A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-17 / 25. szám
SZABADIDŐ Az asszony, akit Jackienek hívtak — Sok mindenen mentem keresztül, és sokat szenvedtem. De sok boldog pillanat is volt az életemben. Végül is arra a következtetésre jutottam, hogy nem szabad túl sokat várni az élettől. Az életnek legalább annyit kell adnunk, amennyit kapunk tőle. Életünk minden egyes pillanata más és más. A jó, a rossz, a vidámság, a tragédia, a szerelem és a boldogság, mind egyetlen, szavakkal le nem írható egészet alkot, amit úgy hívnak: ELET. Nem választhatjuk el a jót a rossztól... És erre talán nincs is szükség — mondta egy alkalommal Jacqueline Bouvier Kennedy Onassis, a kétszeres özvegy, aki néhány hete az arlingtoni nemzeti temetőben nyugszik első férje mellett. Fiatalon idealizálták, istenítették, piedesztálra emelték amikor a nemzet özvegye lett, s mikor egy érdekházasságért eldobta az özvegyi fátylat, mélyen megvetették... Viszont második férje halálát követően a független dolgozó nő szerepében ismét rokonszenvet tudott ébreszteni maga iránt. Nem volt szép, nem volt szexis, nem volt rendkívül okos, s bár vagyona jelentős volt, akadtak nála gazdagabbak is, s mégis, már életében legenda volt. Jacquile Lee Bouvier 1929. július 28-án született a Long lsland-i Southamptonban. Állítólag a kislány a pénzimádatát édesanyjától örökölte. Kedvenc sportja a lovaglás volt. Rebellis lány volt, minden ellen lázadt. Az ismerősei különcnek tartották. Amerika egyik patináns egyetemére, a Vassarra járt, s egy évet a Sorbonne-on töltött. Fotóriporterként kezdte a pályafutását. Barátai mutatták be a nagyreményű politikusnak John F. Kennedynek. Ekkor huszonkét éves volt. 1953-ban, huszonnégy évesen megy feleségül az akkor harminchét éves szenátorhoz. Az elnökválasztási kampány idején ő is a Kennedy-összképbe tartozott. Jól fényképezhető figurája kincs volt a sajtó számára. John F. Kennedy negyvennégy évesen lett az Egyesült Államok harmincötödik elnöke. A Fehér Ház asszonyának szerepkörében Jackie nyugtalanítóan költekezővé vált. Ismerősei szerint sznob volt, rajongott a drága holmikért, egyszerre akár tíz pár cipőt is vásárolt. Mindenesetre ő hozta a divatba a kislányos összképet. A "Jackie-jelenség" Chanel-jellegű kosztüm, élénk színű kabát, kis dobozkalap, alacsony sarkú cipő, ujj nélküli ruha. Karcsú, kecses jelenség. Még fényképész korából tudta, hogy a fényképeken 26 A HÉT a határozott vonalak érvényesülnek, s ehhez tartotta magát. Imidzsét éberen őrizte. Amikor Amerika első asszonya volt, annyi címlapfotó jelent meg róla, mint Elizabeth Taylorról, vagy napjainkban Lady Di-rői. A Fehér Házat teljesen átrendeztette, majd a CBS-televízió egyórás műsorában végigkalauzolta a nézőket az újjászületett Fehér Házban. A programot 46 millió amerikai nézte végig és az adást angol, francia és spanyol nyelven 106 országban mutatták be. Érdekes az általa kidolgozott házirend a személyzet számára. E szerint a napi feladat: "180 szobát, 20 fürdőszobát kell rendben tartani, 147 ablakot kell tisztítani, 29 kandallónak begyújtásra készen kell állnia, 417 ajtókilincsnek kell ragyognia, a parketta az egész második emeleten állandóan fénylő legyen, a szőnyegeket naponta háromszor — reggel, délben, este — porszívózzák. A földszint 37 szobájában naponta kétszer töröljenek port." Ez természetesen csak egy kis szakasza a házirendnek. Jackie fürdőszobájában naponta háromszor cserélték a törülközőt, ágyat naponta húztak, s ha a First Lady délután lefeküdt, akkor naponta kétszer cserélték az ágyneműt. Jackie Kennedyt a világ 1963. november 22-én véste emlékezetébe, amikor Dallasban eldördültek a végzetes lövések. Jackie döbbenten látta, hogy férje koponyájának jelentős része hiányzik. Az asszony karjaiban tartotta a férjét, rózsaszín kosztümje teljesen vérrel áztatott lett. Jackie három napig nem mozdult a koporsó mellől. Nem tört össze, nem kapott sírógörcsöt, sőt javaslatokat adott és segített a temetéssel kapcsolatos ügyek intézésében. A temetésen két gyermeke, a hatéves Caroline és a hároméves John-John kezét fogva, emelt fővel ment a koporsó után. A temetés után kilencven külföldi állam vezetőjét fogadta, aztán éjjel, amikor a város már nyugovóra tért, kiment az arlingtoni temetőbe. Néhány nappal később elbúcsúzott a Fehér Háztól, ahol három éven keresztül ő volt a nemzet első asszonya. "Tökéletes szövetség: apám a nagy nevet, Jackie a pénzt imádja" — jegyezte meg Jacqueline Kennedy és Aristotle Onassis 1968-ban kötött házassága után Onassis fia, Alexander. Micsoda ellentét! Kennedy elnök és a tankhajó-milliárdos; a dinamikus fiatal politikus és a cinikus, gátlástalan nagytőkés. Kennedy háborús bűnös volt, Onassis a háborúkon nyerészkedett. A hatvankét éves, előnytelen külsejű görög multimilliomos a harminckilenc éves asszonynak egyet tudott nyújtani: anyagi függetlenséget. Nem azt fájlalták Amerika-szerte, hogy az özvegy férjhez megy, hanem azt, hogy egy olyan férfihez kötötte életét, akit a pénz harácsolásán és a hatalmon kívül csak az "édes élet" érdekelt. 1975-ben a hajómágnás meghalt, Jackie ismét visszatért Amerikába. New Yorkban, a Metropolitan Múzeummal szemben egy tizenöt szobás lakosztályt tartott fenn. Egészen addig, amíg abban betegsége meg nem akadályozta, a Doubleday Könyvkiadónál volt lektor. A kollégái szerénynek tartották. Maga főzte a kávéját, a cég éttermében ebédelt, s a telefonjait is egyedül intézte. A barátai: az író Truman Capote és a festő Andy Warhol annak idején önző, hideg, pénzéhes asszonynak tartották. Közeli ismerősei csak annyit mondtak: érdekes, ellentmondásos asszony. Arra a kérdésre, hogy milyen is volt valójában, a választ már sosem kapjuk meg. Összeállította: Kamoncza Márta Fotó: archív
