A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-06 / 19. szám
EGTAJAK »■■■■■M ja».. Arisztainetosz GÖRÖG SZÓNOKLATTANÁR ÉS ÍRÓ. A RÓLA FENNMARADT ADATOK BIZONYTALANOK, MÉG AZ SEM BIZTOS, HOGY CSAKUGYAN AZ ARISZTAINETOSZ NEVET VISELTE, SEM AZ, HOGY A NEVE ALATT KÉT KÖNYVBEN FENNMARADT SZERELMI TÁRGYÚ LEVELEKET Ő ÍRTA-E. EZEK AZ EROTIKUS, SŐT NÉHOL PORNOGRAFIKUS LEVELEK A GÖRÖG ÉS HELLENISZTIKUS NOVELLISZTIKA TÁRGYAIT ÉS MOTÍVUMAIT TÜKRÖZIK. Szeget szeggel KEDVES PETALE! Pamphilosz tegnap vendégségbe hívott, és én, Philainisz, a kedvese, elvittem magammal húgomat, Thelxinoét: sejtelmem sem volt róla, hogy ezzel milyen bajt zúdítottam a fejemre; de ezt aztán a fejlemények igazolták. Először is a szokottnál jobban felcicomázta magát, az arcát fényesre kente pirosítóval, aztán nyilván tükör előtt választotta el és tornyozta fel a haját, pazar díszül drága láncot akasztott a nyakába, és sok más egyéb csecsebecsét a mellére, meg karkötőt, s még a fejdíszekről sem feledkezett meg; tarantoni selyemfátyol-ruhát vett fel: áttündöklöttek rajta bájai... Sűrűn megfordult és hátranézett, még gyakrabban nézegette önmagát és figyelt, vajon nézi-e más is. Aztán odatelepedett közém és Pamphilosz közé, hogy elválassza őt tőlem, rá-rákacsintott a fiatalemberre, úgyhogy magára vonta figyelmét, és valahányszor ivott, odaemelte felé a poharát. Az ifjú szívesen vette ezt: fiatal volt, szerelemre hajlamos, és a sok bortól már kissé túlságosan is felhevült. Ily módon mintha csak ajkaikkal csókolóztak volna, csókot ittak egymásra, és az ajkukon egymásba olvadt bort mintha leküldték volna a szívükbe. Pamphilosz beleharapott egy almába, és a falatot hibátlan célzással odaröpítette a lány mellére, ez pedig megcsókolta, és a keblei közé rejtette, a melltartója alá, mely keblét övezte. Mindez nagyon bántott! Hogyne bántott volna, mikor láttam, hogy a saját húgom a vetélytársam, akit a karjaimban neveltem-dédelgettem? Hát mindezekért ez a fizetség? Hát most így hálálja meg nekem mindezt? Bizony gyakran tettem neki szemrehányást más alkalommal is. — A nővéreddel teszed ezt, Thelxinoe? Ne tedd, Thelxinoe! De minek beszélek ennyit? Eltávozott a gonosz, s ily alattomos módon elcsapta kezemről a fiatalembert. Nos hát: Thelxinoe megsértett: tanúul hívom Aphroditét és téged, Petale, aki közös barátnőnk vagy, hogy ez a lány minden rosszaság kútforrása. Hát akkor sebezzük meg egymást kölcsönösen. Találok én még ilyen ifjút, vagy más ilyen rókát, vagy döntsünk így: szeget szeggel! Habozás nélkül elhódítok akár hármat is ettől a telhetetlen Thelxinoétól! Sztrepsziadesz, az éjjel-nappal ügyvéd KEDVES PHILINNA, engem szerencsétlenségemre Sztrepsziadeszhez adtak feleségül, a kitűnő ügyvédhez; ez az ember minden áldott nap, amint a lefekvés ideje elérkezik, fönnmarad éjszakára, úgy tesz, mintha előkészítené az ügyeit, és azzal az ürüggyel, hogy a rábízott pereken elmélkedik, tetteti magát, s mintha a védőbeszédét szerkesztené, csendesen mozgatja a két kezét, és folyton sustorog magában valamit. Ugyan mi a csudának vett el egy egészségtől túlon-túl duzzadó lányt, holott feleségre nincs is szüksége? Talán azért, hogy az ügyeit közölje velem? Vagy hogy egész éjjel a törvényeket bújja vele? De bizony, ha törvénycsarnokká akarja változtatni a hálószobánkat, én — hiába vagyok fiatal házas — otthagyom a hitvesi ágyat, és külön alszom. És ha továbbra is a mások ügyei után kapkod, és csak a mi közös ügyünket hanyagolja el, majd találok én másik ügyvédet, aki az én ügyemet intézi! Nemde érted, mit akarok mondani? Persze, hogy érted, bár csak szűkszavúan írtam, de okos lány létedre, ennyiből is minden egyebet megértesz. Gondold meg hát jól, mit kell tenned, hiszen nő vagy, s bizonyára együtt érzel a nővel, és ámbár szégyenkezésem miatt nem írtam egészen világosan, igyekezzél, tőled telhetőleg enyhíteni szomorúságomat. Te unokatestvérem is vagy, te ütötted nyélbe ezt a házasságot is: hát ha az elején annyit fáradoztál a nászunkon, most zökkentsd helyre, amikor kátyúba jutott. Mert én fogom ugyan a farkast a fülénél fogva, de sokáig nem bírom már tartani; elereszteni meg veszélyes, nehogy ártatlan létemre ez a pörvesztő még bepöröljön! A szerelmes rabszolgalány EGYSZER egy rabszolgalány beleszeretett asszonyának a kedvesébe. Szerelme aközben kapott lángra, hogy mind a kettőnek kezére járt szerelmeskedésükben. Sokszor hallgatta, amint szerelmes szavakkal becézgették egymást, miközben őrt állt a közelükben, s vigyázott, hogy valaki váratlanul meg ne lepje őket. Látta a lányka ölelkezéseiket is, és szemén-fülén át szívébe surrant a fáklyásnyilas Erosz. Atkozta sorsát szegény leányka, hogy íme, szerelme is szolgaságra van kárhoztatva, hiszen nem szabad részt kérnie asszonya élvezetéből, nincs vele más közössége, mint hogy mind a ketten egyet szeretnek. Mit tehetett a lány? A szerelem találékonnyá tette. Mikor egy ízben hívó üzenettel ment a sze-16 A HÉT
