A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-05 / 32. szám
VEROCZI A • r ^ A p iz s a m á s k irá ly fi Arról, hogy Mátyás király milyen volt gyerekkorában, sajnos keveset tudok, de, hogy Mézár királyfi igen gyáva gyerekként kezdte uralkodását, annyi bizonyos. Az Operencián túl lakott, egy csinos kis palotában, ahol édesapja halála után mindenki felséges úrnak szólította. Gyerek volt még, de még az ő parancsára várt az udvamok, a pohárnok, a hírnök, a szónok és más fontos emberek. Csakhogy parancs nem volt egy se, mert a király úrfi meg sem mert mukkanni. Hanem furfangosnak furfangos volt, és azt a megoldást választotta, hogy nem csak éjjel, de nappal is pizsamában marad, mert így senki sem merte zavarni. Teltek múltak a hónapok, talán egy esztendő is eltelt úgy, hogy a palotában nem történt az égvilágon semmi. Asítozott, unatkozott az egész udvar. Mézár királyfi naphosszat a palotakertben játszadozott, s ha valaki közeledni próbált volna hozzá, fölkapta pizsamája szárát és elszaladt. Ekkoriban történt, hogy nem messze a kastélytól, a dús lombú kerek erdőben járvány ütött ki. Hullottak százszám a nyulak, őzek és medvék. Az oroszlán kétségbeesetten járta keresztül-kasul birodalmát, de segíteni nem tudott. Sírás, jajveszékelés töltötte meg az erdőt. Fogta hát magát az oroszlán, és elindult az emberekhez segítségért. De bizony állatorvost egyet sem talált. így történt meg az, hogy egy napon, amikor Mézár királyfi éppen fűzfasípot farigcsált magának a patakparton, hirtelen odaugrott mellé a bokor mögül a hatalmas oroszlán. — Segítség! — kiáltott Mézár királyfi, és hanyatt esett az ijedelemtől. — Szóval te vagy az a bolondos király, akiről városszerte suttognak az emberek. — bődült rá az oroszlán. — Azonnal menj innen, vagy hívom az őröket! Különben is, nem látod, hogy nincs rajtam királyi palástom? így nem fogadhatok senkit, — védekezett Mézár. — Kit érdekel korona és palást? A harkálynak sincs munkaruhája, mégis éjt nappallá téve dolgozik. Segítened kell! — Nem értek semmihez. Eredj máshoz! — mondta szégyenkezve a királyfi és elbőgte magát. — Jól van, jól van - nyugtatta meg az oroszlán. — Ha akarod a barátod leszek, és elárulok neked néhány hasznos uralkodói tanácsot. Úgy is lett. Napestig üldögéltek a selymes füvön, a királyfi csak kérdezett és kérdezett, az oroszlán pedig mindent türelmesen elmagyarázott. S lássatok csudát! Másnap az ifjú király olyan volt, mint akit kicseréltek. Pompás ruhát öltött magára, futárokat küldött szerte állatorvosokért, a palota homlokzatára pedig óriási táblát szegeztetett: Királyi Iskola felirattal! Az udvari bolond buzgón törölgette a táblát, a kamarás pedig vaskos könyvvel a hóna alatt fogadta a kíváncsi gyerekeket. A királyfi az első padban ült, szünetekben barátjára, a bölcs oroszlánra, meg a beteg állatokra gondolt, s hamarosan ő lett a legszorgalmasabb tanuló. Telt, múlt az idő, s az ifjúvá cseperedett Mézár királyfi felkereste barlangjában az oroszlánt. — Nos, hogyan sikerült az iskolaalapítás? — kérdezte jóságosán az oroszlán. — Hála neked, egyre több gyerek tanul meg nálunk írni, olvasni, számolni, énekelni, és már én sem vagyok félős. Ha tanácsért jönnek hozzám, segítek mindenkinek, akinek csak tudok. Sőt a te számodra is van egy meglepetésem. Állatkórházat nyitok, így a mai naptól, ha valamelyik alattvalód megbetegedne, csak hozd bátran hozzánk, és meggyógyítjuk. — Szívből köszönöm neked — mondta az oroszlán. — Látom igazán jóravaló uralkodó lett belőled. — És hatalmas sörényével meghajlott Mézár királyfi előtt. KISS BENEDEK: Mi is lennék? Szél ha lennék — déli szól búzatenger szélinél. Ha fa lennék hársfa tán — döngés álma szállna rám. Szín ha lennék kék lennék s kéklenék csak kéklenék. JÁTÉK Ha leszáll a köd... Napsütéses időben kifut a kikötőből a gőzös. Hamarosan ködbe kerülnek, vihar kerekedik. Ilyenkor már csak a körvonalakat lehet kivenni. Szerinted a számozott hajók közül melyik teljesen azonos a bal felsővel? 19