A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-02 / 36. szám
OTT JÁRTUNK „Többféle halmazállapotban előforduló - lehet por, paszta vagy kristályos szerkezetű - anyag, ami a tűzben nyeri el fényét, színét, tündöklő arcát. Ez a tűzzománc” - olvashatjuk a tűzzománc lehető legtömörebb meghatározását Tóbiás Klára zománcművész Vallomások című írásában. Tűz te gyönyörű, dobogó, csillag-erejű te fűtsd be a mozdonyt halálra, hajszold, hogy fekete magánya ne legyen néki teher, tűz te gyönyörű, ihlet, mindenség-gyökerű, virágozz a vérző madárban, égesd hogy a sorsot kimondja, nem a hamuvá izzó csontja, virrasztó igéje kell, tűz te gyönyörű, jegeken győztes-örömű, ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra lélekben szakállasodva, hűlve latoló józanságban, ahol áru és árulás van, öltöztess tündér-pirosba, röptess az örök tilosba, jéghegyek fölé piros bálba, ifjúság királya, tűz! (NAGY LÁSZLÓ: TŰZ) voltak a hazai zománcosok is, és nagy örömömre szolgált, hogy a környező országok — Szlovákia, Románia, Jugoszlávia — magyar képzőművészeivel is találkozhattam. A komáromi Kopócs Tibor széles mosollyal fogad — a többiek csodálkoznak, hogy mi csak itt ismerkedünk össze, hogyhogy "odahaza" sohasem találkoztunk? Kopócs már jó néhány éve visszatérő vendég Kecskeméten, azt mondják, aki egyszer a zománccal "kacérkodik", az sohasem szabadul a varázsa alól. Ha folyamatosan nem is, évente legalább egyszer visszatér hozzá — jó alkalom erre ez a szimpózium. A zománcozás a megszállottak műfaja — állapítom meg magamban, amikor látom, hogy a csaknem 40 fokos hőségben dolgozó művészek a több mint 800 fokra felhevített égetőkemence körül sürgölődnek, ráadásul napi 10—12 órát is az Alkotóműhelyben töltenek. Túri Endre a szakemberek vélemé-A szimpózium Úgy hiszem, nem túlzók, ha kijelentem: résztvevői Kecskemét a zománcosok Mekkája. Az idén éppen huszadik alkalommal rendezték meg itt a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepet — ezen a szimpóziumon a nyári hónapokban hat hétig alkothattak a világ különböző országaiból ideérkezett képzőművészek. A szimpóziumokat minden évben a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely rendezi, amely idén kiemelkedő tevékenységéért a Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól "A Magyar Művészetén" díjat kapta. A dolog érdekessége, hogy a díjat az Alkotóműhely igazgatója, Túri Endre festőművész tervezte, így a kitüntetéskor saját alkotását vehette át. Az idei jubiláló rendezvényre Spanyolországtól Izraelig, Dániától az USA-ig érkeztek vendégek. Természetesen ott nye szerint a világ legjobb zománcosainak egyike. Pár évvel ezelőtt a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán a zománcozás alapjait oktatta két szemeszteren keresztül. Aztán a szlovák kollégák elkezdték őt irigyelni. Míg ugyanis az ő óráin olykor 40 diák is szorongott, más tanárok óráira csak 1—2 hallgató járt. Később megkezdődtek az Sznf-téren a magyarellenes tüntetések meg az éhségsztrájkok, s az utca légköre, sajnos, a főiskola falai közé is "bevette magát". Túri Endre még ma is csodálkozik azon, hogy a politikai légkör mennyire befolyásolhatja a művészeti életet... Túri Endre kérésemre a zománcról és történetéről beszél. A zománc egyfajta üveganyag, amely használható korrózióvédelemre, díszítő jellegű színes üvegberakásokra. Kezdetben egyházi, főúri serlegekre, dísztárgyakra alkalmazták. A XIX. század a zománcozásban is nagy fellendülést hozott. Először korrózióvédelemre használták, de pl. díszítő jelleggel épületek belső és külső burkolására is. A zománcozás idővel önálló műfajjá alakult. — A XX. évforduló alkalmából kimondtuk, hogy a zománc a művészetekben egy új kifejezési forma — a grafika, festészet, szobrászat stb. mellé sorolható. Sok olyan dolog készülhet belőle, amely ipari, illetve képzőművészeti vonatkozású, tulajdonképpen nincs határa — mondja Túri Endre. Tóth Szvetlána alig-alig néz fel munkájából. Nagy gonddal alakítgatjafestegeti az előtte heverő kis fémlapot. Szvetlána orosz, férje köti őt Magyarországhoz, három éve házasodtak össze, azóta intenzíven tanulja a nyelvet. Nagyon szép nyelv a magyar, mondja, örömmel tanulja. Művészettörténész, festő-restaurátor, a zománcozás a hobbija. Nagy szeretettel csinálja. Ez a nagy-nagy szeretet sugárzik szinte valamennyi művész arcáról. Azt mondják, hogy az itteni alkotó légkör, az egymás felé fordulás, a nyitottság valamennyiüket inspirálja. A zománcozás közösségi műfaj — állítják. A művészek az idei szimpóziumon — a család éve alkalmából — családdal kapcsolatos témákat dolgoznak fel. A másik feladatajánlat: Földünk megmentése — Noé bárkája. Ezek általános témák, senkinek sincs megkötve a fantáziája, hiszen a földi élet feltételei elkerülhetetlenül ezekhez a dolgokhoz kötődnek. Hertay Mária grafikusművész asztalán naponta szaporodnak a virágok: a kollégák szeretetét és tiszteletét szimbolizálják. ”A zománcozásban amatőr vagyok" — mondja szerényen —, "de imádom csinálni, ez egy szenvedély." A kollégák előtt azonban az ő véleménye, ítéletei mérvadóak. Sorra mutatják neki munkáikat, véleményt kérnek tőle. Gyönyörű zománcmunkáiért 1988-ban nagydíjjal jutalmazta a Művészeti Alap. Mária az én őrangyalom a telepen. Kávét főz, széket kerít, leültet, elsőként veszi észre, hogy az izzó kemence körüli forgolódásom ebben a kánikulában mennyire megvisel — pihenni küld. A másik segítőtársam Kopócs Tibor. Szinte természetesnek találom, ha bármilyen információért, eligazításért hozzá fordulok, hiszen "földik" vagyunk. Gyergyádesz László, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep művészeti titkára amolyan "perpetuum mobile": mindenütt ott van, ahol éppen szükség van rá. Az Alkotóteleppel és -műhellyel kapcsolatos dolgokat tőle érdemes megkérdezni: valamennyi kérdésre kimerítő választ ad. Először a kezdetekről beszélünk. — Az Alkotótelep gondolata — érdé-
