A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-07 / 41. szám
A SZERZŐ FELVÉTELEI FIGYELŐ HÉJ vezényletével szlovák és magyar népdalokat adott elő. A dorogi és a zsérei nyilatkozatot Holocsy István, a Komáromi Jókai Színház igazgatója olvasta fel magyar és szlovák nyelven, és ő ismertette Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság elnökének köszöntő levelét is. Michal Kováénak, a Szlovák Köztársaság elnökének levelét az elnöki hivatal dolgozója, Ľubomír Hudák úr olvasta fel. Az elnök úr mély megértéssel vette tudomásul és fogadta a zsérei kezdeményezést: "A barátság, a tolerancia és az összetartozás gondolata a nemzetek között oly régi, mint maga az emberiség. E világ történelmét sokszor a harag, a háborúk és viszályok bélyegezték meg. Mindezen szörnyűségek ellenére is a békesség és barátság gondolata újra és újra feléledt. Hordozói mindig és most is a becsületes és jóakaraté emberek voltak" — hangzott el a levélben. A pozsonyi magyar követséget Benyó Pál, a Magyar Köztársaság Nagykövetségének tanácsosa képviselte, és ő mondott beszédet is. Szót kapott Pécsi L. Dániel, a dorogi Megbékélés Napjának kezdeményezője, aki elmondta, hogy mind a dorogi, mind a zsérei kezdeményezés fő célja az Európában élő nemzetek összefogása. Nagyon szomorú, hogy léteztek erők, amelyek évszázadokra megrontották térségünkben a két nemzet együttélését. Az ünnepi beszédek és a "Reménység" emlékmű leleplezése után, Anton Martinik esperes úr felszentelte az emlékművet, amelyről el kell mondanunk, hogy a komáromi Miroslav Rusko tervezte, és a dorogi köfaragómester, Gonda György készítette el. Az emlékmű felső részén, rusztikus mezőben Zsére község címere látható, alsó része csiszolt és benne a népek megbékélésére ösztönző szlovák—magyar szöveg. Zsére község címeréről ezeket mondta Pécsi Dániel, aki nagyon sokat segített Maga Ferencnek a zsérei rendezvény megszervezésében: "A község új címere történelmi példák alapján készült el. A címerpajzs színei a kék és zöld. A kék szín a szlovákokat és székelyeket egyaránt jelképezi, a zöld szín pedig a Zsére környéki hegyeket, a Zobort, a Zsibricét és a Tribecset jelöli. A kardot tartó félkar az országvédők, határvédők jelképe. A kék mezőben található ezüst Hold és arany Nap a székelyek jelképe, amely a zsérei ősökre utal. A címerpajzsot övező szalagon a község kétnyelvű névalakja olvasható a PAX-felirattal; a Béke latin nyelvű változata, a magyar—szlovák történelmi együttélést, a megbékélést és együvétartozást, vagyis a község magyar és szlovák civil polgárainak ezen óhaját fejezi ki." A zsérei Megbékélés Napjának utolsó aktusa a kegyeleti koszorúzás volt a "Reménység" emlékműnél, ahol elhelyezték a szlovák és a magyar állam koszorúit, koszorúztak a Zoboralja régió, Zsére község, Dorog városának, a magyarországi és szlovákiai kisebbségek, aCsemadok, a Zoboralja Alapítvány és a Magyarok Világszövetségéért Alapítvány nevében. Végeredményben a zsérei Megbékélés Napja ugyan a szerencsétlen áldozatokról, a mostani véres háborúkról, az éhező gyerekekről és öregekről is szólt, de lényegében a jövőbe mutatott, az együvétartozás szellemében zajlott le. MOTESIKY ÁRPÁD ALTERNATÍV KERINGŐ Ebben az országban már megszokhattuk: a dolgokat nem a valódi nevükön emlegetik. Az a párt, amelyik demokratikusnak és jobbközépnek deklarálja magát, valójában egyeduralomra tör és olyan baloldali, hogy attól még Sztálin elvtárs is elérzékenyülne. Látványosan leváltottuk az apparatcsikokat és az ilyen-olyan szintű párttitkárokat, s erre mit látunk: ezek a hajdani elvtársak ma vidáman vállalkoznak, és egykori remek kapcsolataikat kihasználva fokozatosan milliomosokká (és disztingvált úriemberekké) avanzsálnak, s dehogy jut már eszükbe egy bizonyos Kari Marx nevű úr annak idején tépten-nyomon idézgetett munkája, hogy Lenin elvtársat most ne is említsem. Környezetkímélő szociális piacgazdaságot! — hirdeti szinte valamennyi pártprogram, de a valóságban hatalmas vízduzzasztókon törjük a fejünket, vidáman építjük tovább a nem éppen legkorszerűbb mohi atomerőművet, az embereket hetente új élelmiszerárakkal kápráztatjuk el, a családi pótlékot viszont egy sereg családtól megvonjuk, ami pedig a piacgazdaságot illeti, nos ez működik a legkevésbé, hiszen ahol nincs komoly vásárlóerő, ott a piaccal is csak úgy vagyunk, mint a javasasszony gyógyfüveivel: vagy