A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-29 / 18. szám
HÍRMONDÓ tevékenységét, de a bizottság tisztújítást javasolt az elnöki poszt betöltésére is. Végeredményben aztán mégis Száraz Ferenc kapott bizalmat az elnöki székre. Végezetül talán még annyit, hogy Kálazon a Csemadok-tagok is népszavazás előtt álltak, a falu önállósulásával kapcsolatban. Ugyanis Kálaz község egy közigazgatás alá tartozott Bábindal községgel... A második alkalommal virágvasámap jártam Kálazon, a Csemadok vezetői a sikeres berencsi "betlehemezésen" felbuzdulva úgy döntöttek, hogy Kálazon tartják a villőzést, mégpedig oly formában, hogy meghívják a zoboraljai csoportokat. A kálazi villőző fesztiválon megjelentek az alsóbodoki, gesztéi, pogrányi, koloni, zsérei, gímesi, felsőahai és a kálazi gyermekcsoportok. Hiányoltuk viszont a lédeci, alsócsitári és nyitragerencséri gyerekeket, ahol a villőzés ősi hagyomány. A kultúrházban bemutatkozó csoportok először a kálazi gyermekotthon udvarára vonultak fel, ahol az otthon lakói és gondozói előtt mutatták be műsorukat, majd magasra tartott, feldíszített zöld ágakkal végigjárták a falu összes utcáját, és az udvarokban, házakban csengő hangon énekelték a villőző énekeket. Kálazon a villőzést "kikicézésnek" mondják, és az ének így hangzik: Hej kikice, kikice, szép szakajtó kikice. Jaj, de fehér a mező, a sok szép rózsától, de nem a rózsától, az ő szent fiától. A gyerekek igazi ünnepi hangulatot, "húsvétvárást" varázsoltak a faluban, sok helyen igy búcsúzott tőlük a ház asszonya: "Jövőre is gyertek, még több ajándékot kaptok, az idén nem számítottam rátok!" A Zoboralján behozták a zöldágat: a tyúkok sok tojást tojnak, a kislibák "sipognak", beköszöntött a tavasz! Motesiky Árpád Mivel t. lapjában nem először jelenik meg személyemmel kapcsolatban ugyanaz a téves információ — legutóbb Hrubik Béla írásában (A Hét, 13. sz.) —, kérem Önt a következők közzétételére: Tekintettel arra, hogy a Szövetségi Gyűlés soha nem tárgyalta a Jókai Egyetem létrehozását célzó törvényjavaslatot, ez ügyben ott fel sem szólalhattam. A beterjesztés csupán a bizottságokig jutott el. A kulturális bizottságban zajló vitához valóban hozzászóltam: az előttem szólóknak ellentmondva azt fejtettem ki, hogy a szakkifejezések és általában a köznapi beszéd szintjén túlmutató kifejezések ismerete is szerves részét képezi az anyanyelvi kultúrának, s ezért helytelenek azok a nézetek, amelyek szerint pusztán az elemi iskolai szintű anyanyelvű képzés elegendő lenne az identitás megőrzéséhez, illetve az asszimiláció kivédéséhez. Hozzászólásomhoz Duray Miklós — aki szintén részt vett a bizottsági ülésen, de szólásra nem emelkedett — az ülés szünetében személyesen gratulált. Ennyit a tényekről. Amit a szóbanforgó javaslat szakmai előkészítettségéről elmondtam, máig fenntartom. Dunaszerdahely, 1994. április 6. Sándor Eleonóra Kilencedik Magyar Őstörténeti Találkozó Tapolca, 1994. augusztus 7—13. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület mint rendező, immáron kilencedszer hívja találkozóra mindazokat, akiket érdekel a magyar őstörténet és kutatások helyzete. A találkozó célja, hogy a külföldön élő és a hazai szakembereket, valamint az érdeklődőket — akik a találkozón valamennyien mint magánszemélyek vesznek részt — összehozzuk, lehetőséget adva a kötetlen eszmecserére, nyílt vitákra. A találkozó fő témája a pannóniai keresztény kultúra és ennek szerepe a magyar állam kialakításában. Az előadásokat szakmai vita követi. Jelentkezési határidő: 1994. május 31. A titkárság kívánságra gondoskodik szállásról és ellátásról. A találkozón előadóként csak az vehet részt, aki: 1. A titkárságon a megadott határidőig írásban jelentkezik; 2. előadásának szövegét és vázlatát legfeljebb 30 sorban, sokszorosításra alkalmas formában, irodalmi hivatkozásokkal, bibliográfiával leadja; 3. a részvételi dij befizetését igazolja (konvertibilis elszámolási országból 100 svájci frank, más országokból 3000 magyar forint); 4. elismeri a magyar őstörténet több szálból való szövődésének lehetőségét. A találkozó helye: Bakonyi Bauxitbánya Kft. Munkásművelődési és Továbbképző Központja, Tapolca, H-8300, Kisfaludy u. 2. KÉTSZER KALAZON A Zsitva völgyében, Verebély szomszédságában fekvő — egykoron színmagyar — falucska nevét Kálaz és Kalász formájában is jegyzik a krónikák. A Kálaz a régibb, ami az ősi kabarok és kalízok egykori településének helyére utal. Március végén két alkalommal is jártam Kálazon. Első ízben, a böjt 4. vasárnapján tartották a Csemadok évzáró közgyűlését, amelyen a 160 tagot számláló szervezetnek alig egynegyede jelent meg, pedig a gyűlés egyúttal a Csemadok megalakulása 45. évfordulójának jegyében is zajlott. Az elnöki beszámolóból megtudhattuk, hogy a községben Hamar Kálmán és Pillanka István tanítók alapították meg a Csemadok helyi szervezetét, amelynek első elnöke Pillanka István lett. A jelenlegi elnök Száraz Ferenc 25 esztendeje áll a szervezet élén. A Csemadok jelen volt a magyar iskola megalakulásánál, de sajnos a koporsójánál is, mivel a hatvan százalékban magyar ajkú községben megszűnt a magyar iskola. Sajnos az utóbbi években hanyatlott a magyar sajtó iránti érdeklődés a faluban, egykoron lapunknak, az A Hétnek több mint 25 előfizetője volt, ma alig olvassák öten. A felnövekvő nemzedék a gyermeklapokról: Tücsök, Tábortűz és Cserkész, nem tud semmit, talán a Reményt olvassák el a legtöbben, amelyet a templomból kijövet megvásárolhatnak. A színjátszásnak hagyományai vannak, Paulovics Márta rendezése mellett sikeresen próbálkoztak mások is. Van citerazenekaruk, a folklórcsoport működése szünetel, inkább a gyermekcsoportok, a betlehemes játékok bemutatása, a villőzés kezd az előtérbe kerülni. A vitában ugyan nem bírálták a vezetőség és az elnök 8 A HÉT
