A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-09 / 37. szám
// FIGYELŐ HÉT Polgári legszentebb "Kossuth Lajos megannyi megnyilatkozása meggondolásra késztető, veszélyekre figyelmeztető, cselekvésre sarkalló üzenetének tekinthető." így kezdi előszavát Szabad György történész, Kossuth-kutató. Kossuth Lajos üzenetei című összeállítása a forradalmár, koncepciózus politikus több mint másfél száz írásából, leveléből és beszédéből idézi a maradandó gondolatokat. Ezekből felelősségtudat árad felénk. Haza, nemzet és Európa iránt. Sohasem jöhetett volna jobbkor ez a kötet, mely nem csupán azért időszerű, mert ez éven emlékezünk Kossuth halálának centenáriumára, hanem azért is, mert a sok, évtizedeken át tartó "fecsegés" egy olyan képet igyekezett róla kialakítani a magyarságot körülvevő nemzetek tagjaiban, melytől mindmáig nem tudnak szabadulni. Ezek a megalapozatlan állítások azt sugallják, hogy Kossuth a szlovákság vagy más, a magyarsággal együtt élő nemzet ellensége volt. A szlovák publicisztika az elmúlt hetekben elszomorító bizonyítékát nyújtotta a történelmi műveletlenségnek és a tények ignorálásának, a rosszindulatú belemagyarázgatásoknak személyével kapcsolatosan. Az olvasók félrevezetése és becsapása árnyékot vet a szólásszabadságra Szlovákiában is. Szabad György válogatása egyértelmű cáfolata a rosszindulatú mendemondáknak. Ma, amikor sokan — vezető politikusok és újságírók — szeretnek Machiavelli-tanítványokhoz illően, zavaros politikai eszméket és gyakorlatot hirdetni, külön ki kell emelnünk a fiatal politikus hitvallását: "Jog és szabadság időnknek jelszava, és ennek nem romboló revoluciókkal, hanem törvényes úton kell uralkodásra jutnia; erőszak nélkül, mert a cél nem szentesíti az eszközöket, s én erkölcshöz szeretem kötni a politikát, és azért véteknek tartanám a jogot jogtalan eszközökkel kivívni." (1836) De miként vélekedett a másságról, más nemzetekről és vallásokról? Érdemes őt meghallgatnunk: "Hisszük és valljuk (...), hogy pusztán hitkülönbség miatt, pusztán azért, mivel valaki a nagy világegyetem istenét más templomban imádja, mint mi, polgári jogokból kizárni, isten törvényével, igazsággal, politikával ellenkezik;" — érvelt a zsidók jogegyenlősége mellett. (1844) "A magyar korona alatt különböző nemzetek vannak egyesülve; ezek együttvéve a munkások az álladalom nagy épületén." (1848) "Az ország egységének egy kapcsa múlhatatlanul az, hogy a haza közéletének diplomatikai nyelve a magyar legyen", de a magyar nemzet "minden népségnek a maga nyelvét s annak belügyeiben, egyházi dolgaiban, szabad használatát tiszteli." "Magyarországban ezentúl a hivatalok viselésére nem szabad annak határozni, hogy valaki minő nyelven beszél házi körében, s melyik templomban imádja istenét." Nem mondható, hogy Kossuth elfogult lett volna, még ha nemzetét lángolóan szerette is: "Erdélyben, ha van valakinek panasza a múltra nézve, csak a román ajkúaknak van, tehát csak nekik kell megnyugtatás is." (1848) A román Dragos Jánosnak írásban foglalta össze a magyar—román megbékélés feltételeit, amelyek általános érvényűek, és ma is megszívlelendő álláspontot képviselnek. Néhány parlamentben is fel kellene olvasni őket: "Ami a nyelvet illeti, sem ón, sem a magyar nemzet más ajkú polgártársaink nyelvét elnyomni nem akartuk soha, nem is akarjuk." "... minden nyelvnek és népiségnek nemcsak szabad használatot és fejlődést akarunk engedni, hanem ezen fejlődést a civilizáció érdekében elő is mozdítani, s ezért (...) a román nép nyelvének szabad használatát úgy iskoláikban s egyházukban s vallásos szerKOSSUTH