A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-24 / 26. szám
SORSOK kell tennem, hogy lakó és lakó között különbség van, már ami a szellemi fogyatékosságukat illeti. Az épületben bolyongva benyitunk az egyik helyiségbe, ahol a lakók — eső lévén — közösen múlatják az időt. Van, aki tévét néz, van, aki kézimunkázik, néhányan az előző napon gyűjtött gyógynövényeket szárítják, szortírozzák. Megjelenésünket élénk figyelem kíséri. Minden szem reánk tapad. — Ezzel a csoporttal aránylag könnyű foglalkozni. Ezek az emberek szívesen dolgoznak a konyhában, a kertben. Sajnos, amikor rossz az idő, ebbe a kis helyiségbe kénytelenek összeszorulni, mert nincs nagyobb. — Egyébként sok "baj" van a lakókkal? Hiszen vannak itt > olyanok is, akik nemcsak szellemileg, ha- nem testileg is fogyatékosak. Bajnok Istvánné mosolyogva válaszol: — Annyi "baj" van velük, mint általában a gyerekekkel, hiszen ők majdnem olyanok. Nagyon ragaszkodóak, aranyosak tudnak lenni. Ha az ember szeretetet ad nekik, értékelik. — Ettől függetlenül, az itt dolgozó személyzetnek bizonyára nem könnyű a dolga... — Tudja, évekig dolgoztam az egészségügyben, különböző helyeken — magyarázza az igazgató —, s ott megadatik az az öröm, hogy a beteg meggyógyul, hogy a fáradozás egy idő után meghozza gyümölcsét. Itt a ránk bízott lakók sohasem "gyógyulnak meg". Ők ilyenek. Azzal is meg lehetünk elégedve, ha az állapotuk nem romlik, vagy ha mosolyt látunk az arcukon, ha napjaikat megtöltjük élettel, vidámsággal. Ismételten alá kell húznom, hogy ők a legkisebb szeretetet is azonnal viszonozzák. — Mennyire "más" világ ez? Itt mégiscsak ŐS' ze vannak zárva az emberek, s a külvilággal korlátozottan érintkeznek. Hogyan határozza meg ez az életüket? — A kívülálló ember számára ez egy teljesen más, idegen világ, furcsa közeg — mondja Bajnok Istvánné. — Először talán ijesztőnek tűnik, hiszen az arcokra is rá van írva, hogy az itt élők nem egészen tökéletesek. Nem tehetnek róla. Itt bent ez a természetes. Viszont ha a kívülállóknak lehetőségük nyílna közelebbről megismerni a lakókat, bizonyára éreznék a ragaszkodásukat, s másképp látnák őket. — Tudja, ez az intézet a lakók többségének nem valamiféle átmeneti szállást jelent, hanem ez az állandó otthonuk — teszi hozzá Pálmay Tibor igazgató. — Kicsit másabb világ ez, mint a kinti, de nem is jobb és nem is rosszabb. Ezt a világot a bent lakók határozzák meg, s nekünk ügyelnünk kell arra, hogy jól érezzék magukat az otthonukban. Szeretettel kell viszonyulnunk hozzájuk. Másképp nem megy. — Itt szinte kötelezően kell, kellene mindenkit szeretni, hiszen ezekkel az emberekkel leginkább a szeretet által lehet igazán kapcsolatot teremteni. De a "kinti" világban sem lehet mindenkit szeretni, s itt is csak emberek élnek, az egyik szeretetreméltó, kedves, jól kezelhető, a másik éppen az ellenkezője... — Könnyebb azt az embert szeretni, aki viszontszeret. Ezek a szellemi fogyatékos nők legjobban a szeretetet igénylik, s ha megkapják, azonnal viszonozzák. Az intézet nyolcvan-egynéhány lakója közül talán csupán egyet látogatnak. Róla valószínűleg sohasem fog lemondani a nagymamája. A fiatal nő boldogan dicsekszik, málnaszörpöt, csokoládét, s hímezni való pamutot hoz neki a nagymamája, akit szívből szeret. A többi lakóval nemigen törődnek, mert hát egy szellemi (és sokszor testi) fogyatékos ember még az intézetben is nyűg a rokonoknak, hozzátartozóknak. Mielőtt beszélgetni kezdenénk, Pálmay Tibor, a szellemi fogyatékos nők őrsújfalusi szociális intézetének igazgatója és Bajnok Istvánné főnővérhelyettes körülvezetnek az intézetben. Őszintén szólva meglep a közös helyiség, a társalgó és a második emelet szobáinak berendezése. Modern, ízléses, kellemes. — így is hatni szeretnénk lakóinkra. Fejleszteni akarjuk szépérzéküket — magyarázza Pálmay Tibor. — Lehetséges ez egyáltalán? — Hogyne! Ha elhanyagolt szobában élnek, ők is úgy viszonyulnak környezetükhöz. A múltban, amikor még nem voltak ilyen szépek ezek az emeleti szobák, képesek voltak akár cipőstől is befeküdni az ágyba. Most nagyon tudnak vigyázni a szobák tisztaságára. Természetesen hozzá Kollázs: Král S. Klára 12 A HÉT
