A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-29 / 31. szám
Elhalványult emlékű költő FIGYELŐ Nyolcvan éve halt meg Pósa Lajos Ma már kevesen tudják, hogy Pósa Lajos, az elfelejtett költő a Rimaszombat melletti Radnóton született. A szegény sorsú Pósa a radnóti református pap támogatásával került a rimaszombati gimnáziumba, ahol haláláig tartó barátságot kötött Mikszáth Kálmánnal. Mikszáth hasonló körülmények között érkezett Szklabonyáról a rimaszombati alma materba. Akkor még Mixát-nak hívták, és rövidnadrágot viselt. Mindketten sokat koplaltak, mígnem Mikszáth egy jómódú mészároshoz, Pósa meg egy kenyérsütő asszonyhoz kvártélyozott be. Ettől fogva jobbra fordult a sorsuk, Mikszáth szalonnát, kolbászt, Pósa jóízű kenyeret hozott. A jófejű Pósa fiút megszerették a gimnázium szigorú és rettegett tanárai. Neki is szívéhez nőtt az iskola, a pajtásai és a híres tudós professzorok. Fábry Jánossal, kedves professzorával még országos hírű költő korában is levelezett. A pataki kollégiumban tanult tovább, majd tanári oklevelet szerzett a pesti egyetemen. Pósát papnak szánták, de nem lett pap. Egy esztendő kiteltével a tanári pályáról is letért, hogy újságíróként próbáljon szerencsét. De csak a koplalást tapasztalta meg. Szorult helyzetében levelet írt Mikszáthnak Szegedre. Mikszáth akkor már kivételes újságíró volt a Tisza-parti metropolisban. Pósának szerencséje volt. Mikszáth Pestre készült, és Pósa elfoglalhatta helyét a Szegedi Naplónál. Kezdetben vezércikkeket kellett írnia, s a rossz nyelvek szerint ő írta az ország legsilányabb vezércikkeit. Abba is hagyta rövidesen. Ebben az időben már munkatársa volt az Üstökösnek, a Bolond Miska című élclapnak, a Nemzeti Hírlapnak s más újságoknak. Egy ideig titkára volt a szegedi színháznak is. Szegeden barátkozott össze Tömörkény Istvánnal, Gárdonyival, Dankó Pistával és Lányi Gézával. Dankó és Lányi rengeteg Pósa-verset zenésített meg, s nótái bejárták az országot. Még Bartók Béla is megzenésítette néhány költeményét. Pósa pontosan eltalálta azt a hangot, amelyet főképpen a lecsúszott dzsentri és az úri környezet várt tőle, s amelyet szívesen szájára vett az alsóbb népréteg is. Komlós Aladár megjegyzi, hogy míg Szabolcska vagy Endrödi Sándor dalköltő volt, Pósa a nótaköltést kultiválta. A református egyház énekeskönyveiben is találunk Pósa-szövegeket. Ami Pósa költészetét illeti, a korabeli magyar irodalom tagjai eléggé végletesen ítélkeztek róla. A modernek, kevés kivétellel elítélték, a népi-nemzeti irány képviselői többnyire dicsérték. Többen elnéztek költészete fölött. Érdekes, hogy Bródy Sándor mennyire lelkesedett érte: "Nem tudom az idejét, mikor volt ily gyönyörűségem emberalkotta munkában... ha Burns írta volna ezeket, ma az egész világ tapsolna Pósa Lajosnak..." Palágyi Menyhért szélsőségesen elítéli, ugyanakkor Herman Ottó, az ismert természettudós és polihisztor Nobel-díjra akarta javasolni. Pósa első kötete: "Költemények" címmel 1878-ban jelent meg. "Gyermekversek" című kötete pedig 1886- ban lát napvilágot Szegeden. Ez időtől fogva ontja a könyveket, csak gyermekversekből több, mint félszáznyit hozott tető alá. A Petőfi-társaságba 1892-ben választották be. Népszerűsége nőttön nő, különösen az úgynevezett Pósa-asztal megalakulása után, amelynek ő volt a vezéregyénisége, s bizonyos tekintélyre tett szert. Mikor visszaköltözött Pestre, ott is tovább működött az asztaltársaság, amelyhez írók, művészek, politikusok tartoztak. Említsünk meg néhány tagot: Ambrus Zoltán, Rákosi Viktor, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Tömörkény István, Feszty Árpád, Herczeg Ferenc, Szigeti József, Heltai Jenő, Dankó Pista, Kassai Vidor stb. Szinte korlátlan népszerűségre akkor tett szert, amikor megindította Az Én Újságom című gyermeklapot. Min: den számban két-három verset, mesét írt, amelyek később kötetben is megjelentek. Pósa csillaga a millennium táján ragyogott a legfényesebben. 1905-ben díszes kiadásban, öt kötetben adták ki összes költeményeit. Kevéssel halála előtt, 1914 májusának elején ötvenezer gyermek sorakozott föl a pesti Ligetben, hogy köszöntsék 40 esztendős írói jubileumán. Később szobrot is emeltek a tiszteletére. Sokan dicsérték Édesanyám című kötetét, amellyel anyjának állított emléket. Pósa Lajos szerepe máig sem tisztázott teljesen. Annyi bizonyos, hogy gyermekversei közül néhány ma is elbájolja az embert, a didaktikus célzattal írt és patetikus felhanggal csendülő gyermekversei azonban elavultak, erőltetettnek tetszenek. Antológiáinkban egyre több Pósa-vers tűnik föl legújabban. Érdemes is néhányról letörölni a feledés porát. Pósáról többször írt Kosztolányi is. 1920-ban megjelent cikkében igyekszik elfogultság nélkül értékelni a gyermekversek költőjét: "Csakis nálunk történhetett, a félműveltség sivatagán, hogy az irodalom mellé járó széplelkek föltették a kérdést: Ki nagyobb költő, Pósa bácsi-e vagy Shakespeare? A nyegle összehasonlítást vigyorgás követte, a hahota pedig visszhangzott a sajtó csarnokaiban is. Azokat a versikéket, amelyeket az apró emberiségnek írt balog rímeivel, édesen együgyű csattanóival együtt, átvitték irodalmi kávéházakba, szalonokba, és ott természetesen nevetségesek voltak, mint ahogy minden játékszer nevetséges, ha felnőttek szükségleteihez és arányaihoz mérjük... A csúfondáros, fölényeskedő irodalmárok a versikékben éppen azt nem vették észre, ami igaz értéke: játékos voltát, laza összetűzését, könnyed ragasztását, szűk színskáláját, a bíráló ész ellenőrzésétől mentes csapongását és a gyermeklélekek megfelelő, villámgyors eszmetársítását." Pósa Lajos saját korában pezsgést vitt a magyar gyermekirodalomba, s meg is újította. Az' Én Újságom című lap számára olyan munkatársakat nyert meg, mint J,őkai Mór, Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, Tömörkény István stb. Gyermeklapjának munkatársai tehát kiemelkedő írók voltak, akik a gyermekek számára is kiváló műveket hoztak létre. Méltán írta Móra Ferenc a költő halálakor: "Hatvannégy éves volt Pósa Lajos, a gyerekek költője és mindannyiunké, akik az utolsó félszázadban gyerekek voltunk... Ő maga elment most, beleveszett annak a mesevilágnak a ködébe, mely a csillagok fölött van, nyilván a csodasípot, egyszerű hangszerét is fölvitte magával, de dallamaival sokáig tele lesz még a magyar föld..." D. Gy. A HÉT 7
