A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-06-03 / 23. szám
Már nem kell Budapestre telefonálni Komáromban megnyílt az ÁVÜ Ügyfélszolgálati Iroda mentesen elérhető. Továbbá hozzáférhetők MINERVA Sajnos a nyolcvanas évek elején a fenti két szerkesztő távozásával a laptól (és az országból) ez a közlési csatorna megszűnt. Néhány további hazai lap {Nő, Új Ifjúság) is közölt kisebb-nagyobb rendszerességgel elsősorban egészségügyi témájú cikkeket. A 2. számú táblázat a publikáló szerzők számát mutatja hazai magyar lapjainkban. 2. táblázat Kiadvány Szerzők száma Új Szó + VÚSZ 23 A Hét 19 Szabad Földműves 8 Irodalmi Szemle 4 Egyéb 9 Megj. VÚSZ = Vasárnapi Új Szó Sajátos helyet foglalt el a hazai magyar ismeretterjesztésben a Természet és Társadalom című havilap, amely a Príroda a spoločnosť című szlovák nyelvű kétheti lap magyar nyelvű mutációjaként ("zanzásításaként") jelent meg 1961 és 1990 között. A mutáció kifejezés annyiban helytálló, mivel szinte kizárólag a szlovák "anyalap" írásaiból válogattak, ha pedig nagynéha szóba elegyedtek hazai magyar szerzővel, neki le kellett adnia cikkének szlovák fordítását is. Ilyenkor azzal áltatták a dupla munkát végző cikkírót, hogy írása szlovákul is megjelenik — tehát dupla a dicsőség és a honorárium —, erre viszont talán egy esetben sem került sor. Ezzel szemben általában egy szlovák szerzővel íratták meg — olykor tetten érhetően a "nyersfordítás alapján" — a megfelelő eszmei szempontokat kielégítő művet a testvórlapba. E sorok szerzőjének is volt alkalma ezt a gyakorlatot a saját bőrén megtapasztalnia, amikor Eötvös Loránd születésnapi köszöntőjét írta. A magyar változatban a cikk megjelent, míg a szlovák lapban szereplő cikkben (amelyet természetesen más szerző jegyzett) a nagy magyar fizikus három felfedezése közül (Eötvös-törvény, -inga, -hatás) csak az előző kettő szerepelt, viszont nem felejtették el a tapasztalatlan olvasóval közölni, hogy az Eötvös Lorándról elnevezett egyetemen tanított a szlovák Štefan Jedlik (sic!) is. Ha netán valaki nem tudná, Czuczor Gergely rendtársáról és unokatestvéréről, Jedlik Ányos Istvánról van szó. Áz 1989-es rendszerváltást követően a lapgazda (Szocialista Akadémia) megszűntével történt néhány tétova kísérlet a Természet és Társadalom önálló ismeretterjesztő lappá való átalakítására, ez azonban az akkori közhangulatban csak jámbor óhaj maradt, így a lap féléves agónia után 1990 közepén megszűnt. Ozogány Ernő (Folytatjuk) Szkukálek Lajos illusztrációja Május 4-cn a kora délutáni órákban Komáromban Pongrácz Tibor címzetes államtitkár, a magyar Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának elnöke ünnepélyesen megnyitotta az ÁVÜ Szlovákiai Ügyfélszolgálati Irodáját, amely a jó másfél hónappal korábban megnyitott erdélyi (Csíkszereda) iroda után a másodikként fogadja ügyfeleit Magyarország határain túl. Az államtitkár megnyitóbeszédében elmondta, hogy a világon szinte egyedülálló és példaértékű magyarországi kárpótlás nem kevesebb, mint 1 millió 850 ezer embert érint, akik döntő többsége ma tizenhat ország állampolgára. Az említett nagyszámú kárpótoltból több mint 11 ezer egyénnek Szlovákiában van az állandó lakhelye, ez teszi indokolttá egy szlovákiai székhelyű ügyfélszolgálati iroda megnyitását. Csenger Sándor, az ÁVÜ Szlovákiai Ügyfélszolgálati Irodájának vezetője elmondta, hogy az iroda megnyitásában nagy érdemei vannak az Együttélés politikai mozgalomnak, a budapesti Építésügyi Tájékoztató Központnak, valamint a szlovákiai BBS Invest Rt.