A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-21 / 4. szám
OTTJÁRTUNK elaludtam, természetesen gyógyszer segítségével. Végül 36 éves koromban mondhattam el, hogy aludni tudok, amit a ”Tyserein" nevű magyar gyógyszernek köszönhetek. A kórházban sok sérelem ért. Egyszer az édesanyámnak szerettem volna írni levelet, tollat kértem az egyik ápolótól, megtagadta a toll kölcsönzését, azzal indo-Előrebocsátom: elfogult vagyok Zappával szemben, csodáltam és most is csodálom. S ha kinevetnek is érte: az én szememben — a maga 182 cm magasságával és 62 kilójával — ő napjaink superman-je, nem pedig a kondicionálótermekben és anabolikumok által mesterségesen "tenyésztett", mészárlásokra "bekódolt" Rambók és "társaik". Pedig Zappa is tudott kegyetlen lenni a maga módján: főleg zenéjével és szövegeivel. Folyamatosan sokkolta az amerikai társadalmat. Olyannyira, hogy néha még a hivatalos politika képviselői is a legszívesebben betiltották volna. Ilyenkor szinte irigykedve tekintettek a keleti blokk országaira: milyen könnyen el lehetne őt ott hallgattatni... Csakhogy a demokráciák demokráciájában tilos az ilyesmi. Néha persze ők is "visszakellemetlenkedtek", egyszer még a Capitoliumba is beidézték Zappát, hogy a lelkére beszéljenek, mert a következő szöveget merészelte írni lemezborítójára: "A kormányok szerte a világon kétségbeesett erőfeszítéseket teszneka szavazatok elnyeréséért... A környezetvédelmi törvényeket nem azért fogadják el, hogy védjék levegőnket és vizeinket, hanem hogy ezáltal is szavazatokat nyerjenek. Az ocsmányság elleni időszakos kampányok sem azért szerveződnek, hogy megmentsék társadalmunkat az erkölcsi rothadástól, hanem hogy a szentség érzetét adják az igényes hivatalnokoknak. Ha néhány kulcsmondat belekerül valamelyik beszédbe, csapatostul vonzza a szavazókat..." Természetesen hamis képet vázolnánk fel róla, ha a fentiek alapján valamiféle világmegváltó, elszánt polgárjogi harcosként jellemeznénk. Zenei zseni volt, aki a társadalmi jelenségeket a fonákjukról közelítette meg, s mindezt zenéjébe és szövegeibe is beépítette. Imádta az életet, és undorodott a képmutatástól. Undorát, melyet olykor maró gúnyba átcsapó humorral oldott fel, kamatoztatni tudta. Tisztában volt azzal, hogy a világ rendje, az elfogadott társadalmi normák és rendszerek vagy jelenségek ellen csakis a művészet harcolhat eredményesen. Aki ugyanis már elér egy bizonyos színvonalat, annak minden megbocsáttatik. Ismerte a sznobokat és a kispolgárokat. Egy "menőnek" számító művészember bizarabbnál bizarabb dolgokat művelhet — még a magánéletében is — ettől csak érdekesebbé válik. (Gondoljunk csak Salvadoré Dali extremitásaira.) Gyűlölte a bizniszt, az üres látványosságot. Noha maga is a piacból élt, azt is tudta, milyen kolta, hogy a falat összefirkálnám a tollával. Harmadik alkalommal 1981-ben kerültem kórházba. Távozásom után a beteglapomra ezt írták: A teljes (átmeneti) álmatlanság után, átmeneti álmatlanság. Végül teljesen leszázalékoltak, azóta rokkantnyugdíjas vagyok. A naplóból természetesen csak egy-egy fonák helyzeteket idézhet elő. Lemezeinek eladásából főleg azok profitáltak, akik ellen ezek a lemezek szóltak. Zsarnoki természetével, életmódjával, kijelentéseivel eleve gondoskodott a botrányokról. Zenéje, bizarr ötletekkel telitűzdelt fellépései (happening-jei) állandó provokációnak számítottak: "Egyesek undorítónak találják a zenénket, van, aki hányingert kap tőle, de az amerikaiak kellemetlen emberek, és ezt a zenét nekik írtam" — nyilatkozta a ’60-as években. A közönség szinte követeli, hogy koncertjein mindig valami különlegeset, meghökkentőt nyújtson. S ő eleget tesz az elvárásoknak. Egyik koncertjén pl. gyors egymásutánban leguggoltatja és újra felállítja a nézőket, akik szó nélkül engedelmeskednek neki. Majd megkérdezi tőlük, eleget tettek volna-e egyéb óhajának is. Rájuk ripakodik, hogy milyen nevetségesek. "Az