A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-19 / 34. szám
FIGYELŐ HÉT írta nevét a turisztika történetébe. Utazásaiból megtérvén, visszavonult. A pihenő után pápai tanácsra Itáliába távozott, ahol a különböző városállamok kormányzószervei követi megbízásokkal tették változatossá életét. Az egyre ismertebbé váló költő-papnak ekkor született meg fia és lánya, akiket később törvényesített. 1341 tavaszán nagy megtiszteltetés érte, mind Párizsban, mind Rómában költővé akarják koszorúzni. Petrarca a patinásabb Rómát választja, s 1341. április 8-án a Capitoliumon fejére helyezték a költőfejedelemnek kijáró babérkoszorút. E kitüntetést elsősorban latin hőskölteményeiért az Africáért kapta. Az akkori világ egyébként a latin nyelv kiemelkedő költőjét ünnepelte benne, s Petrarca művésze volt a latinnak, ezen a nyelven írta fennkölt ódáit, verses leveleit. Az akkor vulgárisnak ítélt olasz nyelvet csak szerelmi költészetében használta. Ezután hol Rómában, hol Parmában, hol meg Provence-ben élt és dolgozott. Mint politikusnak s olasz hazafinak Olaszország egyesítése volt az álma, s indíttatást érzett arra, hogy szolgálja ezt az eszmét. 1348 áprilisában Parmában vette a hírt, hogy Laura elhunyt Avignonban. Mélyen megrendítette Laura távozása. Megszomorította, hogy barátai, ismerősei közül is egyre többen elköltöztek. Petrarca nyugtalanságában ismét fölkerekedett, megfordult Firenzében, Rómában, Padovában és másutt. Végül Provence-ban kötött ki, majd két esztendőt töltött a világtól félrehúzódva. 1353-ban ismét Itáliába indult, nyolc esztendőn át a Viscontiak milánói udvarában tevékenykedett. Itt kapott megbízást arra, hogy követi minőségben utazzon Prágába IV. Károlyhoz. Később a milánói pestis elől Velencébe távozott. 1368-tól négy év múltán bekövetkező haláláig a Carrarák udvarában, illetve vidéki házába visszahúzódva élt lánya gondoskodásától kísérve. 1374- ben halt meg, 620 évvel ezelőtt. Nevét elsősorban Daloskönyve, verses levelei, életrajzai, ódái, értekezései őrzik. DÉNES GYÖRGY Cholnoky Viktor kísérletei Milyen kísérletei lehetnek egy materialista világnézetű embernek? Mert hogy Cholnoky Viktor, aki 44 évesen halt meg a század elején, 1912-ben, és akinek az elbeszéléseit csak az elmúlt években kezdték újból felfedezni, materialista gondolkodású volt, tagadhatatlan. Az újságíró, a publicista Cholnoky azonban máig is ismeretlen a nagyközönség előtt annak ellenére, hogy minden bizonnyal ő volt a legnagyobb műveltségű magyar újságíró. Érdeklődése minden tudományágra kiterjedt. Nem létezett olyan téma, amellyel ne tudott volna megbirkózni, amelyhez ne tudott volna hozzászólni. A tudás, az állandó ismeretszerzés hajtotta, s vallása maga a Természet volt. Legjobb publicisztikai írásai tanulmányoknak vagy esszéknek is beillenének. Stílusa bravúros, egy-egy írásának szerkezete, fölépítése mesteri. Úgy foglalkozik az adott témával, hogy minden azzal kapcsolatos összefüggést belesző, s mondanivalójának lényege általában filozofikus. Nem információkat közöl vagy csak puszta tényeket sorakoztat fel — ahogy az mostanában szokás—, neki véleménye van mindenről. Cholnoky írásait olvasva megdöbbenünk: hiszen az ő kísértetei ma is itt kísértenek közöttünk. Mi ugyanúgy viaskodunk velük, félünk tőlük, haragszunk rájuk, kikelünk ellenük. Ám egy valamiben eltérünk Cholnokytól: ő nem tudott megbékélni velük, mi meg egyre inkább hagyjuk magunkat vezetni általuk, sőt elfogadjuk őket, s egyre ritkábban szegülünk ellenük. A tökéletes, az emberhez métló élet ellenében ott van az élet összes nyomorúsága és az erősebb igazsága. Publicisztikáját olvasva a mai ember számára az a legmegdöbbentőbb, hogy a monarchiában elhunyt író ma is mennyire aktuális. Mintha cikkeit ma vagy tegnap írta volna. Cholnoky legfélelmetesebb