-nck, amely a komáromi és egy kihelyezett szepsi iroda üzemeltetését fogja végezni Szlovákiában. Legfontosabb feladatuknak a Szlovákiában élő kárpótlásra jogosult személyek korrekt tájékoztatását és a magyarországi privatizációban érdekeltek naprakész információkkal történő ellátását tartják. Ebben segít majd a Magyar Televízió reklámjaiból is ismert számítógépes nyilvántartás, az ÁVÜ Marketing Adatbázisa, amely a szlovákiai irodákban minden érdeklődő számára díjaz ÁVÜ különféle, a kárpótlással és a kárpótlási jegyek felhasználásával kapcsolatos füzetei. Ingyenes az a kiadvány is, amelyet a komáromi iroda a szlovákiai kárpótoltak számára készített, figyelembe véve a hatályos szlovák vám- és devizaszabályokat, illetve az adótörvény vonatkozó előírásait. Az említett kiadvány nagyon fontos gyakorlati útmutatókat tartalmaz a kárpótlási jegyek felvételéhez, és tájékoztat a felhasználási lehetőségekről is. Az ünnepélyes irodamegnyitót sajtótájékoztató követte. Pongrácz Tibor az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy az ÁVÜ egyelőre további ügyfélszolgálati irodák megnyitását nem tervezi, ha erre mégis sor kerülne, akkor az valószínűleg a Kárpátalján lenne, ahol Erdélyhez és a Felvidékhez hasonlóan magas a kárpótlásra jogosultak száma. A magyarországi választások eredményeitől függetlenül az államtitkár bízik abban, hogy a leendő kormány is támogatni fogja a kárpótlást és a privatizációt, hiszen Magyarország jelenlegi kedvező pozíciója csakis a szociális piacgazdaság elveinek következetes érvényesítésével tartható meg. A magyarországi kárpótlásban és a privatizációban érdekeltek bővebb tájékoztatást az alábbi címeken kaphatnak: BBS Invest a.s., Letná 22, 945 01 Komárno, tel.: (0819) 40-09. 27-89 BBS Slovakia, Hotel Spol. dom, Školská 5, 045 01 Moldava nad Bodvou, tel.: (0943) 27-08/201-es mellék A BBS Invest Rt. sajtószolgálata MEDIAN KÖNYVKLUB Johannes Pechatschek A kamilla A kamilla istenadta gyógykincs, igazi elixír. Erősíti az egész szervezetet, gyorsítja a gyógyulási folyamatokat. Enyhülést hoz a gyulladásos betegségekben szenvedők számára, csodatevő fű bőrbántalmak esetén. Az orr-, a szájüreg, a torok kéményseprője. Nyugtató, regeneráló, fertőtlenítő hatású, oldja a görcsöket, megszünteti az idegi túlfeszitettséget, a stresszt, a depressziót. Nélkülözhetetlen a csecsemő- és gyermekápolásban is. Ára: 99,- Sk Hans Pechatschek A körömvirág A körömvirág minden ízében gyógyhatású anyagok rejlenek. Eredményesen kezelhetők vele az epe-, a máj és a hasnyálmirigybetegségek. Csökkenti a mérgezések káros hatásait, és gyógyír a bőr betegségeire is. A visszérbetegségek csodaszere, és látásjavító tulajdonságait is megfigyelték. Á kötet szerzője bemutatja a körömvirág ültetésének, begyűjtésének és feldolgozásának, valamint a különféle gyógytermékek elkészítésének módját. Ára: 99,- Sk Maria Treben Egészség Isten patikájából Ára: 109,- Sk Megrendelhetők: AB — ART Komárnická 20 821 03 Bratislava A HÉT 21