A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-03 / 23. szám
MINERVA> A tudomány ö/vényei Magyar nyelvű természettudományos és műszaki ismeretterjesztés (Cseh)Szlovákiában 1. Az ismeretterjesztő a tudomány és a sci-fi műfajának határmezsgyéjén tevékenykedő lény; sajátos helyzetéből adódóan kénytelen olykor gazos területen átverekedni magát, máskor aláaknázott terepen kell araszolnia előre. Ha komolyan veszi önmagát és olvasóját, az általa művelt szakág ismerőjének kell lennie — ezzel közvetve a kutatáshoz is kapcsolódik —, míg amennyiben olvasottságra is áhítozik, szükségszerűen irodalmi eszközöket is be kell vetnie, hiszen ha nem elég színesen, érdekesen villantja fel a tudomány vagy a technika egy-egy epizódját, aligha veszi bárki is a fáradságot művének végigolvasására. Feladata a lehető leghálátlanabb: egyik oldalról (a tudomány berkeiből) naponta szemére vetik (hogy csaknem minden esetben) nem saját munkájának eredményeit mutatja be, míg a másikról (az irodalmi széplelkek) azt hánytorgatják fel neki, hogy nem elég színes a stílusa. Bár a tankönyvíróval van a legközelebbi rokonságban — mindketten átalakítják, közérthetővé teszik mások felfedezéseit és találmányait —, viszont ez előbbit tízezrek (kötelezően) olvassák, így a tankönyvíró vélt fölénye tudatában magas lóról tekinthet le "mezei" rokonára. A kisebbségi ismeretterjesztőt ezen túlmenően még az ág is húzza: kis kivételtől eltekintve még a szaktudását sem az anyanyelvén szerezte, így tantaloszi kínok árán kénytelen beletanulni maga választotta vesszőparipájába. Mert nemzetiségiként még csak álmodni sem lehet az ismeretterjesztés főfoglalkozásként való űzéséről. Éhhez járul még a könyvkiadás siralmas helyzete, amelynek közvetlen folyománya, hogy ilyen dolgozatok szinte kizárólag a folyóiratok és újságok hasábjaira szorulnak, terjedelmüket és formai kivitelüket jelentősen leszűkítve. A nemzeti kisebbség önfenntartó ösztönéből kifolyólag döntően irodalomcentrikus. A szépirodalom az a műfaj, amely leginkább a nyelvművelést és -megtartást szolgálja, így szinte alig marad energia más alkotások kiadására. A pénzszűkéről már nem is beszélve. Az egykori Csehszlovákia területén is a felsoroltak szerint kezdte — meglehetősen elkésve — bontogatni szárnyait az ismeretterjesztő irodalom. A szemléletmódra jellemző, hogy még Szőke József hézagpótló, sziszifuszi munkával készült műve, A csehszlovákiai magyar irodalom bibliográfiája első két kötetében — amelyek az 1945— 1960 és az 1961—1970 közötti időszakot ölelik fel (Madách Könyvkiadó Pozsony, 1982, 1984) — említés sem történik tudományos és műszaki ismeretterjesztő művekről (holott 1954 és 1963 között ifjúsági ismeretterjesztő lap is megjelent magyar nyelven), míg az 1986-ban megjelent harmadik kötetben — amely az 1971—1980-as időszakot öleli fel — is csupán egy cikk (Lacza Tihamér: Bolyai) és egy könyvfordítás (Tölgyessi: Az atomkorszak detektívjei) erejéig szerepel ez a műfaj. Holott a hetvenes évek közepétől már egy-két tucat szerző kezd publikálni. Munkájuk eredményességéről tanúskodik, hogy a későbbiekben a bibliográfiaszerző figyelme is feléjük fordul, amit az 1992-ben megjelent IV/1 és IV/2 kötet is bizonyít; ebben már huszonegy hazai magyar képviseli a műfajt. A