A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-09 / 37. szám
A mélység mámora ... 1983 ■ október 12. Emlékezetes nap. A Cayo Largo horgonyt vetett a Karib zátonyai között. ... Előkészítettem a búvárfelszerelést. Ruhát, készüléket, kést, ólmot, mélységmérőt, maszkot, uszonyt, egyszóval mindent, amit ilyenkor magára aggat az ember... Egymást követve vízbe vetettük magunkat. Spirálozva, bukfencezve, nagy hancúrozás közepette ereszkedtünk lefelé. Káprázat, lélegzetelállító csodák. Koralloszlopok, én azt hittem egy elvarázsolt inka város moszatokkal, színes szivacsvirágokkal benőtt oszloptöredékeit látom. A tűzkorallok emberi ujjhoz hasonlatos alakzatai apró kerítéseknek tűntek... A szivárvány minden színében pompázó halak. Egy színt sem mondhatnék most utólag, amelynek megfelelőjét ne láttam volna ezeknek a halaknak a testén. Zöld, kék, piros, barna, lila, sárga. Volt ebben a paradicsomban madzagvékony testű trombitahal és pufók, tüskés sünhal, papagájhalak, angyalhalak keringtek, forogtak, kíváncsiskodtak körülöttünk. A bátrabbak egészen közel merészkedtek. Önfeledten csipegették búvárruhánkról a csillogó levegőbuborékokat, nekiütődtek maszkjainknak, mintha a szemünket szeretnék kicsipegetni. Egy-egy hasas sügér azt is megengedte, hogy megsimogassuk, orrára koppintsunk. Letérdeltem a hófehér homokba. Csigák, kagylók feküdtek évezredes morzsalékban. Egy-egy nagyra nőt Karib-csiga harminc centisre is megnő. Haladtunk vagy száz métert. Megnéztem a mélységmérőmet. Harmincötöt mutatott. Julio megállt, rám intett, aztán a többieknek is jelezte, hogy sorban menjünk utána. Követtem, egy hasadék egyre keskenyebbé és egyre mélyebbé vált. Csakhamar láttam, egy másfél méter magasságú barlang nyílása tátong előttem. Julio nem állt meg. Eltűnt az alakja, csak uszonyainak talpát láttam magam előtt. Szemem gyorsan megszokta a sötétséget, kisvártatva lámpafény is gyulladt, megvilágította ennek a varázsbarlangnak a falait. Sejtelmes, számomra sohasem látott élőlények meredtek rám a nyálkás, fátylakkal és csőszivacsokkal borított falról. Vörös színű zsákállatok, kattogó kagylók, világító szemű, tátogató szájú sügérek. Egy-egy hasadékból rákok menekültek, alig észlelhető szőnyegcápák csüngtek a köveken. Az utat helyenként majdnem elzárták előlünk az ujjnyi vastag fekete korallágak. (Részlet Pásztor Ferenc könyvéből) A víz alatti világ szerelmesei, avagy hogyan búvárkodjunk? A búvársport nem tartozik a legolcsóbb sportágak közé. A felszerelés elég drága. A kezdő búvárnak azonban megteszi még az egyszerű uszony, a búvárszemüveg, más néven a maszk és a légzőcső. A maszk védi az arcot a sérüléstől és a hidegtől. A fénytörés miatt a víz alatti tárgyakat és élőlényeket egyharmaddal közelebbinek látjuk. Ezért meg kell szokni a szemüvegben való úszást és tájékozódást a víz alatt. Az uszonyokat csak egészen könnyedén kell mozgatni, mert különben a víz annyira megemel, hogy nem süllyedhetsz el. Nagyon fontos a pipával való légzés gyakorlása. Ezt a felszínen úszva lehet kipróbálni. A víz fölött mély lélegzetet veszel, lemerülsz, s amikor ismét feljössz, nagy erővel kifújod a vizet a légzőcsőből, majd ismét lélegzetet veszel. Légzőcsővel nem szabad mélyre merülni. A mélyvizek kutatása már sok emberéletet követelt. A magas műszaki felkészültség mellett is vannak balesetek és sajnos, áldozatok. Az egyik legfontosabb szabály; egy búvár sohasem merülhet. Egy búvár nem búvár, két búvár egy búvár! így a mélyebb vizekben segíteni tudnak egymásnak. Előfordulhat, hogy kitör a búváron a mély vízi mámor, amelyet nagy mennyiségű nitrogén okoz. Ilyenkor a búvár nem ura saját cselekedeteinek, ledobálja magáról a szerelést, és egyre mélyebbre akar merülni. Gyorsan feljebb kell segíteni, s itt a tünetek elmúlnak. A búvárok kézzel adott jelzésekkel hívják vagy figyelmeztetik egymást. Gyakorlás nélkül senki sem merülhet mélyre, még készülékkel sem. Felemelkedni a felszínre mindig lassan kell, és 10—15 méteres mélységben pontosan meghatározott idejű pihenőt kell tartani, hogy a búvár szervezetéből kiválhasson a fölösleges nitrogén. Ezt hívják zsilipelésnek. A visszatérésre már idejében gondolni kell, és elegendő levegőkészletet kell tartalékban hagyni. liAjtojĹ-ť) 1924-ben egy tengerrajongó amerikai újságíró, Guy Gilpatric a távol-keleti gyöngyhalászoktól leste el a víz alatti úszás tudományát és a vadászat fortélyait. Őt nevezzük a könnyűbúvársport megalapítójának. Amikor a mérnökök és kutatók létrehozták a víz nyomása által önműködően szabályozott sűrített levegős készüléket, egy csapásra népszerűvé vált a búvárkodás. A készülék tervezői, Emil Gagnan és Jacques Yves Cousteau akkor meg ismeretlen tengerésztiszt. 1943-ban a Földközi-tengerben avatták föl. Cousteau kapitány azóta számtalan búvárexpedíciót szervezett, s világhírűvé vált. Sok filmet készített a víz alatti világról. Lapunk harmincadik számában közölt rejtvény nyertese Kőrössy Krisztián Tornaújfaluról. Z. NÉMETH Rózsaszirommá, Fátyolba burkol, Csillagok hullnak, ISTVÁN: lett ez a nyár, ringat a zaj, mégsincs robaj, szétterülve patak medrében alig hallik a / r ' az ég fele száll, rózsaolaj, tündérkacaj, VTVADT fújja szelíden vörös alkonynak hajnalok édes iiML 1II északi szél, vére csobog, illata száll, 1 A 1 JULI \J 1 V nem hull eső, dongnék az éji rózsaszirommá csak rózsalevél. tompa dobok. vált ez a nyár. 19
