A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-13 / 20. szám
FIGYELŐ velődési, kulturális dolgainkról is szólnunk kell, tehát az iskolaügyről, újságírásról vagy gazdasági dolgokról, a falu—város terjeszkedéséről és kapcsolatáról, a bennünket, szlovákiai magyarokat érintő problémákról stb. Az ifjúság számára történelmi vetélkedőket is szerveztünk, amelyre meghívtuk a kassai, a királyhelmeci, és a sárospataki diákokat is. — Az idei ünnepségeken részt vettek Erdélyi János leszármazottai, mikor vették fel velük a kapcsolatot? — Még 1964-ben megtudtuk, hogy élnek Erdélyi János unokái: Dobozyné Erdélyi Zsuzsanna és Törökné Erdélyi Ilona, mindketten neves tudományos személyiségek. Az ő segítségükkel rendeztük be az Erdélyi János irodalmi emlékszobát, de mit ad Isten, a múlt esztendő decemberében a szobát megszüntették, ami rettenetesen felháborított! Az emlékszobát egy nagyobb helyiségben újra berendezték, de ez már nem olyan impozáns, mint a régi volt. Itt említem meg, hogy az idei ünnepségeken (április 8—9-én), a koszorúzás után a két Erdélyi unokát Nagy kapós díszpolgárává fogadták, ők lettek Kapos első díszpolgárai. Az idei ünnepség szónoka Czine Mihály volt. — Mi volt a mondandója a nagyon találó "Mit tehet a közírás a nemzeti tudat erősítéséért?" című tanácskozásnak? — A szakmai tanácskozásnak több mondandója is volt. Kell, hogy köztudottá váljanak azok a dolgok, amik itt velünk a második világháború után történlek és a mi térségünkben lejátszódtak. Azonkívül egyöntetűvé kell tenni a magyar oktatás "igényének" a pártfogolását, mert nagyon káros, ha olyan írások látnak napvilágot, amelyek esetleg kételyeket, bizonytalanságot okozhatnának — sarkítottan szólva —, a magyar szülők fejében. Abból indultunk ki, hogy az ismert történelmi események folyományaként a nemzeti tudat erősen megromlott. A deportálások, kitelepítések, reszlovakizáció, még a szövetkezetesítés is károsan hatott. Szóval annyi minden történt a magyar néppel, hogy az lenne a csoda, ha nem történt volna meg, ha nem bizonytalanodott volna el a népünk, a nemzeti tudatot illetően. Éppen ezért az újságírásnak elsődleges feladata, hogy a szétzilált dolgokat összehozza, sűrítse, és egyértelművé tegye. Tudatosítanunk kell, hogy bármilyen államalakulatba kerültünk is, nekünk azokat a hagyományokat kell folytatnunk, amelyeket magunkkal hoztunk 1100 éves történelmünk folyamán. Természetesen abban a tudatban, hogy mi békésen akarunk élni a szomszédos népekkel a Kárpát-medence ezen szakaszán. Lényegében ezt sugallja Erdélyi János szellemisége is. MOTESIKY ÁRPÁD OLASZ BABÉR - KOMÁROMI DIÁKOKNAK A Komáromi Magyar Gimnázium hajdani diákjaként nagy örömmel számolok be minden olyan sikeres rendezvényről, eredményről, amely alma materünk régi jó hírnevét öregbíti. Mitagadás, "babérokból" nincs hiány e rangos oktatási intézményünkben — sorolhatnám akár a különféle olimpiákon, a nemzetközi szintű megmérettetéseken, akár a Jókai Napokon stb. elért kimagasló eredményeket. Nos, legutóbb a komáromi gimisek a sport területén jeleskedtek, képviselték méltón nemcsak iskolájukat és városukat, hanem Szlovákiát is egy olaszországi nemzetközi versenyen. Mint azt Csémy Attila testnevelő tanártól megtudtam, már második éve baráti szálak fűzik őket az olaszországi San Giuseppe — Rovereto egyesülethez, amely ajánlására az idén meghívást kaptak az UEFA és az Európai Kézilabda Szövetség védnöksége alatt rendezett nemzetközi labdarúgó (hetedik alkalommal) és kézilabda (másodszor) tornára. Az április 2—3-án Rovereto városkában, Trentino tartományban megrendezett sporteseményen a világ 13 országának (Ausztria, Belgium, Japán, Dánia, Franciaország, Németors ág, Hollandia, Svédország, Spanyolország, Svájc, USA, Olaszország, Szlovákia) 97 csapatát képviselő mintegy háromezer díáksportoló vett részt, akik több kategóriában mérkőztek meg egymással. Szlovákiát, illetve az egykori szocialista tábort egyedül (!) képviselte a két komáromi ifjúsági labdarúgócsapat és egy kézilabdacsapat, amelyek tagjait dr. Ipóth Barnabás igazgató és Csémy Attila tanár-edző kísérte el a nagyszabású viadalra. A résztvevőket a legmagasabb szintű városi és tartományi vezetők, köztük az olasz parlament képviselői is fogadták. A megnyitó ünnepség — immár hagyományosan — a város melletti fennsíkon található Béke harangjánál zajlott, amelyet az I. világháborúban használt ágyúkból öntöttek. Körülötte a háborúban e vidéken harcolt 89 nemzet zászlaja lengett, miközben felhangzott az összes jelenlevő csapat állami himnusza. Míg a hírneves csapatokkal (pl.: a Bayern München diákcsapata) küzdött labdarúgóink a hatodik, illetve a tizenkettedik helyen végeztek, addig a kézilabdacsapatunk az előkelő első helyet szerezte meg. Ez a "babérkoszorú" az ügyes, kitartó lányokon kívül az említett tornatanár, továbbá a csallóközaranyosi, naszvadi és agútai kézilabda-egyesület edzőinek érdeme is. Természetesen e kiváló szereplés következményeként a csapatot meghívták a jövő évi tornára is, tehát ismét lesz miért szorítanunk. A lelkesedésen, szorgalmon és megfelelő edzőkön kívül már "csak" egy hozzájuk illő gimnáziumi tornaterem kellene az ifiknek... szponzorok, figyelemül MISKÓ ILDIKÓ A Béke harangja Felsősor; Ipóth Barnabás igazgató, Farkas Edina, Vass Éva, Fél Szilvia, Gallai Zsuzsa, Dibusz Hajnalka és Csémy Attila edző Alsó sor; Varga Orsolya, Koczkás Beáta, Hegedűs Ágnes, Nagy Katalin, Gőgh Renáta A HÉT 3
