A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-05-20 / 21. szám

GONDOLKODÓ ÉVFORDULÓ KINCSÜNK AZ ANYANYELV Használjuk helyesen! SVÉD SÁNDOR (1904-1979) A minap a Ventúr utcán haladva, betértem az ottani hanglemezboltba, és a kira­kott lemezek között válogat­tam. Nagy meglepetésemre és persze örömömre két olyan lemezt is találtam, melyet mint igazi "csemegét" rögtön haza is vittem. Az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált, hogy a már régen (pl. a század első felében) rögzített és meg­maradt zenei anyagokat újból megjelentetik. Persze ezek­nek a reprodukcióknak a mi­nősége gyakran rendkívül rossz, ám dokumentáris érté­kük felbecsülhetetlen. Ilyen két lemezre bukkantam rá én is. A lemezek a bécsi Staats­oper előadásainak részleteit rögzítik 1935—36-ból a kor legendás énekeseivel és kar­mestereivel az élen. Szá­momra a legértékesebb felvé­tel Svéd Sándoré volt, aki több részletet is tolmácsol a két mikrobarázdás lemezen. Svéd Sándor kilencven év­vel ezelőtt, május 28-án szü­letett Budapesten. Amikor le­érettségizett, apja tisztviselői állást szerzett neki s a köz­gazdász pályára szánta. Sán­dor azonban titokban a Zene­­akadémiára iratkozott be, ahol hamarosan felfigyeltek neme­sen zengő baritonjára. Ennek köszönhette, hogy az Opera­ház akkori igazgatója meg­hallgatta s ösztöndíjasként szerződtette a még egyete­mista énekest. Huszonnégyé­­vesen lépett az Operaház közönsége elé Leoncavallo operájában, a Bajazzókban Silvio szerepében. Silvio szerepe után az éne­kes gyors egymásutánban kapta meg hangfajának leg­nagyobb szerepeit, s hogy hangját tovább művelje, elsa­játítsa az igazi bel canto tudományát, éveken át dolgo­zik nagy elődjénél, az olasz Riccardo Stracciarinál. A kezdeti évek után szárny­ra kapta a világhír, s 1935-től már a bécsi Staatsoper tagja, ahol Németh Mária, Anday Piroska, Pataky Kálmán hár­masát a híres "bécsi magyar kvartetté" alakította. Miután meghódította Európát, 1940- ben három évre (melyből majdnem tíz lett) leszerződött New Yorkba, a Metropolitan színpadára. A háború után hazatért s 1956-ig a budapesti Operaház tagja volt, majd szabadúszóként járta tovább a világot. A hetvenes évek elején lépett utoljára színpad­ra. Szívpanaszai miatt vissza kellett vonulnia, s élete a Lugáno — Bécs — Budapest háromszögre redukálódott. Bécsben halt meg 1979 júni­usában, de Farkasréten nyug­szik magyar művésztársai kö­zött, mert magyarságát so­sem tagadta meg. Szavakkal megfogalmazni roppant nehéz azt az eszté­tikai élvezetet, melyet ez a bársonyosan simogató és kü­lönleges szépségű hang kel­tett a hallgatóban. Hangszíne és hangjának karaktere az olasz operák, főleg Verdi világa felé sodorta, de Mozart Don Giovanniját és két Wag­­ner-hőst, a Lohengrin Telra­­mundját és a Tannhäuser Wolfram von Eschenbachját is fenomenálisan tolmácsolta. Mint színpadi jelenség nem tartozott a modern énekes­színészi kategóriába. Inkább statikus jelenség volt, de ezer árnyalatra képes hangjával mindent elmondott az eppen megformált alakról. En szerencsésnek mondha­tom magamat, mert pesti egyetemi éveim alatt sok fellépésének voltam szem- és fültanúja, attól a nevezetes esttől kezdve, mikor a haza­tért művész Rigolettóként elő­ször lépett közönség elé s Gyurkovics Máriával a vas­függöny előtt ismételte meg a híres Vendetta-duettet. Ri­­golettóját és Anyeginjét 1953 júniusában Pozsonyban is megtapsolhattam. Utoljára pedig 1964 januárjában "ta­lálkoztam" vele, amikor az Erkel Színházban Amonasró­­ról, az etiópok királyáról for­mált félelmetes portrét. Művészetét és hangját a Hungaroton jóvoltából nagyon sok hangfelvétel őrzi. A sort örvendetesen