A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-20 / 21. szám
FIGYELŐ AZ IDŐ MÉRLEGÉN (Tíz éve halt meg Csuka Zoltán) Csuka Zoltán írói munkásságával, ha nem is rendhagyó, de összességében egyedülálló életművével maradandóan bejegyezte nevét az egyetemes magyar irodalomtörténetbe. Nagy tudású és sokoldalú íróember volt. Tehetségét a ráérzés és a tudatos elhivatottság harmonikus ötvözésével bontakoztatta ki. Költő volt és műfordító, irodalomszervező és irodalompolitikus, író és szerkesztő. Csuka Zoltán irodalmi tevékenysége két jelentősebb alkotói szakaszban érlelődik kerek egésszé. Az első, a kezdés és az emigráció, majd a hazatérés éveit foglalja magában, sok-sok megállóval... Csuka Zoltán 1901. szeptember 2-án született Zichyfalván. Már egészen fiatalon bekapcsolódott a pécsi diákmozgalmakba. A Diák és a Krónika című lapokat szerkesztette. Mindössze tizennyolc éves volt, amikor Versek címmel megjelent első versgyűjteménye. A költői pályán valójában az avantgárd mozgalom fiatalabb képviselőivel (Palasovszky Ödön, Tamkó Sirató Károly és mások) együtt indult. Majd több írótársához hasonlóan ő is emigrációba kényszerült, s 1933-ig a jugoszláviai Újvidéken élt. Először a Szabadkai Üzenet című irodalmi folyóiratban jelentette meg írásait, majd ő maga is irodalmi folyóiratokat alapított és jelentős szerepet vállalt a vajdasági magyar irodalom szervezésében. (...) 1922-ben indította az Út című aktivista folyóiratot, később a Képes Vasárnap című hetilapot. Szenteleky Kornéllal 1927-ben megalapították a Vajdasági írást, 1931-ben ugyancsak ővele a Kalangyát. Csukának Újvidéken további verskötetei jelentek meg, amelyekben leginkább a közösségi érzések és a társadalmi problémák lázadó hangja kapott helyet. Juhász Géza irodalomtörténész, a vajdasági magyar irodalom jeles kutatója, egy igényes és átfogó tanulmányt írt Csuka Zoltánról és délvidéki irodalmi tevékenységéről. Csuka Zoltán 1933-ban visszatért Magyarországra. Budapesten telepedett le, s hazatérése után sem lankadt alkotói kedve — saját lapját, a Látóhatár című kisebbségi szemlét szerkesztette 1944-ig. 1936-ban Eletív címmel kiadták válogatott verseit, s újabb lírai termése a Sötét idők árnyékában (1939) címmel látott napvilágot. Ebben az időben már beindulóban volt a náci gépezet, majd jött a második nagy világégés, amelytől Csuka Zoltán (is) olyannyira irtózott. De végül is győzött a józan ész, s új! időszámítás kezdődött a Kárpát-medencében élő népek történelmében. Csuka Zoltán emberi és írói világában ez a határkő jelentette azt a második és nem is oly rövid (de annál fontosabb) alkotói szakaszt, amelyet akár akadályfutásként is jellemezhetnénk. Költőnk képzeletbeli tarisznyájában a kezdés, az emigráció, a háború, a "felszabadulás", az elhallgattatás és a "hallgatás", valamint az árnyékban virágzó élet(ek) éveivel felmálházva folytatta irodalmi munkásságát. Kerek tizennyolc évet kitevő szilencium után jelenhetett meg a Buzgó kiáltás (1957) című verskötete. Tudnunk kell ugyanis, hogy Csuka Zoltánt a személyi kultusz ideje alatt koholt vádak alapján 1950-ben letartóztatták és elítélték — öt évet raboltak el az életéből és több évre kiütötték kezéből a tollat —, majd 1955-ben rehabilitálták. Az 1956-os forradalmat követően, töretlen kedvvel és optimizmussal (!?) kapcsolódott be az "új" és megújult irodalmi életbe. Friss alkotásai, újabb kötetei, Piros pünkösd Pécsett (elbeszélő költemény, 1959), Előretolt állásban (versek 1921 — 1939, 1966), "Mert vén Szabadság áldalak..." (visszaemlékezés, 1971), Ellentmondás a halálnak (versek, 1971), Az idő mérlegén (versek, 1977) és Bizonyságul (versek, 1983) címmel láttak napvilágot. Fentebb már tettünk említést Csuka Zoltán emigrációs éveiről. Az Újvidéken eltöltött száműzetésben egy életre szólóan eljegyezte magát a szerb-horvát irodalommal és a II. világháborút követően is sokat fáradozott a jugoszláv-magyar irodalmi és kulturális kapcsolatok fejlesztéséért. Csuka előbb az Új Dunántúl (Pécs) című napilapnál, majd a Sorsunk című folyóiratnál dolgozott. Az 1947—1948-ban megjelent Déli Csillagot, a Magyar—Jugoszláv Társaság folyóiratát Haraszti Sándorral közösen szerkesztette. Jakov Ignjatovič magyarországi szerb író életrajzi regényét, A szentendrei rebellis (1969) címmel írta meg. Számos szerb és horvát költő, illetve író művét ültette át magyarra. A jugoszláv népek irodalmának története (1963) című munkája is jelentősen növeli az életmű értékét. Csuka Zoltán műfordítás-gyűjteménye Csillagpor (1971) címmel került az olvasó asztalára. Ám drámafordításai is figyelmet érdemelnek. Csuka Zoltánt a magyar fordításirodalom méltán tartja számon a legjobbjai között: a délszláv népköltészet és irodalom nívós tolmácsolásáért 1965-ben József Attila-díjat kapott. Most, halála után tíz évvel, "az idő mérlegére" helyezett élet és életmű szolgáljon "bizonyságul" a mai nemzedéknek. Az öregedő Csuka Zoltán emberi lényéhez hozzátartozott az ősz haj, a kockás ing, a nagykeretes szemüveg, a hangyaszorgalom, a toll és az EMBERI HANG. Igaz Ember volt. ÍRÓ!... s annak is marad meg emlékezetünkben — nos, megérdemelné, hogy valamelyik kiadónk egy gondosan szerkesztett versgyűjteményét letegye a szlovákiai magyar olvasó asztalára. Annál is inkább, mert Csuka Zoltán nyolcvanhárom esztendőn át — halála utolsó órájáig! — "az egy égbolt alatt élő népek barátsága eszméjének fáradhatatlan szolgálatában" állt. Élete és munkássága a "szeretet emberének" szolgálata, az Embert szerető és tisztelő író, nemes "szolgálata" volt! VÖRÖS PÉTER Fotó: J. Dubeň A HÉT 11