A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-19 / 34. szám
HÉT ÉLŐ MÚLT SZINNYEI JÓZSEF M a > rémuralomnak törvényszerűen veszítenie kellett. Július 26-án Robespierre fenyegető beszédet tartott a Konventben: azok eltávolítását követelte, akik véleménye szerint kompromittálták a forradalmat, s kiváltképp a terrort. Neveket azonban nem mondott, s ez végzetes hibának bizonyult: akiket érinthetett, felismerték, hogy haladéktalanul cselekedniük kell. Vélhetően kevesen vannak, akik kiismerik magukat a francia forradalmi naptárban, de azt, hogy másnap, július 27-én thermidor (hőség hava) 9-e volt, sokan tudják. Párizsban világtörténelmi jelentőségű események zajlottak. A félelem béklyóit nem kis önmegtagadással lerázó Konventben előbb Saint- Justbe, majd Robespierre-be fojtották bele a szót, s az általános hangzavar csak akkor csitult el kissé, amikor az addig teljesen ismeretlen képviselő, Louis Louchet javaslatára elrendelték Robespierre, Saint-Just és Couthon letartóztatását. A Konventben lezajlott események azonban csak a dráma első felvonását jelentették. A letartóztatás hírére a párizsi községtanács Robespierre-hez hű csapatai az utcára vonultak. Eleinte úgy tűnt, a Konvent lázadása nem lesz egyéb elvetélt puccskísérletnél: Robespierre-t és társait egyik börtön sem akarta befogadni; az esti órákban már a Városházán tanácskoztak. Nem volt kétséges, hogy a rendelkezésükre álló egységekkel megfordíthatják az események menetét; akik szembeszálltak velük, okkal érezhették magukat Damoklész kardja alatt. A veszély merésszé tette őket: törvényen kívülivé nyilvánították Robespierre-t és a hozzá csatlakozó küldötteket, s fegyveres erőket gyűjtöttek a Városháza megrohamozására. A tegnapi hatalmasságok eközben meddő vitákkal, tervek szövögetésével pazarolták az időt, s képtelenek voltak bármire is elszánni magukat. Talán mert felismerték, hogy a szuronyok hatalmával s újabb kivégzésekkel sem hosszabbíthatják meg uralmukat? A kérdésre már sosem adhattak választ: az éjszaka folyamán a határozott vezetést és az ellátást nélkülöző s a törvényen kívül helyezés hírére mindinkább demoralizálódó csapataik lassan szétszéledtek; hajnalban a Konvent osztagai ügyes rajtaütéssel gyorsan elfoglalták a Városházát. Robespierre súlyosan megsebesült: egy golyó szétroncsolta az állkapcsát. Most ugyanaz a sors várt rájuk, mint országlásuk hónapjaiban oly sok vádlottra. A bizonyítás személyazonosságuk igazolására korlátozódott. Még aznap, július 28-án este kivégezték őket. A lefejezéseket már régóta fásultan figyelő tömeg ezúttal őrjöngött és ünnepelt; a halálba menőket gyűlölet és közöny s mindenekelőtt a túlélők öröm-áradata vette körül. Szükségszerű, elkerülhetetlen távozásuk a történelem színpadáról a forradalom legborzongatóbb és legtanulságosabb pillanatai közé tartozik. Sokat tettek a modern Franciaország megteremtéséért, de a polgári társadalom megszilárdításának feladata másokra maradt. Robespierre-ék a lehetetlent akarták, amikor erőszakkal próbáltak változtatni a történelem menetén. Nekik sem sikerült. G. KOVÁCS LÁSZLÓ Egyedülálló jelenség irodalmunkban, hogy egy ember egy életen át feljegyzéseket készítsen. Ez a naplóíró nem volt más, mint Szinnyei József, aki már tízéves korától feljegyzett mindent, ami körülötte vagy vele megtörtént. Már korán elkezdte az adatokat gyűjteni, és ennek az adathalmaznak a feldolgozása hozta meg számára az elismerést. Nem csoda, hogy a "gőzhangya" jelzővel illették. Naplója hatvankét kötetnnyi anyagot tartalmaz. 