A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-09 / 37. szám
HÉTOTT JÁRTUNK Tábornézőben Kálnán... Gyurkovics Vilmos A református romtemplom Kiszelica Olympia Juraj Rizman és Andrea Heldová Bizony felkaptam a fejem vasárnap a Szlovák Televízió híradójának figyelése közben, amikor a bemodnónő átszeliemülten arról kezdett beszélni, hogy Amerikában nem gatyáznak az atomerőművek körül ólálkodókkal (tüntetőkkel), hanem lőnek felszólítás nélkül, mihelyt valaki felkapaszkodik, hozzáér az objektum kerítéséhez. Mi (nem tudom kikre gondolt) azonban nagyon is kesztyűs kézzel bánunk a tüntetőkkel! — hangsúlyozta oly ízzel hangjában, hogy szinte fájlalja az enyhe bánásmódot. És ezután következett kétpercnyi bemutató: vízágyúk is, de leginkább az erőmű — mármint a Mohiban befejezésre váró atomerőmű — hűtőtornyára kifeszített transzparenst mutatták. Az okosan megvágott anyagból kimaradt a Greenpeace által szervezett tüntető fiatalok elleni kemény fellépés: lökdösések, durva taszigálások, kézkicsavarások és természetesen a földön való vonszolás közepette gyömöszölték őket az autókba. A helyszínről való elszállítás után több órán át fogva tartották a fiatalokat. Szóval ez történt június 6-án a mohi atomerőműnél. A főszereplő, a 300 kilogrammos és összetekerve 24 méter hosszú transzparens mégis felkerült a magasba, a hűtőtorony csúcsára. Az olvasó nyilván sejti, hogy nem a tüntető fiatalok vitték oda, hanem profi hegymászók, akik aztán le is szerelték, nehogy az erőmű biztonsági embereinek kelljen nyaktörő mutatványok közepette bajlódniuk... Ám a nyughatatlan vérű fiatalok, a Greenpeace szervezet természetvédő tagjai továbbléptek, maguk sem tartják célszerűnek a hűtőtornyok megmászását, mivel a hatás csak pillanatnyi a kíváncsiskodók és az atomerőmű elkötelezettei szórakoztatására. Trubíniová asszonnyal, a Greenpeace vezetőjével az élen, Kálnán ökotábort szerveztek, amelynek megnyitója pontosan a hirosimai atomgyilkolás (augusztus 6.) 50. évfordulójára esett. Az ökotábor szervezésébe több szervezet is bekapcsolódott, így a táborlakók a Greenpeace, a Global 2000, a Föld Gyermekei, az Állatok Szabadságáért és egy új szervezet, a Lévai Enviromentális Csoport tagjaiból verbuválódtak. így hát közös erővel, egybehangoltan lépnek fel a mohi atomerőmű befejezése ellen, és a környezetvédelem érdekében az erőmű konzerválását tartják az egyetlen helyes és járható útnak... Nagyon kapkodtam magam, hogy még odaérjek, mert néhány nappal a tábornyitás után a Szlovák Rádió hajnali hírében bemondta, hogy az ökotábort Kálnán higiéniai hiányosságok miatt bezárták. Mondom, aggódtam, de azért titokban reméltem, hogy valakit vagy valakiket még ott lelek a táborban. Csütörtök délelőtt lévén, enyhülő, szellős időben vágtam neki a tábor felé vezető útnak, amely a romjaiban is sziklaszilárdan őrködő, torony nélküli református templom előtt vezet el. Nem messzire a romtemplomtól megszólítottam az udvarán tevékenykedő Gyurkovics Vilmost és az iránt érdeklődtem, jó úton haladok-e, és mi történt a templomukkal. — Jó úton halad, eljut a csónakházhoz, ott táboroznak a fiatalok. A templomot a háború alatt találat érte, kiégett, ez volt Kálna felszabadítása! — mondta a nyugdíjas ember. — Node, ötven esztendő alatt nem volt rá mód rendbehozatni? — Nézze, a reformátusok nagy részét kitelepítették, nagyon kevesen maradtak. Mi a katolikus templomot helyreállítottuk, mert többen voltunk hozzá. Szó volt róla, hogy majd a betelepített evangélikus vallásúakkal közösen hozzálátnak, de aztán nem tudtak megegyezni. Aztán még váltottunk néhány szót a táborozókról, elmondta, hogy csendes, rendes gyerekek. Napközben járják a falut, röplapokat osztanak, és tiltakoznak, illetve az embereket is arra kérik, hogy tiltakozzanak az erőmű felépítése ellen. Búcsút vettem újonnan szerzett kálnai ismerősömtől... A Garam menti fák árnyékában egyre nőtt a balsejtelmem, mert a tábor irányából sem mozgást, sem a szokásos hangoskodást, a tábori zajt nem hallottam. A kapu mindkét oldalán hatalmas transzparensek hívták fel figyelmemet, hogy tulajdonképpen az ökotábor kapuja előtt állok. A kapun túl két fiatalember csomagolt, köszönésemre csak vállvonogatva válaszoltak. Kiderült, hogy ők Ausztriából a Globál 2000 csoportot képviselik. Gondjaimból Juraj Rizman, egy nyúlánk, göndör hajú pozsonyi fiatalember segített ki, és jelezte, hogy Ľubica Trubíniová nincs a táborban, Pozsonyba kellett utaznia sürgős ügyben. — A higiénikusok tényleg bezárták a tábort? — Mit csináltak a higiénikusok? — kapcsolódott a beszélgetésbe Andrea Heldová. — A reggeli hírekben bemondta a Szlovák Rádió, de látom, hogy a hír nem valós — mondtam, hogy a kedélyeket megnyugtassam. — Nyugodtan nézzen körül! A szemetet szilonzsákokban osztályozzuk. Az üvegek visszakerülnek a boltokba, a papírt pedig leadjuk a begyűjtőbe, és azt, amit nem lehet elégetni, mondjuk a konzervdobozokat, beszállítjuk a faluba. Egyszóval 2
