A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-02 / 36. szám
A PANASZKÖNYV HÍRMONDÓ szomjas . r a a -m r teve es a szent tehen A minap, amikor betértem az egyik élelmiszer boltba, az egyik vásárló éppen azzal volt elfoglalva, hogy nagy mérgesen a panaszKönyvbe kanyarítsa mindazt, ami sérelmét okozta. Elgondolkodtam rajta, vajon van-e ennek valami értelme? Egyáltalán működik-e még a legtöbb helyen a sérelmek felpanaszolásának ez az "intézményé", amelyet nem a mi tájainkon találhattak ki, hiszen már például a nagy orosz író, A.P. Csehov ideiében is létezett, különben hogyan is írhatta volna meg bájos, s egyben vidám, könnyekre fakasztó kis írását, amelynek természetesen a Panaszkönyv a címe. Kíváncsiságom és a véletlen egy szép napon olyan helyre terelt, ahol "magasröptű" kérdéseimre választ kaptam. A dunaszerdahelyi Jednota Fogyasztási Szövetkezet ellenőrző osztályán Perczel Teréz szívesen a rendelkezésemre állt panaszkönyvügyben. — Ketten vagyunk ezen az osztályon, ahoí többek között mindenféle panasznak utánanézünk, sokféle ügyet kivizsgálunk és orvosolunk. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy én aránylag rövid ideje dolgozom ezen a részlegen... — mondja mosolyogva Perczel Terez, s kedvesen megkérdezi, mire is vagyok kíváncsi. — Mondja, léteznek még egyáltalán panaszkönyvek, s ha igen, kivizsgálják-e mindazokat a panaszokat, amelyek e "könyv" révén önökhöz eljutnak? — Mielőtt válaszolnék a kérdésére, el kell mondanom, hogy a múltban nagyon sokan használták a panaszkönyvet, ma kevesebben, vagy mondhatnám azt is, alig. Hogy mi az oka, nem tudom. Csak sejteni lehet, vagy még azt sem... — Valószínűleg annyi impulzus, pozitív és negatív élmény éri manapság az embereket, hogy a panaszkönyv, mint a bajok, panaszok orvoslásának egyik lehetősége szinte nevetségesnek tűnik... — Pedig mi minden panaszt kivizsgálunk, ha "hivatalos" formát öltve beérkezik hozzánk... Egyébként — előző kérdésére válaszolva — el kell mondanom, hogy a Jednotához a járásban számos üzlet, vendéglő, kocsma tartozik és mindenhol van panaszkönyv. Csak üzletből vagy másfólszáz tartozik hozzánk. — Ezévben eddig hány reklamáció, panasz érkezett be önökhöz, s milyen jellegűek voltak ezek? Mit kifogásoltak, sérelmeztek a leginkább? — Rögtön megnézem — áll fel asztala mellől Perczel Teréz, s "okos" könyvében lapozva mosolyogva jegyzi meg: — Ebben az esztendőben még csak egy ilyen, panaszkönyvön át hozzánk eljutott sérelmet orvosoltunk. Mondom, én még viszonylag rövid ideje dolgozom ezen a részlegen, ám a nyilvántartásból tudom, hogy a múltban egészen más volt a helyzet. Rengeteg volt a panasz, a reklamáció. — Hát ez valóban kevés... s mi volt a helyzet tavaly? Teréz ismét egy nagy könyvben keresgélve hamarosan válaszol: — Tavaly hat ilyen panaszosunk volt, ám néhanyan nem írásban, hanem telefonon tettek "hivatalos" bejelentést. Természetesen mi ezeket is kivizsgáltuk. — S az az egy "szem" ezévi reklamáció mire vonatkozott? — Ügyfelünk az egyik vegyeskereskedésünkben égőket vásárolt a karácsonyfára. Fel is rakta őket a fára, égtek is, ám rövidesen szétpotyogott az egész, s a vásárló ezt reklamálta. Irt a gyártó vállalatnak is, de mivel lejárt a jótállása, nem orvosolták az ügyét, s így hozzánk fordult, s mi visszafizettük az égők árát. — A mai világban talán megmosolyogni való, pici ügyek ezek... — Nincsen pici ügy, csak ügy van. Nézze... van, akinek ezer korona sem sok, másnak száz korona is nagy pénz, nem beszélve a méregről... gondolja csak el, akármilyen kicsiséget vásárol, valamilyen céllal teszi azt. S ha a dolog nem működik, nem felel meg a funkciójának, méreg van belőle. Talán azért olyan kevés a reklamációnk (legalábbis panaszkönyvön "keresztül"), mert a legtöbb ügyet a helyszínen intézik el, s ráadásul nemcsak nekünk jelenthetik mindazt, ami kifogásolható, hanem Pozsonyba is az állami kereskedelmi felügyelőségnek, s akkor ők járnak el az ügyben. Nekem azonban az a gyanúm, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva javult az ellátás, nagyobb az árukínálat, s talán ezért kevesebb a panasz... Bár lehet, hogy nem ez az oka. Beszélgetett: L. DUSIK ÉVA A címben szereplő teve nem egypúpú, sőt nem is kétpúpú, hanem egy kedves kis vendéglátóipari egység neve. A szomjas tevénél elnevezésű vendéglő nem Rejtő Jenő agyában született, tehát nem is Afrikában, vagy valahol az óceán partján, hanem a szenei Napfényes Tavak mellett áll. A vendéglő tulajdonosa egy huszonhat éves szenei fiatalember, Fülöp Árpád. Mivel májustól szeptemberig viszonylag sokan keresnek felüdülést a szenei tavak mellett, A szomjas tevénél vendéglő is elég szép forgalmat bonyolít le. A fiatal tulajdonosnak tehát jelenleg nincsenek komolyabb problémái az üzlet körül. Őt most teljesen más gondok foglalkoztatják. Mire ezek a sorok megjelennek, Fülöp Árpád már útban lesz Ázsia felé. Szeretné megnézni Indiát, Nepált, megcsodálni a Himaláját. S hogy miért éppen azt a térséget választotta, ahol a statisztikai adatok szerint a világon a legtöbb ember hal meg kígyómarásban, s az indiaiak sem a kedvenc tevét, hanem éppen a tehenet tisztelik szent állatként, a következőképpen vall: — Mindig is vágytam Ázsiába. Nagyon izgat az ottani vallás, a buddhizmus, az ott élő emberek mentalitása, a kelet misztikus varázsa. Szeretném saját szememmel látni a világ legmagasabb csúcsát, természetesen lentről felfelé. S nem utolsósorban ki akarom próbálni, hogy mire vagyok képes. Hogyan mész Ázsiába? — Autóbusszal, gyalog, stoppal, ahogy éppen adódik. Az utamat gyógyszerekkel segíti a szenei székhelyű Syndipharma cég. Egyébként nem egyedül vágok a hosszú útnak, az egyik barátnőm is elkísér. Egy ilyen utat nem könnyű megszervezni. Milyen nehézségek merültek fel az ügyintézés során ? — Sok gondom volt például a postával. Prágába ajánlott levélben szerettem volna elküldeni a Pakisztánba szóló vízumigénylést. Mivel Csehország már külföldnek számít, így oda nem lehet ajánlott levelet küldeni, így egyszerűbb ha valaki Csehországba utazik és ott adja fel a postán a Prágába szóló ajánlott levelet. Milyen hosszúra tervezed az utazást? — Négy hónapra. Bízom abban, hogy nem adódik semmilyen váratlan esemény, ami miatt hamarabb haza kellene utaznom. Pontos útitervet nem dolgoztam ki, csak megjelöltem azokat a helyeket, ahová el szeretnék jutni. Ezek közé tartozik Körösi Csorna Sándor sírhelye, a már említett Himalája, India, Nepál, Pakisztán. Ha minden sikerül, szeretnék ellátogatni a dél-ázsiai Sikkimbe. Erről a hercegségről útikönyvekben már sokat olvastam. Mivel ez a terület jelenleg indiai védnökség alatt áll, ahhoz, hogy valaki ellátogasson ide, szükséges az indiai hatóságok beleegyezése. Egyébként az egész utazásom egyik alapvető célja, hogy az ázsiai népek mentalitását megismerjem. Sokat olvastam már arról, hogy az ott élők még nincsenek megfertőzve a civilizációtól, tiszta lelkületüek, hagyománytisztelők. Szeretnék saját magam is minderről meggyőződni. Ahhoz, hogy kapcsolatot tudjál teremteni az ott élőkkel, ismerned kellene a nyelvüket... — A keleti nyelveket egyáltalán nem ismerem. Angolul elfogadható szinten beszélek és nemzetközileg jól érthetően mutogatok. Előzetesen ennyi egy bátor és kíváncsi fiatalember nem mindennapi vállalkozásáról. Az utazás nagy kalandnak ígérkezik. S ha nem jön közbe semmilyen váratlan körülmény, néhány hónap múlva olvasóink részletesen is olvashatnak Fülöp Árpád ázsiai útjáról. KAMONCZA MÁRTA 9