egészíti ki a bevezetőben említett két le­mez, mely az ifjú énekes művészetét dokumentálja. VARGA JÓZSEF "Elment messzire, a tenger mögé" — olvastam egy szlo­vák nyelvből lefordított ma­gyar szövegben. Az eredeti mondat nyilván így hangzott: išiel ďaleko, za more. Nézzünk utána, helyes-e a magyar for­dítás, lehet-e a tenger mögé, esetleg egy folyó vagy az országhatár mögé menni! Először is állapítsuk meg, hogy a szlovák za elöljáró negyedik esettel valóban jelen­ti — egyebek közt — ezt is: valami mögé, de ezt is: valamin túlra. Daj to za dvere — ez magyarul azt jelenti: tedd az ajtó mögé, de például ez a mondat: išiel za hranice ma­gyarul azt jelenti: elment a határon túlra. Ugyanígy a szlo­vák za elöljáró hetedik esettel jelentheti azt: valami mögött, de ezt is: valamin túl. Például: za domom — a ház mögött, za riekou — a folyón túl. Nem akarom itt most a mögé névutó valamennyi jelentését részletezni, csak arra szeretnék rámutatni, hogy lényeges kü­lönbség van a valami mögé és a valamin túlra szókapcsolat értelme közt. Mást jelent, ha azt mondjuk: A kerítés mögé futott, mint ha azt mondjuk: A kerítésen túlra futott. Az első esetben arról van szó, hogy valaki a szóban forgó határvo­nal vagy ilyenként szereplő tárgy — esetünkben a kerítés — túlsó oldalára, de annak csak a közelébe futott. A második esetben pedig arról, hogy valamely elhatároló pont, vonal, tárgy, tér, térszíni forma — esetünkben a kerítés — túlsó oldalán kezdődő terület­re, térbe, tehát valahova mesz­­szebbre futott. A tenger, egy folyó vagy az országhatár nem olyan elhatároló pont vagy térszíni forma, amely mögé lehetne menni, ezeken csak túlra lehet menni, vagyis arra a területre, amely ezeknek a túlsó oldalán kezdődik. Tehát a tengeren túlra, a folyón túlra megyünk, nem pedig a tenger vagy a folyó mögé. Ugyanígy a za Dunaj szlovák kifejezés sem azt jelenti: a Duna mögé, hanem ezt: a Duna túloldalára, a Duna túlsó partjára. És most nézzünk meg egy egészen másfajta helytelensé­get! Riportalany szájából hangzott el ez a szó: nyaklós­tul. A riporter — úgy emlék­szem — olyasmit kérdezett: van-e valamiből elég, s erre az volt a válasz: "Az aztán van nyaklóstul." Aki ezt mondta, úgy értette, hogy valamiből bőségesen van, szinte már fölös mennyiségben. Eszébe sem jutott, hogy a nyakló szónak ez a ragozott alakja: nyaklóstul éppen ezt nem je­lentheti. Miért? A nyakló konkrét jelentése ugyanis a következő: egyik végén hurok­kal a ló nyakához, másik végén a kocsirúdhoz erősített kötél vagy lánc; az állat a kocsirudat ezzel mozdítja a kívánt irány­ba, vagy szükség esetén a kocsit fékezi vele. Átvitt érte­lemben a nyakló főnév csak ebben a szókapcsolatban hasz­nálatos: nyakló nélkül, azaz határt, korlátot nem ismerve, szabadjára engedve, meggon­dolatlanul, ész nélkül. Például: nyakló nélkül iszik, rohan, nyakló nélkül szórja a pénzt, nyakló nélkül költekezik stb. Ez a nyakló nélkül szókapcso­lat mindig rosszalló értelmű. A nyaklóstul ragozott formá­nak nincs átvitt értelme, csak konkrét jelentése lehet. Példá­ul: Ellopták a lovat nyaklóstul; Ott hevert a földön a kocsirúd nyaklóstul — vagyis a lovat a nyaklóval együtt lopták el, a kocsirúd pedig a nyaklóval együtt hevert a földön. Egy­szóval a nyaklóstul határozó­szó nem jelenti azt, hogy nagy tömegben, bőven, bőségesen, fölös számban, fölös mennyi­ségben. Ezt egy másik határo­zószavunk jelenti, mégpedig a csőstül. Például: Van itt munka csőstül, csőstül jön az áldás, csőstül érkeztek a vendégek stb. És az idézett mondat: Az aztán van nyaklóstul — helye­sen így hangzanék: Az aztán van csőstül. MAYER JUDIT A HÉT 15

Next

/
Thumbnails
Contents