10 639 levelét sajátkezűleg rendezte kronológiai sorrendbe. Több mint tíz kötetben dolgozta fel és gyűjtötte össze a Komárom történetéről szóló eseményeket, és több mint ötven kötetben rendezte egyéb jegyzeteit. Komárom helytörténetét figyelve, nélkülözhetetlen önálló művei jelentek meg. Hogy csak a jelentősebbeket említsük: A Tímár ház, A komáromi színészet története 1811 —1835, Komárom 1848/49-ben, Adatok Révkomárom halászatához, A révkomáromi földrengésről stb. Legjelentősebb művei között kell említeni a tizennégy kötetes Magyar Írók élete és munkái-l. Az egyik életrajzírója így írt róla: "Élete önfeláldozás volt, igazi heroikus élet, a legnemesebb értelemben vett hősi pályafutás..." Elismerő szavak a komáromi születésű irodalmárról, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagsága mellett szinte a kor valamennyi tudományos társaságának tagja lett. E határtalan szorgalmú komáromi születésű tudós 1830. március 18-án született a Gomba-sori házban, Hikker Júlia és Ferber Alajos negyedik gyermekeként. Szinnyei a Tímár-ház naplójegyzetében írja le e szülőház körüli történeteket. Abban a házban született, melyet nagyapja, János, szitás mester épített, és melyben a szitakészítő mesterséget művelte. Szinnyei nagyszülei jómódú szitásmesterek voltak, akik c mesterség mellett a későbbi időkben még a borkereskedéssel is foglalkoztak. 1821 -ben Szinnyei atyja felhagyott a szitásmesterséggel, és kizárólag a borkereskedéssel foglalkozott. Vállalkozó szellemű ember volt, és 1831. május 1 -tői kibérelte a komáromi nagy dunai ágon lévő repülőhidat, majd a Vágón álló hidakat és a hozzá tartozó kompokat, ladikokat is. Ebben a házban vezette irodáját, pontos könyvelését. Tehát Szinnyei József már otthon eltanulta a rendszeres, következetes, kitartó munkát. Maga Szinnyei említette naplójában, hogy atyja egyedüli szenvedélye családja és annak jólétének előmozdítása volt. A házban hat leány és négy fiú nevelkedett. E harmonikus életet egy váratlan esemény zavarta meg. Apjuk 1835. január 26-án hirtelen meghalt. A gazdaságot édesanyjuk vette át. Olyannyira komolyan vette küldetését, hogy még 1835 januárjában Stögen József építőmesterrel terveket is készíttetett, hogy az üzletüket átépítik, emelettel bővítik. Ez a terv azonban csak terv maradt, ugyanis a korai halál akadályt vetett azok megvalósításában. Szinnyei szülőházában gyakori vendégek voltak barátai: Jókai Mór és a Beöthy gyerekek, valamint több kereskedő is megfordult itt. A századfordulón a házban Schreiber esztergályos üzletet nyitott. Tehát a "Szitás-ház" — ahogy ezt még a századfordulón emlegették, szerényebb történelmi eseményekkel bírt. Az épület a város egyik előkelő utcájában áll, a Ferenc-rendi szerzetesek temploma és a volt kolostor mellett. Komárom emlékeit figyelemmel kísérve megállapíthatjuk, hogy jóformán a csodával határos, hogy e szerény megjelenésű kis házat a városrendezésre hivatkozva még nem bontották le. Ugyanis a mellette levő kolostort elbontották, és helyére bérházat építettek. Korabeli képek és metszetek alapján sikerült rekonstruálni Szinnyei szülőházát, melyet a mellékelt rajz mutat. Azonban meg kell említeni, hogy sajnos Szinnyei József emlékét a szürkeségbe burkolt szülőházán kívül sem szobor, sem utca nem őrzi, pedig a mai kutatók, helytörténészek naponta forgatják vaskos köteteit. Aki annyit dolgozott nemzetéért és szeretett városáért és Komárom díszpolgárává is fogadta — megérdemelné, hogy a hála és kegyelet jeléül egy márványtábla jelezné e tudós polihisztor szülőházát, ahol bölcsője ringott. Bízzunk abban, hogy a város önkormányzata és a komáromi polgárok egy emléktábla elhelyezésével fognak tisztelegni nagy szülöttük előtt. Dr. Szénássy Árpád 11 MM
