A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-15 / 16. szám
Illlilllllllllll; t Sill ÉLŐ MÚLT A szőiőskertek nyitása után Ha megdördül az ég márciusban, gazdag lesz a termés — tartja a népi bölcsesség. Nos, az idén megdördült, várhatjuk hát a jó hozamokat búzából, kukoricából, szőlőből, almából, ami bizony ránk is fér. A népi időjárásjóslások azonban — amelyek sok évszázados tapasztalaton alapulva, rendszeresen be is igazolódnak — nem márciussal kezdődnek, hanem jóval korábban. Hiszen a gazda, aki a karácsonyi asztalát nemcsak ünnepi eledellel, hanem mágikus szerekkel is bőségesen megterítette, hogy a jövő évi termést a tudása ereje és szorgalma mellett még különös, az emberin túli erőkkel is befolyásolja — nos, ez a gazda már januártól, de még inkább februártól, amint kicsit nyílott az idő, már az eget kémlelte. Mikor enged annyira a föld fagya, hogy munkához kezdhessen. A legelső munkák a szőlőben voltak. A tavalyi venyigét még mielőtt a növényben a nedvkeringés beindult volna, visszavágta, a tőkéket pedig, amelyeket ősszel a fagyok előtt gondosan betakarított, most kinyitotta. S mivel a szőlő igen kényes és nagyon munkaigényes növény, nem csoda, ha a gazda szeme ettől kezdve mindig rajta csüngött. Talán ezzel is függ össze, hogy a szőlőhöz különösen Pogrányi pincék a szőlőhegyen sok időjárás-megfigyelés, jóslás, hiedelem fűződik a magyar néphagyományban. Például a venyige visszavágásáról és metszéséről azt tartották régen, hogy érdemes holdtöltekor végezni, bizonyára abból a meggondolásból, hogy ősszel a szüret után majd a kádak és a hordók is olyan telítettek legyenek, akárcsak a telihold. Újholdkor éppen ezért tilos volt a metszés. Termésserkentő eljárásnak számított, ha február 3-án, Balázs napján hajnalban a szőlő négy sarkán megmetszettek egy-egy tőkét. Katolikus vidékeken szokásban volt, hogy a húsvéti szentelt sonka csonkját a szőlőben ásták el, hogy a termés nagyszemű legyen. Előtte, virágvasámap pedig a szentelt barkából szúrtak egy-egy ágat a szőlőterület négy sarkába, hogy a kártól, légyveréstől megóvják. A szőlőtermelők igazán fontos ünnepe azonban az Orbán-nap május 25-én. Orbán (vagy Urbán) a szőlőművelők, kádárok és kocsmárosok védőszentje volt. Kultusza különösen a Nyugat-Dunántúlon és a Kis-Kárpátok vidékén virágzott a 17—19. században. De a szent pápai öltözetben megjelenített szobra, kezében arany kehellyel és szőlőfürttel, a Nyitra környéki magyar falvak határában még ma is több szőlőhegyen vigyázza a rábízott területet. Szent Orbán szobra egy nagycétényi szőlőskertben Orbán napján a Zoboralján korábban szokásban volt, hogy körmenetet vezettek ki hozzájuk s virágokkal feldíszítették, megkoszorúzták őket. Azonban az ünnep ájtatos hangulatába állítólag helyenként egyéb mozzanatok is vegyültek. Ugyanis, ha ezen a napon nem volt jó az időjárás, virág helyett inkább kővel dobálták meg szegény Orbánt. Sőt más helyekről olyan feljegyzések is vannak, ha esett az eső, a sárban hemperegtették meg, a móriak pedig ilyen esetben egyenesen leköpdösték a szobrot. Nos, reméljük az idén május 25-én szép lesz az idő, s a zoboraljai falvak népe virágokkal vonulhat majd ki a szőlőhegyi Orbánokhoz. Ez a kedves hagyomány megérdemli, hogy tovább éljen, hasonlóan a szobrok is, hogy gondozzák kis kápolnájukat, talapzatukat legalább az ünnep előtt körbemeszeljék, festésüket megújítsák. Kocsis Aranka (a szerző felvételei) A Szent László-kút Debrődön Szepsi és környékének krónikása, Stibrányi Gusztáv hívta fel a figyelmemet a debrődi Szent László-kútra, mondván, hogyha Debrődön járunk, ne feledjük megtekinteni az erdők tövében fakadó forrást. Arra is figyelmeztetett, hogy Debrödnek van még további négy kútja, amelyek legtöbbje száraz időben kiapad. Ezek közül a Szent János-kút, amely a Höcske, azaz Hegyöcske tövében ered, és Stibrányi Gusztáv mindjárt hozzáfűzte, hogy a debrődiek Erdélyből települt magyarok, akik nyelvében megmaradt az "ö"-zés mind a mai napig, noha a fiatalok már egyre felejtik ősi nyelvüket. További kutak a Mikhelyi-kút, a Rednyik-forrás és a Csuporka-kút, ahol az erdőt-mezőt járó emberek mindig megtöltötték korsóikat, kulacsaikat... A Szent László-forrás neve nyilván onnan ered, hogy az erdélyi magyarok őshazájukból sok-sok Szent László-mondát hoztak magukkal, noha tudjuk a történelemből, hogy Szent László Szepsi vidékén, a Bódva völgyében aligha járt valaha. Ám a debrődi monda szerint Szent László fakasztotta a soha ki nem apadó forrást. Akár a vadászok kútjának is nevezhetnénk, mivel a hosszabb, többnapos vadászatra induló nimródok a Szent László-forrás vizéből töltötték meg kulacsaikat, melynek vize elálló és mindig friss. Egyébként a forrás vizét gyógyerejűnek is tartják, amiről a debrődi templomban elhelyezett "hálatábla" is tanúskodik. A forrás környékén még megtalálhatók az 1500-ban épült Szent László-kápolna alapjai és köröskörül húzódó, derékig érő falmaradványai. A kápolna előtt álló hatalmas fát kegyszerekkel ékesítették és egy fából készült feszület is dicséri Jézus szent nevét. Március elején jártunk a vidéken, egy idős házaspár mutatta meg a forrás felé vezető utat, amely a szőlők alatt húzódik, majd az erdőn át folytatódik. Már majdnem feladtuk a forrás keresését, amikor az erdőszéli tisztáson megpillantottuk a fehéren csillogó erdészlakot. Bizony ott van a Szent László-kút, a forrás az erdészlak közelében. Gyönyörű tavaszelő volt, az erdő majdnem teljesen "üzemelt" már — mondaná Herman Ottó —, különösen a rigók hangja emelkedett ki az erdei koncertből. Megkóstoltuk, megízleltük a forrás vizét; hűsítő, de nem túl hideg volt a víz. Távozóban, csendesen, jó szalonkahúzást kívántam a kúthoz érkező és onnan vadászatra induló vadászoknak, de nem maradt el a szőlők alatt a csendes, fagymentes rügyfakadás kívánsága sem, ami a bő termés záloga lehet. Motesiky Árpád 4A HÉT 11
