A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-29 / 18. szám
1952 őszén egy SZOT-verseny en a hangosbeszélő a következőket közölte Orosházán: "A 100-as síkfutás első helyezettje Marosvölgyi Sándor (Orosházi Kinizsi) 10,8-al." Ez a Marosvölgyi nevezve volt az 1952-es helsinki olimpiára is, de sérülés miatt végül is nem jutott ki a finn fővárosba. Nemcsak a síkfutásban, hanem a távolugrásban (721) is kitűnő eredményeket ért el, atlétaként igazolták le 1953 tavaszán a Ferencvárosba. Véletlenül jöttek rá, hogy szeret (tud) futballozni is. Később Mátraira "pengősítették" a nevét. Mátrai (eredeti neve Magna) Sándor 1956 és 1967 között 80-szor szerepelt a magyar válogatottban. Becsúszó szereléseit ("spárgáit", ahogy azt Szepesi György kommentálta annak idején) a fociegyetemen illene oktatni. Magam sem tudom, miért nem tanítják? A Fradiban (Kinizsiben) csatárként kezdte focipályafutását. Aztán Mátrai akkori edzője, Sós Károly azt agyalta ki, hogy a villámlábú hátvédnek a védelemben van a helye. Szerepelt a hátvédsor jobb oldalán is, de igazi posztja a védelem tengelyében (középhátvéd) volt. Ezen a poszton lett a magyar foci elismert egyénisége, aki a leggyorsabb csatárt is utolérte, sokszor még 4—5 m-es hátránnyal is, hogy aztán bevesse a már legendává nőtt becsúszó szereléseit. A válogatottban először Sipos (1957) majd Mészöly (1962) mellett szerepelt a bekksor jobb oldalán. A futballal (1968 — amikor befejezte) megszűnt a kapcsolata, és ami megdöbbent — a Ferencvárossal is. O sem nagyon keresi egykori klubjával a kapcsolatot, és az sem nagyon vele. Ennek nagyon sok összetevője van. íme, talán az egyik, amely még 1962-re nyúlik vissza. Az akkor harmincesztendős Mátrait, a kora, tapasztalata és válogatottságainak száma alapján, megillette az első szó joga a csapaton belül. De a kedvenc a Fradi közönség berkeiben már az akkor húszéves Albert Flóri volt. Egy dél-amerikai portya során Mátrai egy biliárdparti közepette elküldte Albertet az "anyjába". A későbbi aranylabdást ez vérig sértette. Itt tudni kell, hogy Flóri édesanyja fiatalon (32 évesen) meghalt, s így ő csak halvány emlékeket őriz róla. Mátrai a történtek után felment Albert szobájába, és bocsánatot kért tőle: "Flóri, tudom, hogy megbántottalak, ne haragudj ezért." Az éppen ágyon heverésző Albert a következőképpen reagált az őszülő centerhalf szavaira: "Te sosem voltál Fradista, Téged mindig csak a dohány érdekelt. Ajánlom, keress magadnak egy másik klubot." Albert körül akkor már a légkör, az ajnározás, a vezetői meghunyászkodás kezdte azt sugallani, hogy a pályán kívül is ő a Császár. 1966-ban következett Dalnoki Jenő búcsúmérkőzése. Tátrai Sándor edző csapatot hirdetett, de Mátrai neve nem szerepelt az összeállításban. Este a banketten a hátvéd megkérdezte a trénert, hogy miért is maradt ki a csapatból? — Mert a Flóri azt mondta, ha Te játszol, akkor ő le sem vetkőzik — felelte az edző. 1965-ben azt kezdték róla rebesgetni, hogy már öreg, és a válogatott összeállításánál sem számolnak vele. Erre borzasztóan "megszívta magát", és az "Év játékosa" című rangot is elnyerte. Amit akaraterővel el tudott érni, szinte mindent elért, de Alberttel nem tudott összebékülni. Sokszor akadtak komikus esetek is: az edzés két órára volt megbeszélve. Erre Albert azt válaszolta az edzőjének, hogy ő csak négykor ér rá. Az edző már módosította a