kísértetei a társadalom viszszásságai, amelyek újból és újból megjelennek, s amelyek ellen a tollal veheti fel csupán a harcot. "Az életben, még akkor is, ha nem éppen forradalom a megnyilvánulása neve, mindig annak a jelentkezésnek van igaza, amelyik erősebbnek bizonyul a másiknál, és annak van nemigaza, amelyik gyengébbnek mutatkozik. (...) Csak egy valóban hathatós és örök értékű jog van a világon — az ököljog. (...) Mindig annak van igaza, akinek — sikerül. És soha sincsen igaza az elbukottnak" — állapítja meg 1912- ben. Ezek a mondatok nem cinizmusra vallanak, a mindennapi keserű tapasztalat íratja le vele őket. S hozzátehetjük: megállapításai korántsem avultak el; talán örök érvényűek? Az érvényesülés "ars poeticá"-ját nála szellemesebben talán senki sem tudta összefoglalni: "Hogy valaki ma érvényesülhessen, ehhez először is igen jó gyomor kell, úgy testi, mint lelki értelemben véve, másodszor kitűnő izmokra járó és lehetőleg hegyes könyök, harmadszor pedig valami olyan lelki szemérmetlenség, amely a legkedvesebb gondolatát sem hagyja csupán a maga belső élete illatának, hanem prostituálja közhaszonra és a maga zsebének az érdekében." Az első világháború kitörését — két évvel a szarajevói merénylet előtt — a következő logikával "jósolta meg": "Ha lúd, legyen kövér, ha katona, menjen bele a puskatűzbe. A földesúr nem azért tartja a napszámost, hogy ne kapáljon, a népek nem azért tartják a hadseregeket, hogy ne verekedjenek. Ezért kell meglenni a világháborúnak, és ezért is lesz meg." Egy rövid külföldi újsághír a tanítással, a tanulással, a pedagógiával kapcsolatos keserű hazai párhuzamokra készteti. Egy lipcsei diák valamikor a század elején a kitűnőre sikerült érettségi vizsgáját követően hazament és sajátos véleményt vont le az egész tanítási rendszerről: egyszerűen felakasztotta magát. Búcsúlevelében azzal indokolta meg tettét, hogy ha az életben annyit kell küzdeni, mint amennyit a sikeres érettségi vizsgájáért kínlódott végig, nem érdemes tovább élni. Cholnoky szívébe fogadva az élet lényegét már 19 éves korában megértő fiút, cikkében ízekre szedi és mélyen elítéli az akkori iskolarendszert, amely a "tansablon" kedvéért tönkreteszi az egyéniséget. "Mert a baj sohasem a tanrendszerben vagy a vizsgálat intézményében van, hanem mindig a diákban" — állapítja meg gúnyosan. Vajon nem érvényes-e ez a "hivatalos vélemény" napjainkban is? Nem vagyunk-e valamennyien az ilyen típusú gondolkodásnak az áldozatai vagy szenvedő alanyai? Az iskolában minden áron "nevelni" akarnak méghozzá a lehető legrosszabb módszerekkel, ahelyett, hogy "csak" tanítanának. "Embert megtanítani valamire gyönyörű lehetőség, embert átformálni lehetetlen" — állapítja meg ezzel kapcsolatban Cholnoky. Cholnoky Viktor saját szakmájával, az újságírással és művelőivel, az újságírókkal szemben sem tud elfogult lenni. De tisztában van az újságírók társadalmi kivetettségével, sehová se tartozásával, hiszen maga is majdnem a semmi talaján áll. Szerinte újságírónak "pályatévesztett egzisztenciák" mennek meg az igazi írók, "mert sem esszék kiadásából, sem pedig regénynek vagy novellának könyvben való lenyomatásából megélni nem lehet" — s tegyük hozzá: még ma sem! A semmihez sem értő, stilisztikát, grammatikát figyelmen kívül hagyó, szakmailag teljesen felkészületlen, ám minden áron érvényesülni akaró "újságírókról" szinte megsemmisítő véleményt mond: "... akinek teljesen megemészthetetlen a stílusa, az szintén újságíró, mert a szerkesztőségben megteszik neki a szívességet, amit a hivatalban nem: a szerkesztő kijavítja neki a keze írását. És végül újságíró az az ökör is, aki Blaháné nevét ch-val írja. Újságíró, mert ha a megpukkadásig írja is a céháit, a szedő mindig csak szimpla h-val fogja szedni a Blaháné nevét." MELAJ ERZSÉBET 15
