A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-09 / 37. szám
ELŐ MÜLTHÉT SZERENCSÉS GONDATLANSÁG A leuveni kódex kalandos élete Muzslay István 1948-ban hagyta el Magyarországot, hogy teológiai tanulmányait Hollandiában folytassa. A tilburgi egyetemen szerzett gazdaság- és társadalomtudományi doktorátust, 1961 -ben nevezték ki a Leuveni Katolikus Egyetem alkalmazott gazdaságtani professzorának. 1962-ben alapította meg Leuvenben a Kelet-Európai Kutatóintézetet. 1983 óta vezeti a Collegium Hungaricumot, ahol több száz magyar, Leuvenben tanuló diák kapott szállást és támogatást. — Több évtizeden keresztül tanulmányozta a leuveni kódexet és benne a magyar vers első nagybecsű emlékét, az Ómagyar Mária-siralmat. Hogyan került kapcsolatba ezzel a kódexszel? < — Már fiatalkorom óta foglalkoztatott az Ómagyar Mária-siralom keletkezése és története. Ezért megdöbbenéssel hallottam a II. világháború első éveiben, hogy a németek belgiumi bevonulását követően a Leuveni Katolikus Egyetem könyvtára s vele együtt a kis kódex is a hírek szerint ismét megsemmisült. Amikor a negyvenes évek végén Belgiumba kerültem, rögtön elkezdtem foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ekkor tudtam meg, hogy csoda történt, amit én "szerencsés gondatlanságának neveztem, a kódex épen maradt. Ugyanis az első világháborúban is leégett az egyetem könyvtára, mely Leuven város legősibb (XIV. századi) épületében volt. A német megszállás első éveiben az épület alsó folyosóit istállónak használták a katonák. Felbecsülhetetlen értékű kéziratok és könyvek pusztultak el. Ebből világbotrány lett, olyannyira, hogy a versailles-i békeszerződésben a németeket külön kötelezték arra, hogy 70 000 német aranymárka értékű összeget helyezzenek el egy német bankban, amelyből a leuveni egyetem Németország területén pótolhatja a könyvtár veszteségeit. (A békeszerződésnek ezt a pontját még Hitler is tiszteletben tartotta.) Ez az összeg csak 1951-ben fogyott el. — Hogyan került sor a felvásárlásokra? — 1921-ben egy leuveni egyetemi tanárokból álló bizottság megkezdte a könyvtár pótlását Németországban. Amikor az anyagot csomagolták, Georg Leidinger, a Bajor Állami Könyvtár kézirattárának vezetője felfigyelt egy kódexre, melyben idegen nyelvű, tehát nem latin szövegre bukkant. Szerencsére értesítette az akkori berlini Magyar Intézet igazgatóját, Gragger Róbertét, hogy nézze meg a könyvet. Egy Babinger nevű nyelvész segítségével megállapította, hogy magyar nyelvű szövegről van szó. Mivel nem volt szakértő, meghívta Jakubovich Emilt, aki két héten át tanulmányozta a Mária-siralmat. Magyarországon a kódex és az Ómagyar Mária-siralom léte 1922. január 31-én vált ismertté a Nemzeti Újság hasábjain. — Ezt követően a kódex ismét eltűnt, és jóval később került elő. Hogyan? — Ennek is különös története van. Az első világháborút követően, miután a kódex Leuvenbe került, tizenkét más értékes anyaggal együtt páncélszekrénybe zárták, és egy <0 £30», f*rm**rt*»4 ■^-xUaU íjtvl -y» by7t;»a/|a(, ✓ Ig&LtUalthóx -^orrj 'mčŕtrf IjoL Irv-ytUjVi. mzb-tci' pcwnok-vw (cg; fisat Részlet a leuveni kódexből ajtó mögé rejtették. Következett a második világháború, a németek belőtték a könyvtár tetőzetét, és elégett úgyszólván minden. De a páncélszekrény megmaradt. Ezt neveztem én "szerencsés gondatlanságának. Amikor Leuvenbe érkeztem, akkor kezdték a könyvtárat rendezni, előkerült a páncélszekrény, benne az értékes könyvekkel, amelyeket csak 1958-ban osztottak be a könyvtár zárt részlegébe. így csak kevés ember férhetett hozzá. Éveken át majdnem minden estémet ott töltöttem, és kutattam a kódex szövegeit. Amikor Bárczy Géza 1962-ben könyvet jelentetett meg a magyar nyelvemlékekről, több hibát fedeztem fel. Hosszú levelezés alakult ki közöttünk. — A kódex csak 1982-ben érkezett haza. Addig mi történt vele? — Ez sem egyszerű történet. Magyarország többször megkísérelte