amerikai kormány ugyanezt teszi veletek" — jelenti ki végül. A ’68-as diáklázadások idején még híveit is meghökkenti kijelentéseivel. A háborút ellenzi, de a tüntetések ellen is kikel. Tanácsokat osztogat a fiataloknak: tanuljanak, képezzék magukat, és mindenki a maga területén próbáljon meg javítani. De nézzük a zenész Frank Zappát! Az 1940. december 21-én Baltimore-ban született fiút eleinte a rhytm-and-blues felvételek érdekelték, meg a kortárs komolyzene. Példaképe Edgar Varese volt. A reklámszakmában kezdett el dolgozni. Több zenekari kísérletezés és néhány filmzene komponálása után egy stúdiófelszerelést vett, hogy kísérletező hajlamait kiélhesse. 1965-ben alakult együttesével, a Mothers of Invention-nal már eredeti zenét művel; és kezdenek rájuk felfigyelni. Ekkortájt az volt az elképzelése, hogy olyan zenét próbál csinálni, amely az avantgárd és a populáris zene közötti űrt töltené ki. Főleg gitáron játszott, de több hangszerhez is értett. Lemezalbumainak készítésekor a reklámügynökségen szerzett tapasztalatait igyekezett fölhasználni. Már első nagylemezén érezhető volt az irónia és a különleges hangeffektusok dominanciája. Későbbi lemezein az irónia maró gúnnyá fokozódik. Zappa nemcsak a kispolgárokat bírálja, nem kíméli a beat-nemzedéket, a hippiket, sőt a '60-as évek végén divatossá váló keleti filozófia felszínes ismeretéből fakadó életmód híveit sem. A Beatles-fiúk is bírósághoz fordulnak egy nagylemezük gyalázatos parodizálása miatt... Zappa lemezei egyre érdekesebbek. A ’70-es években avantgárd muzsikussá fejlődik. Zerészletet ragadtam ki, amely ma már egészséges, gyógyult ember gondolatait, visszaemlékezéseit őrzi. A kálvária, amelyet az ötvenes éveihez közelgő, egykoron "szőke villámnak" becézett sportoló átélt, mementó lehet mindannyiunk számára. Motesiky Árpád néjében állandó feszültséget váltanak ki a nem várt fordulatok, szalagcsúsztatások stb. Komolyzenészként — Sztravinszkij és Stockhausen voltak a kedvenc zeneszerzői — szimfonikus zenekarokkal lép fel. Sokoldalú művész. Szinte minden lemeze egy-egy zenei kompozíció. Felfokozottan él. Állandóan dolgozik, gyakorol, kísérletezik. Ezt zenészeitől is megkívánja. Egyszerűen lehetetlen lépést tartani vele. S mivel a mércét egyre magasabbra emeli, mind több zeneművészeti főiskolát végzett zenésszel dolgozik együtt. Még zenészei magánéletébe is beleszól. Ellenzi a kábítószert és az alkoholt... Ennek ellenére egyre több botrányba és jogi perbe keveredik. Ám mint zenész már a legnagyobbak közé tartozik. Munkamániásnak tartják. Nem csak zenét és szövegeket komponál, filmet csinál, szociálpolitikai cikkeket ír, producerkedik, még arra is jut ideje, hogy könyvet írjon... ’84-ben visszavonul, de ’88-ban újból közönség elé lép. A ’80-as években egyébként már az elektronikus kortárs zenével foglalkozik. Megtudja: gyógyíthatatlan beteg. Prosztataoperációját filmre veteti, és mindenkit figyelmeztet, hogy idejében menjen el rákszűrésre. Humorérzéke, kritikai hajlama, gunyorossága még betegségében sem hagyja cserben. Zappa azonban naiv is tudott lenni. A mi bársonyos forradalmunkban annyira hitt, hogy példának állította a világ elé. Havel elnök meghívására ’90-ben Csehszlovákiába látogat. S ez a mindenből gúnyt űző ember Prágában teljesen elérzékenyül... Szinte halálával egy időben jelent meg a Champagne Avantgarde Könyvkiadó gondozásában a Frank Zappa jeho vlastnými slovami (FrankZappa a saját szavaival) című kiadvány. Ezt a Zappa-nyilatkozatokból összeállított és rengeteg érdekes fotót tartalmazó könyvet azoknak ajánlom, akik hadat üzentek az előítéleteknek... Melaj Erzsébet A HÉT 3 Nemcsak botrányhős volt Frank Zappa halálára A múlt év decemberében, néhány héttel 53. születésnapja előtt elhunyt Frank Zappa, a főleg botrányairól és éles társadalombírálatáról ismert zseniális amerikai zenész. Halálhírét csak temetése után hozták nyilvánosságra.
