe a nyári táborba. Egyházgelie község történetét dolgoztam fel Kovács László történelemtanár, a Somorjai Magyar Tannyelvű Gimnázium igazgatója segédletével. A dolgozatomat jónak tartották, s én tíz gyönyörű napot tölthettem Magyarországon, Szolnokon. — Mesélj erről a táborról... Mivel foglalkoztatok, kik irányítottak benneteket? — A honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig foglalkoztunk a magyar történelemnek ezzel a csodálatos szeletével. Sok érdekes előadást hallottunk, sőt, bemutatták nekünk azt is, hogyan éltek a honfoglaló magyarok, láthattuk jurtáikat, ruházatukat, fegyvereiket. Ugyanis bemutatót tartottak nekünk korabeli ruházatban, fegyverzetben. Meg kell még említenem azt is, hogy a táborozást az anyaország határain kívül élő magyar fiataloknak szervezték. Befejeztével írtunk egy dolgozatfélét is... — Mondd meg őszintén, nem biggyesztették le a szájuk szélét azok, akiknek meséltél erről, hogy no lám, szegény gyereknek még nyáron is olyan táborozáson kell részt vennie, ahol dolgozatot írnak!? — Én az ilyesmin csak nevetek, hiszen ez csak játék volt. Igaz, volt egy "komoly" tétje is. Aki a csaknem hetven résztvevő közül az első harminc helyen végzett, jövőre is részt vehet a táborozáson, ahol immár "haladó" szinten foglalkozhatunk majd történelmünk egyes fejezeteivel. — Megkérdezhetem, hogyan szerepeltél? — A hatodik lettem, ami elég jó eredmény... Egyébként azt tapasztaltam, hogy az erdélyi és felvidéki résztvevők ismeretei elég jók voltak, ám a volt Jugoszlávia területéről és a Kárpátaljáról érkezettek szinte alig foglalkoztak — tananyagként — a magyar történelemmel. — Jövőre tehát ismét résztvevője leszel a táborozásnak, gyarapíthatod a tudásodat. Gondolom a történelem szakkal vannak nagyobb terveid... — Mindenképpen Magyarországon szeretnék továbbtanulni, de valószínűleg a jogi pályát választom a jövőbeni jobb megélhetés reményében, és a nyelvek is nagyon vonzanak, főleg a német, de az angol is. Anita bátyja, Jóska tavaly érettségizett, s bizony nagyon sok helyen felvételizett, többkevesebb sikerrel. Végül egy helyről mégiscsak megjött a várva-várt értesítés... — A Békéscsabai Tanítóképző Főiskolára vettek fel — meséli Jóska. — Pszichológia— magyar szakon tanulok majd. A zenével is n terveim voltak, majd elválik, lesz-e lehetőségem o gitártudásomat továbbfejleszteni. Egyébként a «2 lélektant azért választottam, mert nagyon S szeretnék ún. problémás fiatalokkal foglalkozni, oj akik rászorulnak a segítségre: kábítószerélveío zőkkel, alkoholistákkal, kamaszkori lelki probž lémákkal küszködőkkel. Úgy érzem, a zene * egyfajta utat jelent majd a lelkükhöz, új Az elmondottakat bizonyítandó Jóska előveiu szí gitárját, s eljátszik rajta egy szép, szomorú 3 dalt. Valóban nem tehetségtelenül... rekedtes, v- mégis bársonyos hangja betölti a kis presszót. $ Az édesanya feszülten, ám nem minden 5 meghatódottság nélkül hallgatja. Büszke a két cc gyermekére, akiket hosszú éveken át egyedül n nevelt. C/) 3 — A fiam kilenc, a lányom hétéves volt, — amikor az édesapjuk tüdőrákban meghalt. 10