megszerezni a kódexet. A háború után ugyanis a leuveni egyetem mindent megtett azért, hogy pótolja az elpusztult anyagot. Főleg olyan németalföldi anyagokat kerestek, melyek a Magyar Nemzeti Könyvtár birtokában voltak. Azonban minden próbálkozás meghiúsult. Bárczy Géza írta nekem, hogy sok kellemetlensége származott a kódex körüli vitából. Azt kérdezték tőle, mi ez a Mária-siralom, mire való, és egyáltalán miért kell ezzel foglalkozni?... A következő kísérlet 1958-ban történt, amikor Varjas Géza, a Nemzetközi Könyvtár akkori igazgatója Leuvenbe jött, hogy tárgyalásokat folytasson a kódex sorsáról. Az egyetem rektora felhívott telefonon, és érdeklődött, hogy mitévő legyen, mert ott van a szobájában Varjas két úr társaságában, és nem tudja, ki ez a két ember. Elmondtam neki, hogy ezek vigyáznak Varjasra, és mondja meg nekik, hogy majd az egyetem vezetősége dönt a kódex cseréjéről. Ugyanis magam is meg voltam győződve róla, hogy itt, Leuvenben sokkal biztonságosabb helyen van a kódex, mint otthon. Hogy véget vessek az értelmetlen kísérletezéseknek, arra kértem az ELTE akkori tanárát, Mezey Lászlót, hogy jöjjön ki, és készítsen újabb leírást a kódexről és az Ómagyar Mária-siralomról. 1975-ben a hatóságok három (I) napra engedték ki. De közben még voltak kísérletek. Ismét felhívott például telefonon a könyvtár igazgatója, hogy itt van nála a belgiumi magyar nagykövet, és követeli tőle a kódexet. Mit válaszoljon? Én erre azt mondtam neki, hogy tudassa a következő ajánlatot: azonnal megkapja a magyar állam a kódexet, ha Mindszenty bíboros személyesen jön érte. Ezután többé nem zaklatták az egyetemet. — A kódex sorsát újabb események befolyásolták. A leuveni egyetem szétválására gondolok, az 1968-as vallon—flamand vitát követően. — Az egyetem szétválását a parlament a hetvenes évek elején szavazta meg, de a bölcsésztudományi kar csak 1978—79-ben költözött át Louvain-la-Neuve-be, a Leuvantől délre harminc kilométernyire felépített vallon egyetemi központba. A könyvtári anyagon azonban nehezen tudtak osztozkodni. Végül is úgy egyeztek meg, hogy sorsot húznak, és a páros számú anyag a vallonokhoz kerül, a páratlan pedig marad a flamandoknál. Ezt követte a cserebere, kinek mi fontos vagy kevésbé fontos. Szerencsétlenségünkre a kódex a vallonokhoz került. Ez azért volt baj, mert nekik semmi érdekük nem fűződött ahhoz, hogy cseréljenek a számukra kevésbé értékes, a Magyar Nemzeti Könyvtár állományában lévő németalföldi anyaggal. így aztán jeleztem a magyar kultúrkormányzatnak, hogy hagyjanak föl minden kísérletezéssel. Ismerve az erőviszonyokat, majd én figyelmeztetem őket, mihelyt lehetőség nyílik a tárgyalásokra. A flamandokat végül sikerült meggyőznöm, hogy kérjék vissza a kódexet. Jó néhány évbe került, amíg ez megtörtént. Ezután vált lehetővé, hogy a magyar korona után, 1982-ben a leuveni kódex is hazakerüljön. — Több cikket, tanulmányt írt a kódexről. — Miután elolvastam a két világháború között írt tanulmányokat, hamarosan rájöttem arra, hogy a megjelent írások kizárólag Jakubovich Emil és Gragger Róbert leírásaira támaszkodnak. Azonban ezek hiányosak voltak, mivel nem állt rendelkezésükre a kódex teljes anyaga. Láthatták volna, hogy a Mária-siralom után megtalálható a himnusz eredeti latin szövege. Ez alapul szolgálhatott volna a magyar szöveg jobb értelmezésére. Csak így történhetett meg, hogy a kiváló fordító, Gara László, a francia nyelven megjelent magyar költészeti antológiában a Mária-siralom fordításában komoly értelmezési hibát követett el. A "világ világa" franciául így hangzik a Gara-fordításban: "O, tói, monde des mondes", ami szó szerinti értelmezés, holott helyesen a világ helyett világosságot (lumiére-e) kellett volna írnia. Ez a hiba nagyon bántotta a jeles költő-fordítót, aki többször megfordult nálam, és elmondta, hogy nem ismerte a szöveg értelmezését. De akkor még nem is ismérhette.-MN-5