csehszlovákiai szellemi élet képviselőinek legteljesebb áttekintését ugyancsak Szőke József adja a Viczián Jánossal közösen szerkesztett Ki kicsoda Kassától Prágáig című kiadványban (Babits Kiadó, Szekszárd, 1993). Az 1223 nevet tartalmazó lista szereplői közül 36-an foglalkoznak tudományos és műszaki ismeretterjesztéssel. E kulcsfontosságú munka egyetlen sajnálatos hiányossága, hogy a beérkezett kérdőívek alapján készült, aminek következményeként számosán nem szerepelnek benne azok közül, akik olykor kulcsfontosságú szereplői voltak közéletünknek. Ál- vagy valódi szerénységből, olykor politikai fenntartásoktól vezérelve csak a vizsgálatunk tárgyát képező csoportból kilencet hiába keresünk a Ki kicsodában. Közülük néhányan a hazai ismeretterjesztés megalapítói és fáklyavivői voltak hosszú éveken keresztül. Szőke József fent említett két művének összehasonlításával az általunk vizsgált ismeretterjesztők listája harmincnyolc fősre bővül. Hasonlóan kulcsfontosságú B. Nádor Orsolya: A csehszlovákiai magyar nyelvű könyvkiadás bibliográfiája című műve, amely a könyveken kívül a hozzájuk kapcsolódó cikkek (ismertetések, recenziók, kritikák stb.) jegyzékét is megadja. Az általa felsoroltak közül tizenheten foglalkoznak vizsgálatunk tárgyát képező ismeretterjesztéssel. A bibliográfiák, folyóiratok és hazai időszakos kiadványok öszehasonlítása után a vélhetőleg teljes lista negyvenöt szlovákiai magyar természettudományos és műszaki ismeretterjesztőt tartalmaz. Az ismeretterjesztés jellege Az olvasók igényeinek és érdeklődésének megfelelően, a (cseh)szlovákiai magyar lakosság szociális összetótelémm 72 vei összhangban az ismeretterjesztő cikkek számát és az ismeretterjesztőket tekintve is a legnagyobb csoportot az orvosi, egészségügyi, mezőgazdasági és természetvédelmi jellegű írások alkotják. Ezt tanúsítja a szerzők szakmák szerinti megoszlása is az 1. táblázat szerint. 1. táblázat Ismeretterjesztők szakma szerinti megoszlása Orvos 9 Mezőgazdász és természetvédő 8 Tanár 5 Mérnök 5 Vegyész 3 Fizikus 2 Matematikus 2 Gyógyszerész 2 Régész 2 Egyéb 4 Ismeretlen_____________________3 Összesen 45 A tanárok matematika—fizika és biológia—kémia szakosokra oszthatók, ennek megfelelően ismeretterjesztő tevékenységük átfedi a többi csoporthoz tartozókét. Ismeretterjesztés folyóiratainkban A (cseh)szlovákiai magyar szellemi életben a legfontosabb helyet az Új Szó napilap, hétvégi melléklete, a Vasárnapi Új Szó (újabban csak Vasárnap), valamint az A Hét című kulturális és társadalmi hetilap foglalja el. Rajtuk kívül elsősorban mezőgazdasági témájú cikkeket közölt az időközben Szabad Újsággá átalakított egykori Szabad Földműves. A hetvenes évek második felében — elsősorban Varga Imre és Tóth László szerkesztői ténykedésének köszönhetően — az Irodalmi Szemle című havilap is hajlandó volt a tudományos ismeretterjesztőkkel szóba állni. Olyannyira, hogy éveken keresztül kisebb-nagyobb rendszerességgel közöltek ilyen jellegű írásokat. Ennek jelentőségét csak akkor lehet igazán értékelni, ha tudjuk, hogy a szokásos napi- és hetilappal ellentétben, amely öt—nyolc gépelt oldalnál többet nem képes megjelentetni, az Irodalmi Szemle ennek a terjedelemnek akár tízszeresét is képes volt publikálni. 20 A HÉT