LAJOS ÜZENETEI SZABAD GYÖRGY OsszeAllItása tartásaikban, mint a községi életben is garantírozom", és "bármely más nyelvű s vallású honpolgárok nevelésének költségeiről a status gondoskodni fog. Ezeken kívül biztosítom azt is, hogy aki nem ügyvéd által, hanem maga személyében intézend a kormányhoz folyamodást, azt bármi nyelven teheti; ... a törvények s kormányi körrendeltek a nép nyelvén is közhír(r)é tétessenek, s örömest fogok segédkezet nyújtani arra, hogy az oláh nyelv magasabb tudományos kiművelése minden célszerű módokkal előmozdítassék." (1849) A szerbeknek is ugyanezt ajánlotta. A bíróság előtt "mindenki azon a nyelven védelmezi magát, amelyet tud;" (1849) Tovább idézhetnénk Kossuth nézeteit és utasításait, melyek mindmáig csak vágyálmok a számunkra. A Dunai Szövetség gondolatáig eljutó emigráns politikus nem ismert ellentétet európaiság és magyarság között: "A magyarnak tisztán, fényesen, mocsoktalanul fel kell kötelesség mindig és mindenben tartania nemzeti jellegének sajátos románcát, de azt feltartva, európai színvonalon kell állnia;" (1882) Élete vége felé haladva újra megerősítette: "Én ember és ember között faj-, nyelv-, vallás-felekezet miatt soha sem tettem s nem is fogok tenni különbséget;" (1883) E sziklaszilárd meggyőződésnek hátterét már jóval korábban kifejtette: "A gyűlölség gyűlölsóget terem. Most a népfajok, majd a nemzetek hasonlanak meg, gyűlölség miatt, mellyet a bujtogatók hazudott rémképek és elérhetetlen üdvök csábjaival élesztenek. Ha egyszer sikerült a népeket saját érdekeik s jövendőjük iránt elámítani, nem fognak késni a leghalálosabban gyűlölni azokat, kik ellenségeikül tűzetnek ki. A népek s általában az emberek egymás iránti gyűlölete a zsarnokok ereje. Az emberek, népfajok, nemzetek egymás közti szeretete az országok jólétének kútfeje, a zsarnokok visszarettentője. Kísértse meg valaki a testvéri szeretet szellemében rendezni a nemzetek ügyeit, az alku-kiegyenlítés nem lesz szerfelett nehéz; kik szabadságot szeretnek, zsarnoklat s hódítási nagyravágyás nélkül, könnyen meg fognak egyezni. A béke nem lehetetlen, különböző érdekek mellett is, ha ezen érdekek kiegyenlítéséhez józan értelem, jóakarat, testvériség járul." (1848) Minden nemzetnek önérdeke, hogy megtalálja a békesség útját a többivel. Ezen a területen nem szabad hibákat elkövetni, mert azok végzetesek lehetnek: "Nemzetek szerencsétlensége nemzetek vétkeiből származik. Nemzet csak öngyilkolással halhat meg." (1841) Megnyugvást jelenthetne mindannyiunk számára, ha mindazok, akik a nemzetek politikáját irányítják és közvéleményét formálják, meghallanák Kossuth szavát, amely a múlt századból szól ugyan, de figyelmeztet a XX. század keserves mulasztásaira. "Nemzedék száll, nemzedék múlik, alkalom kerül, alkalom merül, a szó elhangzik, de értelme megmarad, ha igaz és egészséges, ha nem az, vesszen mint elvész a szélben a sóhajtás." (1891) "Mondják, hogy én a múltnak vagyok embere. Hát igaz, hogy a jelennek nem vagyok embere; az oltár, amelynél ez imádkozik (rosszul beszélek, nem imádkozik, hanem számolgat), nem az ón oltárom. (...) Igen, én a múltnak vagyok embere; de az a múlt, a melynek embere vagyok, olyan múlt, a melynek jövendőnek kell lenni, ha a magyar nemzetnek még van jövendője. (...) hiszem, hogy még lehet jövendője, hiszem, hogy van, s hát azon múltnak is van, a melynek ón embere vagyok." (1894) Egy történelmileg rövid pillanatig a mi vállunkon nyugszik a felelősség Kossuth szavai miatt. Cselekedeteinkkel, magatartásunkkal döntünk arról, van-e, lesz-e a kossuthi múltnak jövendője. BALASSA ZOLTÁN 15
