A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-23 / 39. szám
MT $ A szomszéd nője mindig zöldebb A Warner Bros Filmtársaság komédiájában (Grumpy Old Men, 1994 — Mogorva vénemberek; a fenti cím a magyarországi filmforgalmazók agyából pattant ki) újra együtt láthatjuk a két nagyszerű színészt, Jack Lemmonl és Walter Matthaiú. Több filmjükben bizonyították már mindketten, hogy igazi, vérbeli komédiások (is), s az új, közös produkcióban épp erre a "tulajdonságukra" volt szükség. A film két öregember (de mint utóbb kiderül, ezúttal is érvényes az "öregember nem vén ember" mondás), két szomszéd egymás elleni acsarkodását, örökös froclizását meséli el. Minnesotában, Wabasha városkában, ahol csak június, július és tél létezik, a két öregúr, John Gustafson (Lemmon) volt történelemtanár és Max Goldman (Matthau) valamikori tv-szerelő kapcsolatában fagyos tél uralkodik... már tizenhat éve. Tizenhat éve állandóan, nap mint nap borsot törnek egymás orra alá — valószínűleg enélkül és persze egymás nélkül sem tudnának már meglenni. S itt-ott még az is eszükbe jut, hogy valamikor réges-régen ők voltak a legjobb barátok. Vajon hogyan is bonyolódhatna tovább a történet anélkül, hogy a színen ne jelenne meg a NŐ — egy attraktív, tüneményes tanárnő, Ariel (Ann-Margret) személyében. A két ráncos és totyakos öregúr új erőre kap, s egymással versengve szerelmesednek bele a szép szomszédasszonyba. A nő szíve még nagyobb rivalizálásra készteti őket, ugyanakkor fokozatosan tudatosítják barátságuk árát. S bár érzéseiket szavakkal nem tudják (nem akarják) kifejezni, hiszen régen elszoktak már tőle, no meg azért sem teszik meg, nehogy nevetségessé váljanak a másik szemében, a döntő szituációban mégis segítenek egymáson... A film rendezője az a Donald Petrie, aki a Mystic Pizza című alkotásával kivívta a szakma elismerését. A szomszéd nője mindig zöldebb — ugyan igazi komédia, de azért a röhögéstől nem dől össze a moziterem. A történet inkább a valódi, reális élet humoros, szarkasztikus ábrázolása. (A fiatal forgatókönyvíró Mark Steven Johnson Gustafson alakját a saját nagyapjáról mintázta.) A történet tehát helyenként humoros, helyenként szarkasztikus és szomorú, de elsősorban nagyon emberi —- és a két színész, Lemmon és Matthau csodálatos játéka miatt mindenképpen érdemes megnézni. Tóth Edit "Még nem vagyok halhatatlan " Az Életünk című folyóirat idei 7. számának kétségkívül legere-FOTO: GĽM1N1 detibb írása az az interjú, amelyet Kovács L. István készített Sebeők Jánossal. Le a kalappal Kovács L. István előtt, aki nemcsak hogy "készült" Sebeők Jánosból, hanem az író — az átlagember fülének olykor sokkoló és gyakran enyhén szólva "furcsa" logikai menetét — megértette, képes volt belekapcsolódni és izgalmas párbeszédet folytatni Sebeőkkel. A 35 éves Sebeők János íróról mint "olvashatatlan zseniről" beszélnek a szakemberek. Ebben a megállapításban az a figyelemreméltó, hogy "olvashatatlansága" ellenére elismerik Sebeők zsenialitását. Sokak szerint Sebeők nem mint író, hanem mint személyiség tarthat számot a zseni minősítésre. Kovács L. István beszélgetése azokra a lényeges pontokra terjedt ki, amelyek meghatározóak Sebeők életmódjában és művészetében. Az interjú címe Sebeők János, alcíme pedig: Őszinte beszélgetés agglegénységről, a családalapítás hamis illúziójáról, idegbajokról, a környezet "kizsákmányolásáról", irodalomról, az emberi géniuszról és egy nagyenciklopédiáról. Sebeők János "permanens ellenforradalmár", a nem falkákban lázadók típusa, ő egyedül lázad. Paradox értékrend jellemzi: munkásságában posztmodem, életvitelében pedig igencsak konzervatív beállítottságú. A legtávolabb a divat áll tőle: öltözködésre és a kor szellemi irányzataira fittyet hány, ő egyfajta "negatív-öltözködést" követ, és a maga alkotta értékrend szerint él. "Nem az a fontos, hogy milyen ruhát viselek" — mondja — "hanem az, hogy mit nem veszek fel." Egyfajta "privát COCOM-listát" alakított ki: farmert, edzőcipőt, kívülhordós inget föl nem venne. Távol áll tőle minden, a beat-nemzedék által nemzetközi normává tett lazaság és lezserség. A beatnemzedékkel szembeni ellenszenve, sajnos, kegyetlen tapasztalatokon alapul. Diákként ki volt téve kortársai brutalitásának. "Talán éppen ez leplezte le számomra leginkább a beatnemzedék állal képviselt mentális és szexuális forradalom valódi ürességét. Tapasztalnom kellett, hogy szó sincs valódi emberi felszabadulásról, legfeljebb új rítusokról." Azon kevesek közé tartozik, akit az iskola kötött szellemisége képtelen volt deformálni, nem verte ki belőle a tehetséget, megúszta az ún. "társadalmasítást" és szuverén egyéniséggé fejlődött. Persze ehhez erős családi háttérrel kellett rendelkeznie. Édesanyja, az író-műfordító Sebeők Éva meg is teremtette ezt a hátteret, sőt fiát ő tanította irodalmi ismeretekre, és belső tartást is tudott neki adni. Sebeők aszkétaként szeretné leélni életét. "Számomra kétféle életforma elképzelhetetlen: a házasság és a szerzetesség. Ideálom a remeteszerű életvitel egy szabad, világi közegben." Az író szinte isteníti a természetet. 1990-ben önálló politikai szervezetet alakított Voks Humana Mozgalom — Bioszféra Párt címmel. A "bioszféra kizsákmányolása" ellen sajátos harcot vív: egyszer pl. a budapesti állatkert párducketrecébe záratta magát, nemrég pedig egy pesti utcán felállított homokórában ücsörgött. Tudja, hogy a nagy nyilvánosság figyelmét csak ilyen sokkoló performance-okkal lehet felkelteni. "A Föld horrorisztikus időgéppé változott, amely az életet halállá, az őserdőt pedig sivataggá változtatja." Legutóbbi regényéről, a Hisztériumjátékxól egyebek között ezt mondja: "egy abszurd, s néha talán morbid, itt-ott szarkasztikus, ám mélységesen tragikus tabló a XX. századról." Legújabb munkájában megpróbál eljutni képességei határáig. Egy nagyenciklopédiát szeretne írni, amelyben a maga által kidolgozott vagy felismert természettudományos összefüggéseket kívánja összefoglalni. Úgy érzi, birtokában van a teljesség víziójának, de az is meglehet, hogy nincs igaza. A tervezett munkába mindenesetre belevág, s ha következtetései mégis igazak lennének, "akkor az emberi tudás befejeződött, s egy olyan, minden eddiginél tudatformálóbb és tudatrendítőbb paradigmaváltás előtt állunk, amely anélkül rendezi át az emberi kultúrkincs egészét a művészettől ' a természettudományig, hogy bármit is agresszív módon cáfolna". S tegyük hozzá: akkor Sebeők János "halhatatlansága" is bizonyossá válik. (melaj) 18
