A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-30 / 40. szám
ÉVFORDULÓ A LÁZADÓ KÖLTŐ Janus Pannonius emlékezete Költői nyelve a latin volt, de magyarként élte meg s vészelte át azt a harmincnyolc esztendőt, amelyet a XV. század derekán kimért számára a sors kegyelme. Talán ellentmondásként hat, hogy az első számottevő magyar költő latin nyelven veti papírra hazai élményeit, versekké gyúrva a pannon vagy a partiumi tájak ragyogását. Mégis jó, hogy latin nyelven írta epigrammáit, ódáit, életképeit, dicsőítő énekeit, elégiáit, erotikus vagy látomásos költeményeit, hiszen a kifinomult és érett latin nyelv a költő gondolatainak és érzelmeinek minden árnyalatát vissza tudta adni. Sok verse azért maradt friss és szuggestzív máig, mert hiánytalanul ki tudta fejezni magát, s mert tökéletesen bírta a latin nyelvet, amely költészetének eszköze volt. Persze tehetsége, alapos műveltsége, jártassága is megvolt ahhoz, hogy koszorús költővé avassák. A maga korában, de később is, Itáliában s másutt, becsben tartották Janus Pannonius latin költészetét. Ami verseinek magyar fordítását illeti, szinte egyenértékűek az eredetivel, hiszen a legjobb magyar költők és műfordítók, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Weöres Sándor és mások magyarították. Első klasszikus költőnk, Janus Pannonius, eredeti nevén Csezmiczei János vegyes nemzetiségű családból származott. Apja horvát volt, anyja magyar. Apját korán elveszti, s így anyja, Vitéz Borbála neveli szülőfalujában, a Dráva alsó folyása melletti Csezmiczén. Nagybátyja, a feltörekvő váradi püspök, Vitéz János, szárnyai alá veszi unokaöccséts 1447-ben az itáliai Ferrarába küldi Guarino intézetébe, amely az általános műveltség mellett, diplomata pályára is képesít, ugyanakkor beavatja diákjait a görög nyelvbe, filozófiába, költészettanba, retorikába. Innen a padovai egyetemre kerül, ahol egyházjogi ismereteket tanul. Itt barátkozik össze Galeotto Marzioval és másokkal. Tehetségével, verselési készségével kitűnik társai közül. Tizenegy év elteltével, Mátyás uralomra jutása után, nagybátyja, Vitéz János hazahívja Váradra. Janus pályája fölfelé ível, megteszik királyi személynöknek, ami több vonatkozásban a király személyének képviseletét jelenti. Kancelláriai teendőket is végez az udvarban, főleg a királyné szolgálatában. Janus becsvágyát azonban mindez nem elégíti ki, s azon töpreng, visszatér Itáliába. Nagybátyja azonban visszatartja, és segítségével a költő 1459- ben elnyeri a pécsi püspökséget. Lassan a királyi udvar egyik legbefolyásosabb tisztségviselője lesz. Költészete fölvirágzik, de püspöki teendőit elhanyagolja, s a vallási tennivalókat helyettesével végezteti. 1465- ben diplomataként a pápai udvarba küldik, s ő újra megfürödhet a reneszánsz fényében, a sokrétű kultúra levegőjében. Hazatérve egyre többet betegeskedik, bár a magával hozott régi barát, Galeotto egyre vigasztalja. Janusnak nem tetszik a király örökös hadakozása, ő békében szeretne élni. Fizikailag sem bírja a hadbavonulásokat, amelyek egyre jobban megviselik. Egyre keserűbben gondol Mátyásra, s különösen fölháborítja, hogy a hadakozó király egyre szigorúbban megadóztatja a főurakat és nemeseket, mert kell a pénz a hadjáratokhoz. 1468-ban Mátyás oldalán részt vesz a csehországi háborúban. Utána a délvidéki török elleni védelmével bízzák meg. Közben, rövid időre szlavóniai bánná nevezik ki. Többen összeesküvést szőnek Mátyás ellen, s ebbe Janus Pannonius is belekeveredik. A király, aki már korábban elhidegült a költőtől, szétzúzza az összeesküvést, s Janus menekülni kényszerül. Délnyugat felé veszi útját, hogy Itáliába érjen, ám legyengült szervezete nem bírja az út viszontagságait. Csak Medvedgradig, Medveváráig jut el, s a Thuz testvérek várában kileheli lelkét. Janus Pannonius költői fejlődésének három szakaszát különböztethetjük meg. Első a ferrarai rész, amely leginkább csípős epigrammákat tartalmaz, s bizony nem idegenkedik a vulgáris kiszólásoktól sem. Dénesre című versében írja: Szinte ijesztően piszkos vagy, Dénes örökké,/ S úgy véled: szentként tisztel a nép emiatt./ Hogyha a mocskosság az erényt gyarapítja, a disznót/ Szentség dolgában senki se múlja felül. (Kálnoky László fordítása) Ebben a korszakában, 1451-ben írta egyik legszebb költeményét, amelyben Váradtól búcsúzik. íme, az első szakasz Áprily Lajos fordításában: Még mély hó települ a téli földre,/ Erdő, mely csak a zöld levélre büszke,/ Szürke súly a ködös fagy zúzmarája,/ S el kell hagyni a szép Körös vidékét,/ És sietni Dunánk felé, urunkhoz./ Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! Padovai korszakában is bőven találunk epigrammákat, de egyre több az óda, elégia és a hosszabb dicsőítő költemény. Költészetének harmadik, magyarországi szakaszában az epigrammák és elégiák dominálnak. Itt kötődik leghívebben tájhoz, emlékekhez, töpreng leginkább élete felől, sorsának alakulásán. Kevéssel halála előtt veti papírra epitáfiumát, amelynek a következő címet adja: A haldokló Janus Pannonius. íme: Hírnevemet testemmel a gyászos perc elorozta:/ így halmozz, nyomorult, kincseket, ócska vagyont! (Teliér Gyula fordítása) Olyan költő volt Janus Pannonius, aki nyitott szívvel és szemmel tekintett körül «j- mind Itáliában, mind magyar hazájában. Az 5 égi dolgok helyett a földieket vette számba. 5 Nemcsak a szépet vette észre, hanem a ^ csúnyát és rosszat is. így számolt el Q; költészetében korával, korának eseményeiig vei. Tudatos költő volt, művelt humanista í— gondolkodó. Születésének 560. évfordulója ö alkalmából emlékeztünk rá. 7