segít, vagy nem használ. Az oktatásügyben is megfigyelhetjük a kifejezések metamorfózisát. Ugye a sebtiben összetákolt alkotmányunk is kimondja az anyanyelven való művelődés jogát, de a minisztériumban és ki tudja még hol akadnak lelkes tervezgetők, akik minden áron meg akarják reformálni a nemzetiségi iskolákat, ha igény van rá, ha nem. Mi annak idején alternatív iskolákról kezdtünk beszélni, noha ez kissé mást jelent, mint a kétnyelvű iskola, amelyről tulajdonképpen szó van, de ez a lényegen mit sem változtat: amit nem sikerült a hetvenes és a nyolcvanas években végrehajtani a pártdiktatúra idején, azt most demokratikus úton, a szülők és az ingadozó pedagógusok meggyőzésével szeretnék elérni. Valakik valahol kitalálták: a magyarok nem tudnak — és nem is akarnak — megtanulni szlovákul. Az ugye senkit nem érdekel, hogy ez egyáltalán nincs így, másrészt ha vannak is szlovákul nehezen beszélők, az azért lehetséges, mert ezt a számukra idegen nyelvet nincs alkalmuk gyakorolni, hiszen színmagyar környezetben élnek. Szeretném megkérdezni attól a szlovák embertől, aki úgy tanul éveken át egy számára idegen nyelvet, hogy nincs lehetősége azt naponta gyakorolni, vajon milyen folyékonyan fog tudni azon a nyelven beszélni? E derék minisztériumi és egyéb elméletgyártók inkább azt tanulmányozhatnák, mennyit romlott a kisebbségi sorban élő magyarok hétköznapi anyanyelvhasználata. Sírhatnékja támad az embernek, amikor egyik-másik riportalany a rádióban vagy a televízióban megszólal, s olykor bizony iskolázott, sőt egyetemet végzett emberekről van szó. Ha ezek a hölgyek és urak odafenn tudnák, hogy a mi nagy bajunk éppen az, hogy már a hétköznapi kifejezéseket is gyakran szlovákul mondjuk, mert nem ismerjük a magyar megfelelőjét! Magam is találkoztam számtalan magyar nemzetiségű szakemberrel, aki nem mert a szakmájáról magyarul nyilatkozni, mert fogalma sem volt arról, hogyan mondják ezt vagy azt az anyanyelvén. E tervezetek gyártói egyébként merő aggodalomból szeretnének rajtunk segíteni az alternatív iskolák bevezetésével. Úgy látják, hiányos nyelvtudásunk az akadálya annak, hogy az ország bármely zugában érvényesüljünk, munkát találjunk. Hogy szlovákok százezrei is munka nélkül lődörögnek, ezeket a filantrópokat nem érdekli, ők rajtunk szeretnének — ráadásul önzetlenül — segíteni. Eközben a statisztikákra hivatkoznak. Hogy a magyarok közül csak feleannyian szeretnének főiskolán és egyetemen továbbtanulni, mint ahányan a szlovákok közül, s a diplomások számarányának a dolgában is sokkal rosszabbul állunk. Ezek a botcsinálta statisztikusok csak a lényeget felejtették el, nevezetesen azt, hogy megszámolják, hány középiskolás jut száz emberre a magyarok között, és mennyi ez a szám a szlovákok körében. Ha ezt megcselekednék, akkor mindjárt látnák, hogy feleannyi iskolából csakis feleannyi érdeklődő akadhat, s ha még a felvételi vizsgákon is keresztbe tesznek nekik, akkor a statisztikák azt fogják bizonyítani, amit egyesek szeretnének. S azt vajon miért gondolják odafönn, hogy mi magyarok olyan nagyon elvágyódunk a szülőföldünkről? Hát nem az lenne a természetes, hogy az ember oda menjen vissza, ahol megszületett, ahol mindent és mindenkit ismer? A minisztériumban most nagyon zabosak, mert valahogy kitudódott: valakik rendületlenül dolgoznak az alternatív oktatás tervezetén, noha már fél éve le kellett volna állítani az egészet. A miniszter semmiről nem tud, amikor a szlovákiai magyar pedagógusok érdekszervezetének vezetői erről kérdezik, viszont egy más helyen amiatt kesereg, milyen gyatra a szlováktudásunk, tenni kellene ellene valamit. Ha mindezt őszintén gondolja, én javasolhatnék neki néhány megoldást. Tanítsák a szlovákot ugyanolyan idegen nyelvként mint a többit. Fontos a szlovák irodalom ismerete, de talán még ennél is fontosabb a beszédkészség fejlesztése, a szlovák kifejezések aktív használata a szlovák nyelv óráin. A magyar iskolákban is szereljenek fel mindenütt korszerű nyelvi laboratóriumokat, és készüljenek szlovák nyelvű kazetták, amelyeken lehetőleg anyanyelvükön szépen beszélő szlovák színészek olvassák a szöveget, ne parlamenti hordószónokok, mert azoknál sok magyar különbül beszél szlovákul, ezt elhihetik. S egyszer már bennünket is kérdezzenek meg, hogy mi lenne számunkra a legjobb. Ebből az alternatív keringöből bizony nagyon elegünk van. LACZA TIHAMÉR 3
