A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-26 / 35. szám
EGTAJAK m r azt mondtam: — Én vagyok a királynő. Hajoljatok a földig előttem. — Mire Johnny fölemelte a kezét, és azt mondta: — Én vagyok a király. — Mert persze ő olyan önző, mindig csak magára gondol. Úgy utálom őket. Nem hajoltak meg előttem. Az egyik fölemelt egy mókust, amelyik egy kicsit megégett, mikor leszálltak, fölemelte és simogatta, és valamit tett az égésre, és közben rám se nézett. Ezt utálom közülük a legjobban, úgyhogy odamentem és belerúgtam. Kisebb volt, mint Johnny, úgyhogy Johnny is belerúgott. De azért én rúgtam bele először, pedig pont akkora, mint én. Hogy milyenek voltak? Egyáltalán nem olyanok, mint a bakkecskék. Bevittek minket az űrhajójukba, és elkezdtek olyan teszteket csinálni velünk, mint amilyet te csináltál az előbb. Irtó egyszerű tesztek voltak, de nem volt kedvem az egészhez, és mindet elrontottam. Johnny is elrontotta, mert mondtam neki, hogy kikaparom a szemét, ha jól csinálja. Emlékszem is egypár dologra. Kis háromszögeket rajzoltak, két oldalukon meg kockákat, aztán odaadták a tollat, és várták, hogy én mit csinálok. De én jól kitoltam velük. Elvettem a tollat, aztán jól lefröcsköltem őket tintával. Igazából nem is volt toll, csak olyanféle. Akkor aztán felemeltek egy kis kockát, aztán kettőt, aztán hármat, aztán négyet. Ezt egypárszor megismételték, és akkor már csak egy kockát emeltek fel, aztán kettőt. Aztán várták, hogy majd én felemelek hármat. Mire én felvettem az összes kockát és a fejükhöz vágtam. Irtó vicces volt. Nagyon sokat rosszalkodtam. Johnnyt félrehúzták egy sarokba, ő meg, körül se bírtam nézni, már mesélte nekik, hogy hány embert nyírt ki a háborúban. Pedig igazából nem is volt a háborúban, csak irtóra szeret felvágni. A tévében is azt szereti a legjobban, mikor halomra ölik az embereket. Azt hiszem, nem is nagyon értették, hogy miket beszél, de úgy tettek, mintha értenék — Johnny irtó jól színészkedik. Azt hiszem, felnőttnek néztek bennünket; cirka akkorák voltak ők is, mint mi. Na, szóval irtóra figyelték Johnnyt, úgyhogy én odamentem, és behúztam neki kettőt. Akkor meglehetősen szétrúgtuk az űrhajójuk belsejét, sajnos. Elég dühösek voltak. Azt hiszem, haragudtak Johnnyra; általában a legtöbb felnőtt haragszik rá. Én mindig igyekszem illedelmesen viselkedni idegenekkel, még ha nem adnak csokit, akkor is, úgyhogy ezeket is kivittem, és megmutattam nekik, hogy szoktunk hangyát taposni. Irtó vicces volt. Az egyikük elhányta magát. Johnny meg ón csak ugráltunk, nyírtuk a hangyákat, mire ők felszálltak. Úgy utáltam őket. Olyan undokok, még meg se hajoltak előttem. Nahát ez volt az egész. Más nem történt. Apuka azt mondja, ne soká tartsalak fel, mert sokba fog kerülni. Azt mondja, tisztességes embernek biztos nincs ilyen szép rendelője, tetőterasszal. Irtó szép a kilátás, tudod? Az egész várost lehet innen látni. Hű, de meleg lett! Mért nincs itt egy hűtőszekrény, belerakhatnám a csokit. Te, nézd csak! Nézz oda, csupa lángoszlop, ott a folyón túl! Jaj de szép! Nézz oda! Nézd csak! Meg itt is, erre közelebb! Vigyél ki! Nagyon meleg van. Nézd csak a napot! Nézz oda! Egészen szétmegy az égen. Meggyullad a város! Bakkecske bácsi, segíts! Ments meg! Soha többet nem fogok rosszalkodni! Borbás Mária fordítása FOTÓ: KRAL PÉTER Csehy Zoltán / Zeuszi kaland húsos lihegés nyalja a lomha ködöt ér-liánokból fészket fon a gyönyör s hirtelen Vágy rakja ölébe isteni tojásait lángok csapnak testből testbe át perzselik kék-vörösre a tűzbe döfött dárdát s megszületik a sokadik fájás ő Inachus minek a könny mért palántáz látomást szemedbe a balsejtelem kövér kertésze lapulj fáid közé folyasd időd és vízcseppruhás könnyed mert füvet eszik bizony a te lányod mert virágot harap a virág a legfőbb isten bárdja zúzta lelkét cafatokra a mezőn hol termő tej s terméketlen könny egyszerre folyt ó Inachus lót böglyök csípdesik testén foltok égnek ó Inachus a nap kettéhasad ma s a virágok kiköpik fogaikat 17
