A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-07-22 / 30. szám

A szovjet sport a "vörös királyok" idején

Amikor 1952 nyarán, a helsinki olimpián a szovjet sportolók holtversenyben az amerikaiakkal az élen végeztek, az ezt követő pártállami kongresszuson, a Sztálin generálisszimusz által vezetett bolsevista vezetés a következő magasztos célt tűzte maga elé: "Az elkövetkező esztendőkben minden sportágban megelőzni az Amerikai Egyesült Államok versenyzőit." A nagy célok elérése érdekében valahogy megfeledkeztek a tartós és növekvő vodkafogyasztásról, amelynek sok szovjet élsportoló lett az áldozata.

A volt szovjet állam területén az olvasótábor nagy megrökönyödéssel fogadta Alekszej Dobrovolnij írásait, amelyben leleplezi azt a vörös tabutémát, miszerint az egykori Szovjetunió sportolói sosem használtak eredményességük érdekében serkentőszereket. Már 1952-ben (ekkor jelentek meg első ízben az olimpián), számos versenyzőjük használta az akkori NDK laboratóriumaiban készített ajzószereket. E tényt megerősítette a későbbiek során a türkmén-tatár származású Neli Kim (apja testnevelő volt) is, aki ma az Egyesült Államokban él.

Amikor 1938-ben a grúz Berija lett a Szovjetunió belügyminisztere, Szibériában alaposan megnövekedtek a büntetőtáborok. Ő Sztálinnal egyetemben, több millió orosz és más nemzetiségű állampolgárt küldött a túlvilágra, mint Hitler Wehrmacht egységei. A "vörös hóhér" — aki annak idején jómaga is focizott a Dinamo Tbiliszi csapatában — kedvet kapott a sport területén is a rendcsináláshoz. Beriját egyszer egy ukrán származású játékvezető kiállította egy bajnoki mérkőzésen, s a nagy Sztálin leghűbb csatlósa évtizedekkel később sem feledkezett meg a focibíróról, és 1938-ban Szibériába küldte egy kis "felüdülésre". A belügyminiszternek valahogy nem fért a fejébe, hogy a Szpartak Moszkva (ma is a legnépszerűbb oroszhonban), mindig a Dinamo Moszkva előtt végez a szovjet bajnokságban. Különben a Dinamo volt az NKVD (majd később KGB) csapata. A Szpartak csapatában játszott többek közt a három Sztarosztyin-fivér is. Amikor Berija kérdőre vonta a Dinamo edzőjét, mi az oka a Dinamo sorozatos kudarcainak, a következő feletetet kapta: "A csapatban nincs olyan védő, aki tartani tudná a jó fizikumú Nyikolaj Sztarosztyint. Berija azonnal intézkedett, és azonnal háromévi "szabadságra" küldte a Szpartak gólzsákját. Erre a sorsra jutott a grúz "Vasember" Gogoberidze, majd

később a nagy tehetségű Sztrelcov is, akire ráfogták, hogy egy edzőtáborban megerőszakolta egy KGB-s tisztnek a lányát. Nyolc évet húzott le favágóként, majd visszatért, és ismét válogatott játékos lett. (1967-ben egy KEK meccsen mesterhármast ért el a hírhedt Trnava ellen.) A szovjet labdarúgók az 1952-es olimpián — megismételt mérkőzésen — 3:1 arányú vereséget szenvedtek a jugoszlávoktól. Sztálin (1924-től 1953-ig uralkodott), akinek kimondottan rossz volt a kapcsolata a sporttal, ugyanúgy a jugoszláv elnök Titóval (de sokat is olvastuk annak idején Titóról — az imperializmus "láncos kutyája"), rossz néven vette a vereséget. De Berija ilyenkor mindig kéznél volt, és a "Zbornaja" mesterét,

Tyereskova népszerűségének csúcsán, 1963-ban elvégzi a kezdőrúgást a Magyarország—NDK EK mérkőzésen

Arkagyijevet is két év erejéig "üdülni" küldte.

Nyikita Hruscsov (uralkodásának ideje 1954 és 1964 közé esik) sem kedvelte a sportot. Ő inkább a kukoricatermesztésben akarta megelőzni az imperialistákat — azt is a Holdon. Nem tetszett neki, hogy Igor Netto spanyol névre "hallgat". (Netto több mint 10 évig volt a szovjet válogatott csapatkapitánya.) De a szimpatikus Netto túlélte Hruscsov uralkodásának idejét, s így a névváltoztatás is elmaradt. Viszont Konsztantin Beszkovot, az egyik legjobb szovjet labdarúgóedzőt, 10 évre izolálta, és egy tatár kolhozba küldte műtrágyaszakértőnek.

Leonyid Brezsnyev (1964 és 1982 között uralkodott), nagyon szerette a

kitüntetéseket és legalább annyira a hokimeccseket. A következő nem mindennapi eset még 1967-ben történt egy CSSZKA—Dinamo mérkőzésen. A KGB csapata már 3:1 arányú vesztésre állt, amikor Firszov (CSSZKA) beütötte a negyedik gólt is. Ezt már a "Nagy Leonyid" sem tűrhette tovább, lerohant a dísztribünről egészen a palánk szélére, és rábírta a bírót, hogy érvénytelenítse a gólt. A megszeppent bíró helyt adott Brezsnyev parancsának. Az elégedett pártvezér széles mosollyal foglalhatta el a helyét seggnyalói között, akik tapsolva éljenezték. A CSSZKA játékosai előbb le akartak vonulni a jégről, de a mindig éleseszű és emberséges Taraszov (ő bizonyára tudta, hogy mi következik, ha ezt megteszik) visszavezényelte fiait a jégre; akik végül is 8:4-re megnyerték a találkozót. A következő anekdota is a bozontos szemöldökű Brezsnyewel kapcsolatos. Amikor államfőként 1980- ban Moszkvában megnyitotta az olimpiai játékokat, bevezetőjét valahogy így kezdte:

..., Ó, Ó, Ó, Ó, Ó...

A mellette helyet foglaló Koszigin illedelmesen figyelmeztette: "Leonyid lljics, egy sorral lejjebb tessék olvasni, mert amit eddig beleolvastál, azok az olimpiai körök voltak..."

A brezsnyevi éra áldozatai közé tartozott az ukrán Valerij Voronyin is. Előbb a felesége disszidált (a "Balsój" Színház szubrettje volt), és ez Voronyint nagyon megviselte. Sűrűn nyúlt a vodkásüveg után, majd karambolozott. Emberi roncs lett belőle. 1969-ben egy útszéli árokban találták meg holtan, bezúzott koponyával. Nem kimondottan sporttéma, de szorosan összefügg a brezsnyevi éra idejével Valentyina Tyereskova esete is. Őt is (hasonlóan Kati Witthez) büszkén, szinte "prédájaként" mutogatta a moszkvai vezetés a Vörös tér dísztribünjétől kezdve egészen a sportpályáig. Ő végezte el 1963 októberében Berlinben a Magyarország—NDK (2:1) EK mérkőzésen (akkor még Nemzetek Kupája) a kezdőrúgást. Ma ő is gyakran vodkázik, és az egykor kellemes és csinos Valentyinából egy lelkibeteg ember lett. Gondolatai — egykori sikereinek színhelyén — valahol az űrben kószálnak.

Babiák László