A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-01 / 27. szám
ILLUSZTRÁCIÓ NAGY ZOLTÁN ÉGTÁJ AK Mende asszony hagyatéka EGON ERWIN KISCH Maria Pauline Mende asszonynak, így mesélik az idősebb lipcseiek, a Marienstrasse 4. szám alatt volt háza. Bizonnyal előkelő intézmény volt ez a ház, figyelembe véve még a bőséges összehasonlítási alapot is, mely Lipcsét a világ szemében híressé teszi. A nyilván-való háznak, melyet Mária Pauline asszony vitt, a város legfinomabb urai voltak a vendégei, s az itt mintegy otthonos hölgyeknek is az volt a hírük, hogy a tökéletes szórakoztatás művésznői. A ház patrónája mind az urak, mind e hölgyek rendkívüli megbecsülésének örvendett — saját házában; tudomásul kellett vennie azonban, hogy a barátság s a tisztelet megnyilvánulásai azon pillanatban elhaltak, mihelyet nyilvánosan mutatkozott. A színház, melyben páholyt bérelt volna, visszaküldte a pénzét, és ugyanígy fordítottak hátat neki, valahányszor társas összejöveteleken kívánt volna megjelenni. Holott igazán semmit sem írhattak a rovására — adóját mindenkor pontosan fizette, a rendőrséggel mind szolgálati, mind egyéb vonatkozásban a legkellemesebb viszonyt ápolta, a lányokhoz pedig, akiknek mesterségét gyalázatosnak ítélte, semmi egyéb nem fűzte, mint hogy házában lakni s szeretni hagyta őket, amiért nemhogy külön fizetséget kért volna tőlük, de még az ő fizetségüket is őrizte! Miért hát, ó, miért vetették meg őt a lipcseiek? Mármost, hogy ama vágy munkált-e benne, hogy legalább holta után elégtételt kapjon e méltánytalanságokért, méghozzá jókorát, vagy a lipcsei férfivilág képmutatása háborította fel, s ezért akart látványos, örök időkre szóló és megalázó bosszút állni tagjain — e kérdésre a városháza aktái nem adnak választ. Lipcse városának ezen ügyiratai csak arról számolnak be, hogy Maria Pauline Mende asszony (sz. Thieriot, özvegye Ferdinand Wilhelm Mende úrnak) 1881. október 25-én bekövetkezett halála után előkerült egy végrendelet, melyben fentebb nevezett Mendéné ötvenezer tallért hagyott "a városképet megszépítő diszkót építésére a belső sétányon közeli terek egyikén, esetleg a múzeum és az új színház között", feltételül pedig azt szabta csupán, hogy nevét aranybetűkkel vésve örökítse az emlékmű minden korokra. A városi tanács hosszasan tárgyalta e dolgot, s már-már azon volt, hogy az adományt elutasítja, amikor egyszerre csak az egyik városatya azzal a szenzációs fölfedezéssel rukkolt ki, hogy az elhunyt özvegy — a Királyi Szász Szidónia-rend hölgye volt! Ebben ugyan mindannyian kételkedtek; hanem e bizonyos atya megalapozott értesülésre támaszkodhatott, s még azt is tudta, hogy a kitüntetés adományozásakor kivételesen eltekintettek a kihirdetéstől. Hát így álltak; ami természetesen fölöslegessé tette a további vitát. Mert hallott-e már olyat a világ, hogy egy város tanácsa királyabb akarjon lenni a királynál, másrészt meg micsoda rútság lenne az is, hogy a Királyi Szász Szidónia-rend hölgyének emlékét egy ilyen nemes adomány elutasításával gyalázzák! A százötvenezer márkát 1882. január 4-én kifizették tehát a tanácsnak. Adolf Gnauth építésügyi főtanácsost bízták meg az Augustplatzon felállítandó diszkót kivitelezésével; kivitelezte, az obeliszk tizennyolc méter magasan mered az égbe, körötte a medencébe hatvan élőlényből szökken összesen hatvan vízsugár. A műalkotás több pénzt emésztett fel, mint várták — a költségek a végén 188 726 márkára és 3 pfennigre rúgtak, vagyis még a városnak kellett megtisztelnie ezt a szodómia... bocsánat, Szidónia-rendes hölgyet sok-sok ezer márkával a Grass-végrendelet alapítványi pénzéből. Az emlékmű homlokzatán olvasható verset Paul Heyse nem rendkívüli, de meghatalmazott költő sikerítette: Égre szökkenj friss erővel. Földre hullj áldó esővel. Hogyan légy tiszta, Forrás tanítja. A hátoldalon pedig, hát igen, csak a hátoldalon ez olvasható: "Emelték Mária Pauline Mende asszony hagyatékából." Hátul-kerülővel jutunk ekképp Mendeasszonyhoz csakúgy, mint akkor, amikor még élt. Él viszont az emléke az igényes emlékmű kemény s cseppfolyó anyagában — s ilyesmire, nyilvánvaló, bárki igényt tarthat most már, ha van elég hátrahagyható pénze. Hogy aztán a pénz miből folyt be, mindegy. Hogyan légy tiszta, forrás tanítja, merítette kútfejéből Paul Heyse. Tandori Dezső fordítása Z. Németh István Porszem és kaviár (I.) Hideg az ujj és a homlok, novembert játszik a lélek, nyílt lángba öltözve, kedves, most átmelegíthetsz. Végigfagyoskodva sok-sok jobb sorsra érdemes éjjel, a maradék szenvedéllyel talán el is égetsz. Arcod, neved nem érdekel, múltad lakatlan vár: csontvázak, pókhálók, falak. A szél hova zokogni jár, mert tudja jól, mennyi marad, porszemből nem lesz kaviár. Porszem és kaviár (II.) lilhihetnéd már, hogy élek, észrevehetnéd, hol állok, körvonalak közt bújkálok., mikor nem vagy velem. A múltunk már lakhatatlan, a jövőnk még érthetetlen, százfokos szerelmi lázban tetten ér a jelen. Kérdezni akartál: ne tedd, lázadni szeretnél: ne most, szememből elmozdul életed. Én porszem, te meg kaviár, várunk, egy bezárt kapunál, két türelmetlen szerkezet. A HÉT 17
