A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-23 / 39. szám
EGTAJAK HET — jaj, ott fekszik a peronon a második! Az ablakhoz rohantam én is. Ők előttem. Falenica. Ott fekszik. Fehér papír alatt. Nagy papír alatt (semmit se látni belőle). A fülke másik oldalán ülők nem hiszik el. A pityókos tájékoztatja őket: — ott fekszik, na. Újsággal letakarva — nem újsággal, hanem papírral — hahaha! — így a fülke De azért idegesek. Cigarettáznak. A hölgy js előveszi cigarettáját. Rágyújt. Én is. (Mert különben is.) — Micsoda peches utazás! Amazok (a túloldalról) nem hiszik el egészen. A pityókos bizonygatja: — igen, újabb hulla... mi másfekhet papír alatt, két méter hosszúságban? Mi? Tán bornyú? Végre beleegyeznek. Elhiszik. Azt is, hogy peches. A részeg azt mondja: — még egy harmadik is lesz. Tiltakoznak. Mit károg. A hegedűs eltűnt. Józefówban egy asszony a túlsó albaktól felkiált: — Ott a harmadik! Ott fekszik Mindnyájan a túlsó ablakhoz. Én is. Most mi nem hisszük el. Nézzük, nézzük. Egy úr mosolyogva azt mondja: — eh, neem, ez mozog Már megyünk tovább. Csakugyan megmozdult. — Megmozdult. — Él — Részeg — Ahá... hát igen — mind megnyugszanak. A pityókos fölállt. Az ajtó felé indul. — Jobb mielőbb leszállni. Ajánlom. Ez peches menet. — Menjen már, mit beszél — nevetnek, kiabálnak, de gyanakodnak. — Ajánlom, szánjanak ki! Otwock előtt. En bizony kiszállok. — Mit ijesztget bennünket, mit ijesztget — szívják a cigarettájukat Ki is szállt Swiderben. Otwockban persze mindkét helyen, ahol jártam, elmeséltem részletesen, mi volt. Éjszaka jöttem vissza. Éreztem valamit. Előre. Hogy Falenicában. Mintha. Egyébként valószínű volt, hogy nem lesz semmi. Hágy óra eltelt azóta. Már hogy is feküdne ott. De már maga a peron is. És most, visszaúton, közelebb lesz. Az a peron. Az ablakhoz. S még arra is gondoltam, hogy az a nagy fehér papír, biztosan a büféből való. De nem dobják csak úgy félre. És ki se dobják. Meg hogy az állomás közelében feküdt, a falnál. Biztos ott lesz a papír. Összehajtva. Bedugva egy résbe, a sarokba. Közel. Figyeltem. Az ablaknál álltam. Kinéztem. Magam is örültem a találgatásnak, és magamnak, hogy kedvem van rá, de legbelül fölötte állok. Vagyis, hogy végig tudom csinálni. A peron ki volt világítva. A papír be volt dugva (összehajtva) a fal résébe, az ereszcsatorna és a nem működő ajtó közt. Kerényi Grácia fordítása FOTO: KOSUTHOVA ELENA VERES JANOS Vers Bolygónk földjéből — hiába sírsz nem nő számunkra oltalom. Kinek az udvarát szántsam föl, hogy belévessem búm-bajom ? Már istentelenül tép a vágy, hogy elérjük a Szépséget, s e sóvárgásnak — szörnyű bár csak az elmúlás vet véget. Vigasztalj, nyúzott szegfűszál — mint világtalant vak fia —, hogy tisztítótűz csak e tűz, s új hitté derül elgyengült, becsapott elménk panasza. TOROK ELEMER Ki mondja meg... Diófám lombja zörög, alatta fapad, karja törött, rozoga vén... A csend üldögél rajta meg én mogorva magányban, tűnődve sorson, életen hatvannégy évemen... Zs. Nagy Lajosnak Asztalomon bor, poharam tele... Szólítom múltam: jövömre koccintok vele... Ami volt... volt... Idillt akartam, folyton kerestem... Ma is álmokba menekszem... De még itt vagyok... Cipelem tovább a magam keresztjét, beletörődve: sorsom így rendezték... S hogy ki jó, gonosz. okosabb vagy ostobább?! De ki mondja meg: mi lesz majd odaát?... 17