programot — fiúk, akkor négy órakor lesz az edzés... Erre az időszakra esik az egyik Fradi szurkoló megjegyzése is, aki barátjával diskurálgatott a Népstadion egyik szektorában. — Ha Mátrai és Albert együtt utazna egy repülőgépen, én is nyugodtan szállnék a gépmadárba. — Miért? — Azért, mert ők ketten nem kerülhetnek közös sírba! A Fradiban mindig nagy hagyományai voltak a játékosuralomnak. De legtöbbször nem is ezzel kezdődött a baj. A vezetőknek nem volt szívügyük a Fradi, sokan csak addig voltak elnökök, amíg lakást kaptak, aztán továbbálltak. 1965 őszén sordöntő meccsre készült az FTC a Vasas ellen. A rangadó előtt belépett az öltözőbe Végh Aladár (aki annak idején a Fradi szurkolók ankétján így mutatkozott be: "Bátyókáim én itt elnök Búcsú a Fraditól 1968 nyarán vagyok, de sosem szurkoltam a Fradinak"), a klub elnöke. Mátrai a játékosok unszolására megkérdezte tőle, nem tud-e több pénzt adni, mert ahogy hírlik, a Vasas játékosai elég komoly "dohányért" futnak majd ki a pályára. A klubfőnök legyintett egyet, és úgy foghegyről kioktatta Mátrait: "Ha nem lesz bajnok a Fradi, akkor sem terem majd több krumpli Szabolcsban." Hát neki ennyit ért a zöld-fehérek bajnoksága. A válogatottban Mátrai 1956 tavaszán mutatkozott be a jugoszlávok ellen. Mi tagadás kissé megilletődötten futkosott az akkori nagymenők között. Megalázva tűrte Puskás korbácscsapással is felérő nyelveléseit. Igaz, a vendégek gólját a zöldfülű középhátvéd készítette elő, de azért mégiscsak botrány, hogy a "sváb" percenként emlegeti Mátrai "paraszt k... nénikéjét". Az ifjonc végül is Bozsikhoz fordult oltalomért. "Cucu" drasztikusan leegyszerűsítette a dolgot: — Szidjad Te is a nénikéjét... A Puskásra félistenként felnéző Mátrai, hosszú percekig gyűjtötte a bátorságot, s amikor Öcsi egy labdát fölé lőtt, odaüvöltötte neki: — Öcsi! Az a kurva sváb nénikéd... És várta a világvéget, de legalább azt, hogy Puskás beletapossa a fűbe. Öcsi arca azonban felderült, és mosolyogva mutatott a zöldfülűre: — Ebből a hosszú marhából még focista is lesz. 1968-ban még egy szezon erejéig focizott az Egyetértés csapatában, s ezzel is sikerült kivívnia a Fradi tábor részéről a népharagot. A válogatottban neki sem rendeztek búcsúmeccset. Honti György, az akkori MLSZ főtitkára behívta az irodájába, és a vitrinre mutatott, jelezvén, hogy onnan válasszon ki magának az egykori váíogatott valami szemrevalót. Mátrai egy búsuló juhászt ábrázoló — talán jelképesen is — szobrocskát választott magának. Ha egy focista elmúlik 37 éves, akkor bizony már gyakran jár kezelésre. A világhírű hátvédet éppen valami ideggyulladás gyötörte. Edzője azt hitte szimulál, és inkább üzletével foglalatoskodik. Egy huszadrangú hétköznapi edzőmeccsen, a veterán hátvéd mit tehetett, beállt és játszott, s közben a fájdalomtól az északi félteke összes csillagát látta. Hát még amikor a szélsője, egy nála 15 évvel fiatalabb suhanc telibe találta fájós lábát: — Ott a bogyó, vidd a francba, azt rugdald ne engem! — Vén marha! Miért nem hagyod már abba? — jött a gyors válasz. — Azért nem kis szaros, mert ameddig ilyen töketlen kutya balszélsők futkosnak a magyar pályákon, én 80 éves koromig is válogatott lehetek. Az épületes diskurzus szereplői közül csak az egykori válogatott hátvédet ismeri a nagyközönség. A nevenincs szélsőt viszont rég elnyelte a feledés köde. BABIÁK LÁSZLÓ V y
